Benke Zsuzsa: Néhány gondolat a tudományos ábrázolásról a botanikai illusztrációk tükrében (2008) / 1018-2008
« \ •» látszik. Ha azonban tudományos ábrázoláson nyomdakész rajzi feldolgozást, szoros értelemben vett képalkotást értünk, ez már igényes szakterület. A rajzi problémák részben a szemléletből, részben a technikai oldalról származnak. Gyakran elfogadnak közlésre olyan ábrázolásokat, amelyek ugyan arányaikban megfelelnek, némi ügyességet árulnak el, kirívó hibákat nem mutatnak — összbenyomásuk mégis gyenge. Magasabb nívóra is lehetne emelni ? Erre kevesen gondolnak. Nem érünk rá — hárítják el a problémákat. Technikai nehézségekre és anyagi gondokra hivatkoznak, bár ezek a tényezők régen sem voltak ismeretlenek, mégsem volt a képanyag ilyen mértékben alávetve az említett faktoroknak. NISSEN rámutat arra az ellentmondásra, hogy „bár a nyomdatechnikai eljárásoknak még soha nem látott bősége áll rendelkezésünkre", mégis „sajnálatos mélypontra jutottunk." (p. 13.) Mivel kevésre értékelik a rajzi megjelenítéshez szükséges személyes adottságokat, ezzel van összefüggésben a rajzolás hátrányos helyzete a fényképezéshez képest. A fényképezés technikájáról, a felvételek esztétikumáról számos könyv jelenik meg, folyóiratok állnak rendelkezésre. Különböző intézmények pályázatokat hirdetnek meg, kiállításokat rendeznek. Szóban és írásban elemzik a felvételeket, spontán vitákra van alkalom. A tervezett, elkészült vagy nyomtatásban is megjelent rajzokról a közölhető — nem közölhető kategóriákon kívül más vélemény alig hangzik el. Régen, mint pl. KÜTZING, kiemelték az előszóban a rajzok értékét, vagy az erre vonatkozó törekvést. Ma esetleg felhívják a figyelmet a rajzok eredeti voltára, vagy arra a körülményre, hogy az átvett régebbi illusztrációs anyagot egységesen átrajzoltatták, vonalas klisére alkalmassá téve. Egyetlen követelést állítanak a rajzoló elé: a rutint. A lehetőséghez képest gyorsan — tanulmányok, kitérők, kísérletek nélkül — dolgozni. A rutinnak azonban kettős arculata van; egyrészt hasznos, sőt szükséges, az éveken át tartó koordinált munka természetes velejárója. De észrevétlenül zsákutcába juttathat, ha nem jár együtt éberséggel és a tárgy szeretetével. Észrevétlen ez a folyamat, mert az ilyen rajzi anyag tetszetős, kellemes összbenyomást nyújt. Szigorú kritika — önkritika —, a tárgy és a rajz fáradhatatlan újraszembesítése véd meg tőle. Maga a művészi adottság pedig állandó ösztökélést jelent az egyre tökéletesebb megoldások felé. Ami a rajz esetleges egyéni karakterét illeti, találkozhatunk olyan véleménnyel, amely szerint a szubjektív karakter nem hátrány. (WAGENFÜHR 1966), Anatomie des Holzes; Mikroskopisches Zeichnen, p. 199.) Ez a jelenség azonban a tudományos ábrázolás területén rendkívül ritka. Oka valószínűleg az, hogy régen a megjelenítőképesség messze felemelkedett az egyéni karakter vonásain túl; korunkban pedig az általános színvonal nem éri el azt a fokot, amelyen — előnyös — egyéni tulajdonságok érvényrejuthatnának. Befejezésül még néhány gyakorlati megjegyzés. Ha túlságosan hosszú az ábramagyarázat, az talán további vizuális lehetőségeket rejt magában. MOESZ GUSZTÁV szerint „A hű ábrázolás nemcsak kiegészíti a leírást, hanem sokszor pótolja is azt. Hosszú leírásnál gyakran többet mond." (p. 225.) A rajzi anyagnak a lehetőséghez képest egységes feldolgozása, egységes méretarány betartása mellett, nemcsak az áttekinthetőségnek egyik alapfeltétele, hanem az esztétikus összbenyomásé is. Egyes esetekben biztos ítélőképességet, elméleti és gyakorlati felkészültséget kíván a rajzokat és fotókat — megfelelő méretarányok szerint is — összhangbahozni. Más szavakkal: hogy minden egyes kép az optimális kifejezőképességet hordozza, a megfelelő nagyítás vagy kicsinyítés megválasztásával. Ami az eszközöket illeti, szerepük fontos, de nem döntő. Modern, megbízható felszerelések alkalmazása mellett is előfordulhatnak olyan hibák, amelyek az átfogó szemlélet hiányából eredhetnek. (így pl. egy mezofillum-szövet valódi térbeli összefüggéseit nem demonstrálhatja egyetlen, igen vékony mikrotom-metszetnek vetítőtükör segítségével készült precíz rajza sem.) Az itt elmondott gondolatokkal kapcsolatban kézenfekvő lett volna — mind pozitív, mind negatív tekintetben — képeket is bemutatni. Ennél azonban sokkal mélyebb és maradandóbb élményt fog jelenteni az, ha a könyvtárban magunk nézünk utána a mondottaknak. Ha egy — esetleg eredeti rézmetszetekkel illusztrált — klasszikus botanikai mű képeit nagyítóval is szemlélve, összehasonlítjuk a közelmúltban megjelent publikációk vizuális információival — magunk alkothatunk véleményt a látottakról. Arról, hogy milyen volt egykor a tárgy megközelítése, milyen magasan állt a művészi és kézműves színvonal és arról, hogy az ábrázoló tevékenység napjainkban hogyan él tovább. A leíró botanika ideje lezárult; igényes ábrázolásmódja már a múlt tiszteletreméltó eredménye. Kérdés, hogy mit tehetünk saját feladataink területéní Egy-egy téma vizuális lehetőségeit tudatosan kidolgozni. Benne a véletlennek mind kevesebb területet engedni. A kísérletezés elkerülhetetlen; megjegyzendő itt az a sajátos körülmény, hogy a kutatók — míg maguk kísérletező emberek — alig akarják elismerni ennek jogosultságát a 58
