Kissné Szilágyi Krisztina: A szentesi szélmalom (2006) / 0881-2006

A szatócsbolt és pékműhely A kiskereskedések és péküzletek a lakosság nélkülözhetetlen szükségleteit elégítették ki, ezért hozzátartoztak a falusi, mezővárosi utcaképhez. A szabadién gyűjteménybe telepitett épület eredetije tápéi parasztház volt. Az 1910-es években egy zsidó család vásárolta meg és az utcai szobát átalakítva szatócsüzletet nyitott. 1939-ben az új tulajdonos pékséggel bővítette a kereskedést. A pékműhelyben két segéddel dolgozott és a szatócsboltban felesége árult. A falusi szatócsok portékájuk nagy részét nagykereskedőktől, kisebb részét kézműves mesterektől /kádár, bognár, kefekötő stb./ szerezték be. Az üzletben a fal melletti nagy polcokon konyhaedények és eszközök sorakoztak, fiókos szekrényekben voltak a fűszerek, a liszt, a köles, a cukor és más élelmiszerek. A szatócs árult mezőgazdasági eszközöket /ásó, kapa, gereblye/ meszelőt, ecsetet, szappant, a hátsó helyiségben tárolt hordóból petróleumot és kocsikenőcsöt. Mindezektől a boltot sajátos, mással össze nem téveszthető szag járta át. Minden szatócs kialakította a maga vevőkörét. A vevők érdekében minél többféle árucikket tartottak és a rászorulóknak hitelt adtak. Az épület hátsó, udvarra nyíló részében van a pékműhely, a dagasztó helyiséggel és a sütőkemencével. Az öt méter hosszú, deszka bélésű nagy teknőben kézzel dagasztották a kenyértésztát. A sütőben a polcokon kerek szakajtók és hosszúkás veknis kosarak sorakoznak. A berendezés szegedi pékműhelyekből való, ahol beszüntették a munkát. Az üzlet és a pékség közötti lakás a dél-alföldi falusi kiskereskedők 1940-es évekre jellemző, kispolgári jellegű házkultúráját állítja elénk.