Gálik András: Rehabilitáció, ahogy a Homoki Gyógypedagógiai Intézetben megvalósul (2002) / 761-2002
talál munkát, ne képzeljük, hogy a - bármilyen - fogyatékos ember munkára lel. Legfeljebb ideig-óráig, a vállalkozó anyagi érdekei szerint. Rehabilitáció! Csodálatos, megvalósítható elgondolás. Mások már megvalósították, mi még vajúdunk a dolgon. Pedig már kopog ajtónkon az integráció, mert előírják és kötelező. Ez megint csak az a fogalom, amely régóta ismeretes nálunk - legfeljebb nem ilyen „cifra” néven. Intézményünk több éve már, hogy integrált evezős-, kerékpáros-, gyalogtúrákat szervez a homoki „igazi” általános iskola diákjai részvételével. A gyerekeknek nem kellett elmesélni az integráció lényegét. Tudták maguktól, hiszen gyerekek voltak, élvezték az együttlétet, a kalandokat. Senkit sem zavart a csónakomban, hogy „kisegítős” volt a vezérevezős. Az együttlét, a Tisza szépsége volt az igazán fontos. Valahogy nekünk, felnőtteknek, okos szakembereknek okoz ez gondot. Talán e szerény írás szerzője megengedhet magának egy halovány gyermekkori emléket az integrációról, amely természetes módon működött lakóhelyén. Apró gyerekként örömmel csatlakoztunk „Berregős” J-hoz (Down-kóros fiatalember), aki éppen lakodalmast játszott. Csak akkor volt mérges, ha hamisan fújtunk. „Vízfejű” Gy. csak a felnőttekre haragudott, mert csúfolták. „Néma” T. féltő gonddal tanított meg úszni a helyi strandon. Örültem, hogy felnőttként visszakínálhattam a cigarettát „Dadógós ” J-nak. Feltett szándékom volt, hogy az utógondozásról, rehabilitációról írok dolgozatomban, de nem sikerült. Ehelyett érzésekről, szakmáról, kételyekről regéltem. Lehet, hogy azért, mert a szakma is ambivalens helyzetű. Elszórtan, szakmai fórumokon előkerül a - pedagógia perifériája - a gyógypedagógia, de ezek kampány jellegű dolgok. Néha érezhető csak, hogy a társadalom lelkiismeret-furdalást érez, mert saját magáról állít ki bizonyítványt, ahogy a fogyatékosaival bánik. Ehhez azonban kevés a jóakarat, kevés a nevünket hozzáadni, tegyük hozzá az arcunkat, a tekintetünket is. Gálik András Irodalom Krizsán György: Az utógondozói szolgáltatásról (1974-1992.) Mihályi János: Az utógondozói szolgáltatásról (1992-1999.) Révay György: Mi történjen az iskola után... az átmenet problémái (Előadás 1989.) Kókai Nagy István: Utógondozás és rehabilitáció (Előadás 1995.)
