A Hortobágyi Nemzeti Park vízimadárvilága (2008) / 1036-2008

Jellegzetes telepesen tészkelő madárfaja ennek a mocsártípusnak a fehérszárnyú szerkő. Gyakori fészkelő a sárszalonka (Gallinago gallinago), vízicsibe (Porzana porzana). A mocsárszegélyben, zsombékosokban költ a goda s a piroslábú cankó (Tringa totanus). Valamikor a Hortobágy legfontosabb vadlúdgyülekező helyei közé tartoztak a pentezugi mocsarak és a környező legelők. Volt amikor több százezerre becsülték az ott időző állományt. Ma is fontos vonulási centrum. Főleg a récék és lilefélék csapatai népesek. Angyalháza és Szelencés puszták mocsarai Angyalháza és Szelencés a HNP kadarcsi kerületében található a nemzeti park keleti szélén. (A Ramsari konvenció alapján is védett területek). Keskeny, igen hosszú észak-déli lefutású mocsarak. Legnagyobb az Angyalházi Nagyrét, valamint az Angyalháza—Szelencés közötti Csikér kiszélesedése, a Bogárzó. A sekély mocsaraknak, kiterjedt réteknek igen nagy a vonzereje. Vonulási időszakban a Hortobágy más területeire is jellemző fajok mellett a daru (Grus grus) érdemel említést. Több százas csapatokban főleg az őszi vonulás idején pihen meg itt. Nyáron a közeli erdőkben fészkelő bakcsók, kis kócsagok, üstökös gémek fontos táplálkozó területei ezek a mocsarak, de a kanalas gémek is szívesen keresik fel, olykor nagy csapatokban. Fészkelő fajok közül a fehérszárnyú szerkő (30—-35 pár), nyári lúd, bölömbika emelhető ki. A mocsarak legnagyobb értéke, hogy kiterjedt zavartalan legelőterületek övezik őket, s így az érzékenyebb fajok is szívesen keresik fel vonulási időben. Halastavak A Hortobágyon található mintegy 6000 hektárnyi halastóból 1850 ha tartozik a HNP-hoz, az ún. Hortobágyi halastó, illetve a 45 ha-os kadarcsi horgásztó. Ennek ellenére a többi tóegység is komoly természetvédelmi jelentőséggel bír, hiszen minden védelem alatt álló madárfaj ott is teljes nyugalmat élvez. A Hortobágyi halastó 1916—18 között épült, s létrejötte gyökeres változ20