Gere Péter: Október 6-i ünnepi beszéd Tiszaföldváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1458-2009
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők! A mai napon a 160 évvel ezelőtti tragikus őszre, a magyar szabadságharc elfojtására és a forradalom utáni könyörtelen megtorlás áldozataira emlékezünk. A tiszteletadás perceiben azonban a büszkeség érzése is árnyalja a szomorúságot szívünkben. Az Európán végigsöprő 1848-as szabadságküzdelmek között a magyar Forradalom és Szabadságharc volt az egyetlen, amely nem elsősorban belső gyöngesége miatt bukott el, hanem az ellenség megsemmisítő katonai fölénye következtében 1849 nyarára a császáriak mellet a beavatkozó orosz csapatokkal is szembekerülő magyarok sorsa gyakorlatilag megpecsételődött. Augusztus 13-án a fővezérré kinevezett Görgey Artúr Világosnál letette a fegyvert. A haza gyászba borult. Amikor a túlerő legyőzte a szabadság és függetlenség ügyét, nem a nagylelkűség, a megbékélés időszaka jött el, amely megnyugvást hozhatott volna a lelkekben, hanem a kicsinyes bosszú, a megfélemlítés politikája. Az osztrák kormány példát akart statuálni. A leszámolás voltaképpen már a fegyveres harcok során elkezdődött. Haynau, az osztrák fővezér hadjáratának kezdetén kiáltványban tudatta, hogy aki a magyar kormánnyal és a hadsereggel bármiféle kapcsolatban áll vagy állt, büntetésre számíthat. Noha a bécsi kabinet augusztus 20-án a közkatonáknak amnesztiát ígért, ez nem jelentett büntetlenséget: sokakat a császári seregbe soroztak be, a magasabb rangú tiszteket, tisztviselőket és képviselőket hadbíróság elé állították. A halálos ítéletek jóváhagyásának jogát a kérlelhetetlenségéről ismert Haynau kezébe adták. A tárgyalások sorrendjét a szabadságharcban betöltött szerep súlya határozta meg. Először Pesten gr. Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor. Batthyányi Lajost még 1849 januárjában fogták el Pesten, a Károlyi-palotában, majd a budai laktanyába zárták. A magyar seregek közeledtével átszállították Pozsonyba, Laibachba majd Olmützbe. A magyarok és a stájerek több alkalommal is megpróbálták kiszabadítani, ezeket a kísérleteket azonban ő maga utasította vissza. Batthyány ekkor és később is mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy valamennyi cselekedete törvényes volt, és nem ismerte el a bíróság illetékességét. A bécsi kamarilla azonban őt tekintette a forradalmi mozgalom egyik elindítójának, és elhatározta, hogy kivégzésével példát statuál. Pere kimondottan koncepciós per volt: Magyarország csak a császár 1848. október 3-i manifesztumai után számított lázadó országnak, Batthyányt azonban az ez előtti, 1848 nyári-tavaszi tetteiért „vonták felelősségre". Az 1849. augusztus 16-án Olmützben összeült haditörvényszék először börtönbüntetésre és vagyonának elkobzására ítélte, majd ezt Schwarzenberg miniszterelnök és a bécsi udvar nyomására halálra változtatta. Haynau még kegyelmet adhatott volna, ehelyett azonban jóváhagyta a halálos ítéletet, és elrendelte Batthyány felakasztását. Az utolsó, engedélyezett látogatáson felesége egy tőrt csempészett be Batthánynak, aki ezzel súlyos sebeket ejtett a nyakán, de életben maradt. Sebei miatt azonban az ítéletet kénytelenek voltak golyó általi halálra módosítani. Aradon a 13 honvédtábornokot és egy ezredest szeptember 26-án ítélték halálra mint felségsértőket és lázadókat. Az ítéletet Haynau szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár Andrásnak, Ferenc József hajdani lovaglómesterének büntetését végül börtönre változtatták. -"Z0O3
