Baranyi Zoltán: Jászberény és környékének gombavilága (2008) / 1046-2008
- 36 /U-.'ZövT Összefoglalás Jászberény és környékének természeti viszonyai nem rendelkeznek sok poritív tényezővel a gombák világát illetően. Az elmúlt mintegy kétszáz év alatt végbement tájképi változások folyamán /elsősorban a folyószabályozások és lecsapolások következtében/ nagyrészt kultúrtájjá alakult át, s különösen az utóbbi évtizedek kemikális agrotechnikai eljárásai jelentősen visszaszorították a gombák életterét jelentő füves térségeket, és a fas vegetációt. /:Ezen utóbbi zömében a közelmúltban telepített mezővédelmi, homokmegkötési, egyes helyeken pedig fakitermelési célokból telepített erdősávokból áll. :/ A befolyásoló tényezők /talaj, klíma, növényborítottság és összetétel, stb./ ismeretében talán nem is meglepő, hogy kutató - megfigyelő munkám öt éve alatt is csupán 151 gombafajt sikerült eddig megismernem környékünk életterében. Ezen szerény listaszám a hazánk területén ismert nagygombáknak egy tizedét sem éri el, - ehhez minden bizonnyal negatívan járult hozzá az utóbbi évek igencsak csapadékszegény időjárása is. Valószínűnek tartom, hogy kedvezőbb életfeltételek között ettől több faj létezése is lehetséges, amelyet majd a további kutatásaim hivatottak igazolni. Ezért jelen dolgozatom semmiképpen nem tekinthető befejezettnek, és véglegesnek, hanem csak az eddigi munkám összegzésének, egyben figyelemfelkeltő célzatú, hogy szülővárosom természeti környezetének ezen érdekes területe milyen fontos, és további kutatásokra érdemes része a helyi élővilagnak.