Németh Gyuláné: Túrák a Bükkben és táborok Odorváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1457-2009

Előszó Lassan elmondhatom, hogy évtizedek óta készülök megírni az odori táborok első tízegynéhány évének történetét. Legalábbis azt, hogyan indult, milyen célokkal, és milyen szellemben. Szeretném hinni, hogy a célját elérte, és a szelleme sem veszett el nyomtalanul. Az elért eredmények nem foglalhatók be egy listába. A cél szándékaink szerint nem az volt, hogy világra szóló, látványos eredményeket éljünk el. Sokkal inkább az, hogy kulturáltan, kellemesen töltsünk el érdeklődő tanítványaink körében 10-15 napot a szép hegyvidéki környezetben, miközben hasznos, a tanulmányokat is kiegészítő tevékenységet folytatunk. Egy tábor sok nevelési lehetőséget is kínál. A személyes példamutatás, a viselkedés szokatlan helyzetben példa lehet. És egy táborban adódik sok kaland, maradandó élményt adó jó és rossz, öröm és üröm. A tábor nem az odautazással kezdődött. Még csak nem is azzal, hogy elterveztük, megszerveztük. Volt ennél előbbi előélete. A mi odorvári táborunknak erről az előbbi előéletéről fogok elöljáróban írni. Gyalogtúrák Németh Gyula Mezőkövesden született. Kisiskolás korának néhány évét Mátramindszenten élte, ahol az udvar vége a hegyoldalra kúszott fel, a ház előtt patak folyt, amely egy kiadós eső után pár óra alatt szinte folyóvá dagadt, magával sodorva minden útjába esőt, a rajta átívelő kis fahidat is. Baráti társasággal rendszeresen kirándultak a hegyekbe. Azt hiszem itt kezdődött a hegyek iránti vonzalma, a természet szeretete, és veleszületetten volt benne a sokirányú érdeklődés, az új dolgok megismerése iránti vágy. Ez hajtotta, amikor a Virághegyi Általános Iskolából a középiskolába bekerülve turisztikai szakkört szervezett és 1961-ben tanítványaival a Bükkbe indult. 1961, június vége, meleg nyári nap. Nyári szünet. Minden békés, csendes. A levegőben körülöttem mégis feszültség. Gyula bükki gyalogtúrára készülődik a Hajnóczy Turistakör diákjaival, ő a turistakör vezetője. A készülődéssel járó nyüzsgés áthatja az egész házat. A tervezett 12 napos útra gondosan fel kell készülni. A maga vanta hátizsák túl kicsinek bizonyul, amikor az egyébként minimálisra méretezett útipoggyász összeáll az asztalon.( A csoport tagjai a túra előkészületei során összejöttek az iskolában, hogy a katonai hátizsákról vett minta alapján közösen készítsék el zsákjukat abból az anyagból, amit a Lakatos Aranka papája szerzett a Tisza Cipőgyárban.) Nagy gond, hogy mi maradjon ki a csomagból. Katonai sátorlap, meleg, hűvös és esős időre való öltözék, jó takaró éjszakára, zseblámpa, némi kötszer, kulacs vízzel, edény a főzéshez, no és élelmiszer meglehetősen nagy mennyiség, föltétlenül szükséges. Váltócipő sem árt.(Ne felejtsük el, hogy 196l-et írunk! Nincs hálózsák, a kisebb településeken nincs bolt és, ha van is, az árukészlet nagyon szerény. Konzerv csak néhány fajta, az sem mindig. Ekkor még itt Tiszaföldváron is naponta sorba álltunk kenyérért, tejért és hétvégeken -csak akkor hoztak- húsért. Gyakori volt, hogy nem jutott) A túra résztvevőinek is hasonló gondjai vannak. Többször nyílik a kapu és jön egy-egy diáklány valamilyen kérdéssel a túravezetőhöz. Vidáman, lelkesen döntenek fontos kérdésekről, és a lázas készülődés folyik tovább. Én külső szemlélőként hallgatom, nézem a munkálatokat. Soha nem voltam semmitéle túrán, egy-egy kirándulástól eltekintve, amit az iskolával a Tisza partjára gyalog, vagy később kerékpárral csináltunk. Hogy is gondolhatnék egy közel kéthetes hegyi túrára, ahol naponta meg kell mászni 1-2 hegyet, völgyet és kint kell aludni isten szabad ege alatt éppen ott, ahol ránk esteledik. Hát erre gondolni sem mertem. Persze nem mehettem volna akkor sem, ha mégoly vállalkozó szellemű vagyok is, hiszen őszre vártuk második 3