Szlankó István: Emlékezzünk őseinkre, hőseinkre. 1849. február-március, Tisza-Földvár (Tiszaföldvár, 1999) / 0763-2002

Egymás után három éjjel hordozak minket , a 9-ik zászlóaljat egyhelyről a másikra. Most Tiszaföldvárról Cibakházára, meg vissza , más éjjel patrouillirozni (járőröni) T.-Szent.-Miklós felé, harmadik éjjel újra patrouillba, majd Nagykőrös álá, s onnan vissza Cibakházán kersztül Tiszaföldvárra . Végre negyedik éjjel , már egészen eltikkadva, még olyan iszonyú utaá tétettek velünk, hogy majdnem egészen Nagykőrös alá kerülve , reggel értünk Szolnokra . Ott a Tiszától átellenben fekvő részen , mintegy 15oo lépésnyire a várostól, felállítottak , de mi már annyira ki voltunk merülve minden erőnkből, hogy ledültünk a zúzmarás földre , s mind az egész zászlóalj , kivévén őrnyagyunkat , lefeküdt és elaludt. Talán fél órát aludtunk, mikor Fel! Fel! hangzott mindenfelé , s mi talpra szökve, bezzeg elámultunk , mikor előttünk láttuk ragyogni a már felállított ellenség lovasságának sisakjait, s a hoszszan elterülő gyalogság csillámló fegyvereit . .... Nekünk telebeszélték a fejünket : milyen jó katonák a c császáriak, hogy azok küzül egyetlen egy sem hagyja el a hefcyét parancs nélkül,- hát ime , alig közelítettek meg őket 55 lépésnyire*- már megfordultak , s ugyancsak loholtak mintegy 600 lépésnyit...." A katonaélet nehéaségeiről ir Gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok is . A naplójából vett idézetek a cibakház! és földvári tartózkodásának idejéből valók: „Szivemből örültem , amikor Cibakházára kirendeltek + Ott helyben három századom volt , kettő Földváron és egy Inokán...." Katonáival a cibaki hid túloldalán várt az átkelésre .