Füri András: Szolnok megye fekete gólya állományának alakulása 1984-1987 (2008) / 0972-2008

1. Bevezetés Az Alföld keleti része a XIX. század előtti időkben a véget nem érő vizenyős- mocsaras, területek világa volt, melyet főként a nagyobb vízfolyások - a Tisza és a Körösök - évenként többszöri áradásaikkal tápláltak. Ezen élőhelyeken vizimadarak ezrei találtak fészkelő-, táplálkozó- vagy pihenő helyeket. A hajdani madárgazdaságról Bél Mátyás / 173o - 1735 / és Fényes Elek / 1847 / müveiből olvashatunk. A vizivilág a mult század óta szinte folyamatosan végzett beavatkozások / folyószabályozás, vízrendezés, melioráció, stb. / hatására mindinkább visszahúzódott, s mára néhány megmaradt lefolyástalan mocsár, valamint a gátak közé szorított folyók árterületei jelentik az értékes növény- és állatvilág utolsó mentsvárait. A természetvédelem még időben felismerte a "vizes" élőhelyek óriási jelentőségét. A Tisza hullámterének mozaikszerűen megmaradt természetes, vagy ahhoz közeli állapotú területeit majdnem kivétel nélkül védetté nyilvánították, igy a táj, a természeti értékek megóvása a jövő nemzedékek számára biztosítottnak látszik. Dolgozatom az ártéri madárvilág egyik veszélyeztetett, az emberi zavarásra legérzékenyebben reagáló fajának, a fekete gólyának / Ciconia nigra L. / Szolnok megyei állományával foglalkozik.