Vadász István: A természetrajzi gyűjteményrész (Tiszaföldvár, 2004) / 0861-2005

Zápfog, Gyapjas mamut Tiszadorogma, 1904 márciusában a dorogmai halászoktól vásárolta a múzeum- és könyvtáregylet, késő jégkor Alsó álkapocs. fogazattal, gyapjas mamut Tiszaörvényről. 1897 körül, Tariczkv Endre eavleti elnök A kutatók a zápfogak szélességének és hosszának méreteiből határozzák meg a mamut hozzávetőleges életkorát. A mai elefántok életkorával kapcsolatos és a zápfogméretekre vonatkozó grafikonok használatával következtetünk arra az életkorra, amikor a mamut elpusztulása bekövetkezett. A rágófelület első négy hüvelykjére (=10,08 cm) jellemző fogredőzet, illetve annak száma utal a mamut fajtájára (alfajára). Az új fog egy mázas cső- vagy henger alakú elemekből álló sorozat, amely foganyaggal és cementációs anyaggal van kitöltve. Ez a csőszerű képződmény a fog növekedésével ovális alakúvá, mázas lapostányérhoz hasonlóvá nyomódik össze, s ez formálja a rágófelület fogtaréjait (fogredőzetét). A szolnoki Alcsi-sziget környéki Tisza-mederből mamutvégtag és csigolya maradványok is előkerültek (86.55.1., 86.60.1.: combcsont, 86.81.1., 86.115.1.; sípcsont, 86.118.1.: hátcsigolya). Ezek közelebb visznek minket ahhoz, hogy magunk elé képzeljük az állatot. A gyapjas mamutok (tudományos nevén Mammuthus primigenius) ma már kihalt növényevő emlősök voltak. A pleisztocén első felében hosszú, sűrű sötétfekete szőrzetük és bundájuk (prémjük), hosszú kanyarodó agyarpárjuk, zsíros púpjuk, hosszú ormányuk és nagy fülük volt. Ázsia, Európa és Észak-Amerika tundráin éltek a pleisztocéntől a korai holocén időszakig (10.000 évvel ezelőtti időig). Közeli rokonságban vannak a mai modern indiai elefántokkal. A mintegy 3,5 méter hosszú és hátmagasságát tekintve 2,9 méternyi állat hozzávetőlegesen 2,75-3 tonnányi (2750-3000 kg) volt. Az agyarait védekezésre, fajon belüli előnyszerzésre és a jégkorszakokban a hó alatti fű és egyéb élelem előásására használta. Ennek a fajnak az alábbi részletesebb jellegzetességei voltak: magas, kicsúcsosodó, sok barlangi ábrázolásban domb-szerüen kiálló fej, magas púp, amely a nyakcsigolya tüskeszerű meghosszabbodásából - esetleg a zsírlerakódás és a vastag védőszőrzet hangsúlyozásából is - eredhet, ormány, amely rövidebb, mint a ma élő ázsiai és afrikai elefántoké, és nagy, 4,2 métert is elérő görbe, finoman felkunkorodó agyarak. A nőstények agyara kisebb, mint a hímeké. Az agyarak alsó része gyakran kopásra utal, mely arról tanúskodik, hogy a növényzetnek a hó és jég alól való kikaparására használta az állat vagy az élelemszerzés során elkoptatta a talaj felszíne. Miközben az agyarak normál méretűek, ritkán előfordul, hogy egy másik maradvány csak egy egyszerű csonk, amely fiatalkori sérülés vagy genetikai elváltozás eredménye lehetett. A mamutok fogazata feltűnően különbözik más elefántfélék fogazatától. Ellentétben a közeli rokonaival, a mamut fűevő legelésző volt, így fogazata - a mai lovakéhoz hasonló - többszörösen összehajtott, ráncos felületű volt, felületén függőlegesen futó fogzománcozással, míg a masztodonnak (őselefánt) zománcsapkás foga volt, mint az embernek. Korábban, a pleisztocén első és középső harmadában a gyapjas mamut bundája (szőrzete, szőrtakarója) a pézsmatulokéhoz hasonló volt. Hosszú, akár 90 cm-nyi nagyságú, sötét védő szőrzetből és finom alsó szőrméből állt, mely alatt sötétszürke bőr és hőszigetelő zsírréteg volt. mely olykor a 90 milliméteres vastagságot is elérte. Következésképpen a gyapjas mamut nyáron a pézsmatulokhoz hasonlóan vedlett. A pleisztocén későbbi szakaszában a gyapjas mamut jól alkalmazkodott az ún. mamut sztyeppék hideg, kíméletlen éghajlatához. A megfelelő testméret már önmagában is előnyös a hideg éghajlaton, mivel kisebb felületet jelent a bőrön át megvalósuló spontán hőveszteség szempontjából. A hideg éghajlaton élő gyapjas mamutnak kisebb ftile lett, azért, hogy a testmérethez képest relatíve kisebb fülfelület is a hőtárolást szolgálja. Ugyanez érvényes az ormányra is, amely a gyapjas mamut későjégkorszaki változata esetében rövid, ellentétben a mai elefánttal. Az alkalmazkodás másik, a gyapjas mamut esetében jellemző példája a sűrű szőrzet, amely mintegy 50 cm-nyi felsőszőrzetből és a bőrhöz közvetlenül tapadó 10 cm-nyi finomabb bundából állt, amely a gyapjas orrszarvúéhoz hasonló. Ezen felül a testet egy 10 cm-nyi vastagságú fehér, bőralatti, elszigetelésre szolgáló zsírréteg takarta. Ráadásul valószínűsíthető, hogy az újszülött mamutborjaknak melegedést elősegítő zsírszövete is volt, amely a zord éghajlati viszonyokhoz történő alkalmazkodás példája volt. 106