Dr. Vörös István: Őslények a szolnoki Tiszatájon (kiállításvezető) (2008) / 1039-2008

A földtörténeti negyedkort - klimatikus szempontból- négy nagy lehűlés /jégkorszak=glaciális/ és a köztes enyhe időszakok /jégközi=interglaciális/ jellemzik. A Föld északi féltekéről és a magashegységekből a negyedkor folyamán évezredek alatt vándorló jégárak hatalmas köveket görgettek magukkal. Ahol a jégárak végződtek, kőzettörtémelékeket hagytak hátra. Ezeket végmorénáknak nevezzük. A negyedkor négy nagy jégkorszakát svájci morénák neveivel jelzik: Günz, Mindéi, Riss és Würm. A kiszáradt végmorénák porát a hideg északi-északkeleti szél felkavarta, és vastag rétegekben rakta le a környező területeken. Ez a finom szél-hordta jégkori por a lösz. A jégkorszak utolsó harmadában -a Riss-Würm intergalciálisban és a Würm glaciális első felében- gazdag állatvilág népesítette be a Kárpát-medencét. Ez a kontinentális és mediterrán területekről származó fauna a jégkorszak végén bekövetkező legdrasztikusabb lehűlés következtében elvándorol a területünkről. Maradványaik legnagyobb számban a Tisza völgyében a löszből, és az alatta levő un. "kék agyagból" kerültek elő. A tiszai mammutmaradványokról először MARSIGLI tudósít 1726-ban. A legelső tiszai ősemlős csontlelet 1811-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum Természetiek Tárába.