Kalóz Sándor: Adatok, források, iratok Tiszaföldvár XIX. századi történetéhez (Tiszaföldvár, 1992) / 1111-2009

1901.év Ez év május hó 11 napján kezdetett meg az uj községházának építése, amely ugyanez év októberében be is fejeztetett. Az építkezést Konz és Szabó hódmezővásárhelyi lakosok építési vállalkozók végezték. Az uj községház építése miatt minthogy az a régi helyén építetett az építés tartamára a hivatalok özv. B Nagy Mihályné házába helyeztettek át. 1905.év Feljegyzésre méltó, hogy ez évben építetett a II. artézi kut a Sajber Károly házánál. Ugyanezen évben ültettetett be a régi vásártér eper és agáczfákkal Ugyancsak ez évben rakatott ki téglával a belső piacztér olyan állapotba hozatott hogy télbe nyárba örömmel megy oda az áruló és vásárló közönség vissza emlékezve a régi sáros pocsolya fészekre, melynek létesítésén és felépítésén Tóth Gábor föbíró igen tevékeny szorgalmat fejtett ki. Jegyezte: Buber László k.írnok III. fejezet A T Földvár Helysége 1837-től a nagygyűlés végzéseit és más érdekes dolgokat magában foglaló Jegyző könyve 1847 ig Tiszaföldvár Helysége Bírói Conventiója 1836/37. évben 1. Kész pénz ötven az az 50 Vfrt 2. A méltóságos Uraság szívességéből 12 hold föld 3. Ha a réten lehet kaszálni a Birok ugy neveztetni szokott Betsületbeli nyilassaik kőzött három annyi fú adódik mint az Esküttek közül egynek-egynek: melyet a Biró maga tartozik műveltetni: ezt pedig az esküttek fogják a fü osztáskor kimérni a fent irt mennyiségben: többet pedig sem ott se másutt a Bírónak kaszálni a Ház után esendő nyilason kivül szabad nem lészen 4. Ha nádat vágni lehet a fent megirt módon a Biró-nak két annyi mennyiségű nád nyilas adódik mint egy-egy eskütt embernek, ezeket pedig éppen akkor tartozik munkáltatni a maga embereivel a mikor a közösség közönségesen vágatja, elébb pedig a confiscális terhe alatt szabad nem lészen Mely conventiók közül a 3 l k és 4 l k pontok tsupán tsak ugy tartatnak meg ha a réten fü és nád terem a közönség által is használtathatik másutt pedig a helyébe semmi nem adódik. - Árenda szedő Perceptor fizetése hatvan az az 60 Vfrt - Az adószedő Perceptor fizetése ötven az az 50 Vfrt Melly Conventió a következendő esztendőkre is általunk meghatároztatik Fekecs András Ör Nagy János Kalóz Mihály Köles István TFöldvári Helysége Notariális Conventiója melly az 1836/37 katonai esztendőtől a hátra lévőkre is alapított. 1. Kész pénz száz ötven az az 150 Vfrt 2. Buza szemül huszonegy az az 21 köböl 3. Árpa szemül tizenhat az az 16 köböl 4. Fél sessio föld négy Calcaturába, az őszi és tavaszi vetés alá való földet a Helység megszántatja, a Nótárius Ur által adandó maggal bevetteti, és annak idejében a Buza és árpa terméseket haza hordatja. Nem különben az Ugar földet is a Helység megszántatja a kokoricza földet és a kaszállót maga tartozik miveltetni 5. Egy mázsa marha hús 6. Egy mázsa só 7. Harminc font faggyú 8. Tűzi fa helyett négy szál fenyő,hét vagy nyolc öl hosszúságú, de mindenkor a második classisu fából 9. Négy száz azaz 400 kévé nád 10.Tiz az az 10 köböl őrlés kenyérnek való 11 .Egy lánc kender föld 12.A Réten valamint a Tiszteletbeli ugy a Szokott ház után vagy is fél sessio után esendő kaszálló fű is ha a réten lehet kaszálni esztendőről esztendőre kiadódik 13.A Méltóságos Uraság szívességéből van 15 jugerum kaszáló föld. Ugyan ezen Conventióért köteleztetik Nótárius Ur a Helység ügyes bajos dolgaiban kötelessége szerént híven eljárni, az árendális irományokat híven tellyesiteni, az árvák Tudori dolgait vinni, s minden Contractusokat: nem különben a Lakosoknak Instantiákat ingyen megírni Fekecs András Biró mk Ör nagy János mk Kalóz Mihály mk Köles István mk

Next

/
Oldalképek
Tartalom