Szikszay Mihály: Adatok a jászsági vízimalmok történetéhez (2002) / 749-2002
- ICözépencsapott vízikerék: A víz helyzeti energiáját még fokozottabb mértékben használja ki.(Főleg sebes folyású, nagy esésű patakoknál terjedt el)- Alulcsapott vízikerék: Ezeknél a víz mozgásenergiája hozta létre a forgómozgást. (Főleg lankás, síkterületen csordogáló patakon, vagy folyón alkalmazták). 2. ) Áttétel: A vízikerék által felvett energiát az őrlőkőhöz juttatta el. Két fajtája a közvetlen meghajtású egytengelyes, valamint a közvetett, áttételes meghajtású malom. Az utóbbinál az áttételek nemcsak a kő forgássebességét szabályozták, de segítségükkel további kőpárokat (akár nyolcat is) kapcsolhattak az energia-felvevő szerkezethez. 3. ) Őrlőméi: Az őrlés malomkőpár (forgókő-fekvó'kó') segítségével történt. A gabonát a garaton (tölcsérszerű szerkezet) keresztül juttatták a kövek közé. 4. ) Szita: A malomkövek közül kihulló őrleményt ezzel a szerszámmal választották szét lisztre, darára, korpára. A vízimalmok leggyakrabban ú.n. szitásmalmok voltak, melyeket a betelepedett német iparosok honosítottak meg Magyarországon. A vízimalmok teljesítménye átlag 2-3 LE volt. A vízikerék hajtásához a sebes folyású, kis vízhozamú patak vizét közvetlenül, a bővebb folyókét malomárok segítségével használták fel. Szélesebb folyókon gátakat, zúgó kát építettek, amely a vizet a malomárokba, vagy a vízikerék alá terelte. A duzzasztógátak kifolyóit és a malomárok vízhozamát zsilipekkel szabályozták. A vízikerék előtt a csatorna zsilippel zárult. Ennek kinyitásával hozták működésbe a vízikereket és ez szabályozta a teljesítményt is. A merülő alul csapó vízi kerékhez a patak, vagy folyó teljes szélességében keresztgátat építettek és csak a kerék előtt hagytak szabályozható vízfolyást. A gátat általában 0,5 m-1 m távolságon a folyó medrébe vert tölgyfa tartók közé font gallyakból készítették, amelynek belsejét kővel, hanttal, vagy trágyával töltötték ki. A keresztgátakon elzárható nyílást hagytak a hajók számára. A gátak között - az egykorú leírások - megkülönböztetnek : öreg-, fiók-, vízvető- , oldal- , fenékgátakat. A gátakon a vízikerék előtt 2- 2,5 m-es szabad helyet hagytak a zsilip számára, amellyel a kerekek működését szabályozták. Ha a zsilipet megnyitották, a víz a kerék lapátjaiba ütközött. A kerékzsilip zárásával a keréktől távolabb, a gát fölött folyt át a víz, így a kerék nyugalomban maradt. A vízikerék egy másik, ismert típusánál a víz a forgástengely felett ütközött a lapátnak. Ezen alapult a felülcsapott vízikerék elve. Ezek a vízikerekek a víz mozgási-és helyzeti energiáját is hasznosították. A felülcsapott vízikerekeiméi szintén zsilipes csatornarendszert alkalmaztak. Erre a célra vagy páros csatornát és kettős zsiliprendszert építettek, vagy terelőzsilippel oldották meg a víz elvezetését. A csatornák közvetlenül a malomárokból kapták a vizet és minden esetben kettős célt szolgáltak. Először a malomárokban lassan folyó vizet felgyorsították, majd a lapátokra irányították. A zsilipeknek többféle rendszere alakult ki. Ismerünk mozgó-lengő- és billenőzsilipet. A vizet a duzzasztógát, vagy „zúgó” tartotta vissza, illetve tárolta a mederben. A pangó víz miatt a meder legtöbbször eliszapolódott, a vízinövények benőtték. A zúgok elégtelen nyílásmérete miatt már a közepes árvizek is kicsaptak a mederből, az ártéri szántók termését elpusztították. Rosszabb volt a helyzet, ha felhúzható tábla nélkül tömör fenékgátat alkalmaztak.2 A vízimalmok megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a tényeket, amelyek vízügytörténeti szempontból vizsgálják őket. Ebből a szempontból már részletesen leírta őket Nemes Gerzson: A Zagyva és a Tarnavölgy jászkerületi vízügyeinek krónikája (1279-1876) című művében. Valószínűleg tovább akarta folytatni az elkezdett 2 Pongrácz PábRégi malomépítészet. (Továbbaikban: Pongrácz) Bp. 1967. 57-83. 192
