Gulyás Katalin: Tiszaföldvár és a Tiszazug történetéből (2005) / 858-2005
kellett élezni, hogy könnyebben vágjon, ezért a kaszás a nadrágszíjára fűzve tokmánybán tartotta az erre szolgáló fenökövet, melybe még kevés vizet is öntött. A levágott gabonát a marokverö (általában nö vagy még nem kaszabíró legény) kötötte kévébe, miután sarlóval vagy marokszedőve 1 felemelte a rendből. A kévéket ezután keresztbe, a kereszteket favilla segítségével asztagba rakták. A csépléskor használták a kévevágó kést, mielőtt a kévét a betették volna a cséplőgépbe. A kicsépelt szalmát az istállóban az állatok alá terítették, fűtöttek vele, vagy házi szükségletre szalmakötelet fontak belőle. A szórólapátra, az elcsépelt, ömlesztett gabona zsákokba rakásakor, illetve korábban a kinyomtatott gabona szelelésekor volt szükség. A különböző méretű gereblyékét az aratás vagy a szénamunkák befejezése után egyaránt használták: gondosan felgereblyézték a tarlót, illetve a kaszálót, hogy egyetlen kalász, egyetlen szál széna se menjen veszendőbe. А кара elsősorban a kukorica, a takarmány és cukorrépa művelésekor került elő a szerszámos kamrából (a szőlőművelésben speciális formájú és funkciójú kapákat használtak). Hosszú ideig a kukorica vetése is ezzel történt, újabban a szemenként vető ún. pergető használata is terjedt. Miután a kukorica beérett, letörték. A szárvágóval levágott kukoricaszár télen a marhaféle táplálékául, majd pedig fűtésre szolgált. A csövekről a marokmorzsoló segítségével távolították el a szemet, melyet szintén az állatok takarmányozására, hizlalására használtak fel. A díszített kazalvágónak szintén a takarmánykészítés során volt szerepe: ezzel vágták le a felkazlazott szénából a napi adagot. Téli takarmány volt az elvermelt répa is, melynek betakarítása során volt szükség speciális eszközökre: a földből vagy kiásták egy keskeny fejű ásóval, vagy kirántották egy kampószerűen végződő villával, illetve a leveleit répafejelő késsel levágták. Ezeket az eszközöket alkalmazták a cukorrépa művelése során is, melynek termelése előre leszerződve történt: terjedését a Tiszazugban a szolnoki cukorgyár termelőkörzetének megszervezése segítette. A szerszámos színben látható többi eszköz is kapcsolódik részben a föld műveléséhez: a kis kézi kaparcso t főként krumpliszedéskor használták; a csobolyóban vizet tartottak, s a szekér oldalára akasztva vitték ki a földre; a bilyogzó az igavonó állatok jelölésére, zabla a lovak befogásakor volt használatos. A vidék hagyományos kisiparát Kocsis János tiszafödvári kerékgyártó mesternek a múzeumba bekerült műhelyberendezése reprezentálja. A Tiszazugban a terület gazdasági központjának számító Kunszentmártonban erősödött meg jelentősebb, céhes előzményekben gyökerező kisipar: műhelyhez kötött vagy vásározó szűcs-, csizmadia-, asztalos- és szabómesterség, illetve különböző szolgáltató iparágak. Tiszaföldvárnak, mely 1886 és 1950 között az igazgatási centrum szerepét töltötte be, nem volt hasonló vonzáskörzete, kisipara főként a helyi szükségleteket szolgálta. A XX. század első felében egyaránt megtalálhatók voltak itt a paraszti szükségletre termelő és a polgárosultabb igényeket kielégítő iparágak. A településen mindig működött 4-6 bognár, akiknek termékei a mezőgazdasági munkát segítő eszközök körébe tartoztak. A legbonyolultabb munkafolyamat a szekér készítése volt, melyet a vasalásokat készítő kováccsal együtt vállalt el a mester, de főként a gyorsan elhasználódó fa eszközök és szekér alkatrészek javíttatása céljából keresték fel megrendelői. A Kocsis-féle műhelyben is megtalálhatók voltak a legfontosabb famegmunkáló szerszámok: a cigányfúrókból, fűrészekből, gyalukból, baltákból, vésőkből, vonókésekből egész sorozatok, illetve speciális változatok, melyekkel a gyalupadon dolgozott a bognár. A hosszabb faanyagot háromlábú bakkal támasztotta alá, hogy könnyebben munkálhassa meg. A mühelyrészletben a szekér legsérülékenyebb alkatrésze, a kerék készítésének folyamatát kívántuk bemutatni. A bognár lábbal hajtott esztergán formálta ki a kerékagyat, míg a küllők helyének kivésését, a kerék küllőzését, majd a keréktalp felhelyezését a küllőzőszéken végezte. A pontos munkát egyszerű mérőeszközök: körző, t
