A kiskörei vízlépcső főművei – vízfelhasználás (2008) / 0975-2008

- 84 - | /7o%, 4o%, stb./, sőt, időközönként szünetelt is. A belvizes é­vek hatására a hangsúly, és ennek megfelelően az állami támogatás, az öntözésről a meliorációra helyeződött át. A gazdaságok egysze­rűen nem vállalkoztak öntözésfejlesztésre. A csapadék szempont-­jából kedvezőbb évek pedig elvonták a figyelmet az öntözésről. Iga ennek az ellenkezője is megtörtént a legaszályosabb /1983-84-es/ években, de akkor viszont nem volt mivel és kivel öntözni. Tanul­ságként leszögezhető, hogy s ehol a világon nem tudtak rövid idő alatt lényeges öntözésfejlesztést elérni az állam messzemenő, ne m­egyszer loo%-os támogatása nélkül . Meggyőződésünk, hogy ha az ál­lami támogatás a tervezéskori szinten maradt volna,/pl. AC telep épités központi forrásból és vizügyi üzemeltetéssel, 80 fillér/m3 állandó vizdij, stb./ nem itt tartana az öntözés, sem területét, sem vízfelhasználását, sem gazdaságosságát illetően. A megváltozott gazdasági helyzet az államot a közgazdasági körül­mények és a szabályozás állandó változtatására kényszeritette . Nem csak ötévenként, de szinte évenként változtak a beruházási támo­gatások, gazdasági szabályozók, ami a vállalatoknál egy nagyfokú bizonytalanságot és fejlesztési alap hiányt eredményezett. A gaz­daságok zömében -még a jók is - nem a fejlesztéssel, hanem a tal­pon maradással voltak elfoglalva. Kiszámíthatatlanná lett nemcsak a jövő, de a "holnap" is. Ilyen körülmények között az egyre költségesebbé váló öntözésfejlesztés alig várható el, illetve válik reális gazdaságfejlesztési straté­giává . Lényegében az előbbiekből következik, hogy az agrárolló is egyre nagyobbra nyilt . A mezőgazdasági felvásárlási árak jobban elmarad tak az egyéb ármozgástól, mint amit a gazdaságok a termelésnövelés sel kompenzálni tudtak. De igyekezett átháritani az áremeléseket a vizügyi szervezet is vizdijak emelésével, amire a mezőgazdaság nagyarányú vizjogi engedély visszaadása mellett az öntözés lénye­ges csökkentésével is reagált. Az agrárolló nyilása még problema­tikusabbá tette az öntözés jövedelmezőségét, s csak az aszályos időszak mentette meg a további rohamos csökkenést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom