A tiszaföldvári Gimnázium alapításának 50. évfordulójára kiadott emlékkönyvvel és az ünnepséggel kapcsolatos tanulmányok, dokumentumok (1998) / 688-700-1998
A Hajnóczy József Gimnázium évkönyvének első, kinyomtatott lapja
10 Könyvtár első katalógusával, de tevékenyen részt vett a majdani Magyar Nemzeti Múzeum anyagának gyűjtésében és rendszerezésében is. Nagy tekintélyre tett szert a történettudósok között, s foglalkozott egy Diplomatarium Hungaricum (Magyar Oklevéltár) kiadásának gondolatával. A Széchényi-család könyvtárát rendezve tovább mélyíthette műveltségét. Magyarul, latinul, németül, szlovákul, angolul, franciául és horvátul is tudott, így a legkülönbözőbb nyelveken olvashatta az őt érdeklő műveket. Főként angol és francia filozófiai munkákat, illetve politikai és közjogi tárgyú könyveket olvasott. Folytatta kutató- és gyűjtőmunkáját, melynek távolabbi célja a történeti magyar közjog feldolgozása volt. A nem nemes és protestáns értelmiség előtt II. József (1780-1790) rendeletéi nyitották meg a hivatalok ajtaját. Hajnóczy József, aki éveken át hiába fáradozott azon, hogy közpályán érvényesüljön, Széchényi Ferenc segítségével végre álláshoz juthatott. 1785-ben a pécsi királyi kerület titkárává nevezték ki, majd 1786 februárjában a helytartótanács Szerém vármegye alispánjává nyilvánította. A származása és vallása miatt korábban mellőzött Hajnóczy a II. József-féle újítások lelkes támogatójává vált, tehát inkább az „emberbarátság”, mint a „hazafiság” mellett döntött. Alispáni működésében megfigyelhető a jozefinista rendszerre jellemző állami beavatkozás a népesség életének legkülönbözőbb területein. Foglalkozott a vármegye egészségügyi helyzetének javításával, a gazdasági és kulturális elmaradottság felszámolásával. Figyelme kiterjedt mindenre, munkáját éppúgy vezérelték a józan gazdasági, mint a filantróp megfontolások. Alispánságának első évében, 1786-ban magánéletében is változás történt. Megnősült, egy osztrák lány, Jeanette Helmrich lett a felesége, aki azonban 1788-ban gyermektelenül meghalt. 1790-ben, II. József halála után a jozefinista rendszer megbukott, s Hajnóczy, nem várva meg felmentését, lemondott az alispáni tisztségéről. Hajnóczyt pályájának derékbatörése még erőteljesebben abba az irányba terelte, amerre már Forgách Miklós szolgálatában elindult: a történeti anyaggyűjtés, a magyar alkotmányjog kidolgozása felé. 1791 és 1792 folyamán, nem egészen két év leforgása alatt közzétett tanulmányaiban (Dissertatio, De Comitiis, Extractus, De Subsidiis) a történeti magyar közjog rendszerét akarta adni. Ezekben a munkákban a polgári átalakulás követelményeit szem előtt tartva bírálta a magyar nemesi alkotmányt. írt a királyi hatalom korlátozásáról, a rendi képviselet demokratikus megújításáról, a közteherviselésről, a jobbágyok szabad költözéséről, a vallás-, a sajtó- és tanszabadságról, a katonaság „megmagyarosításáról” stb. Hajnóczy József a magyar történelemben elsőnek adott nagy távlatú, államférfihoz és gondolkodóhoz méltó, teljes közjogi áttekintést, olyat, amely mai megítélésünk szerint is alkalmas lett volna arra, hogy a feudalizmusból a polgárinemzeti fejlődésbe átvezesse az országot. Elsőként próbálkozott a polgári átalakulás útjának az érdekegyesítés révén való megnyitásával, amikor azonban látta, hogy a II. József halála után kibontakozott nemesi-nemzeti mozgalomtól, az országgyűléstől nincs mit várnia, a demokrata értelmiség és a francia forradalom felé fordult. 1792 júliusában Hajnóczy lehetőséget kapott félbeszakadt hivatali pályafutásának folytatására. Régi barátja és pártfogója, Széchényi Ferenc kieszközölte titkári kinevezését a budai kamarához. Bár a kamaránál is kiváló tisztviselőnek bizonyult - tiszta jelleméért és őszinteségéért becsülték és szerették -, Hajnóczy ekkor már „a francia revolutioban élt testestől, lelkestől”. Feljegyzéseket készített a francia forradalom eseményeiről, cikkeket írt a forradalom fejlődéséről. 1793-ban latin nyelvre fordította a jakobinus alkotmányt, és barátai között terjesztette azt. 1794 tavaszán Martinovics Ignác bevonta a magyar jakobinusok mozgalma néven ismert, de inkább a girondiakhoz közelálló eszmevilágú titkos szervezkedésbe, s ő lett a Szabadság és Egyenlőség Társaság egyik igazgatója. 1794 augusztusában a nádor utasítására elfogták, majd a mozgalom felszámolásakor halálra ítélték. 1795. május 20-án a budai Generális Kaszálón, a mai Vérmezőn lefejezték. Barátaihoz küldött búcsúleveleiben így írt életéről és a halálos ítéletről: „Azzal a jóleső tudattal hagyom itt a világot, hogy az emberi társadalom tökéletesedéséhez valamivel hozzájárulhattam.” „Nyugodtan megyek a halálba... Szándékaim nemesek voltak, polgártársaim javára irányultak.” Hajnóczy József úgy halt meg, ahogyan élt: a veszedelemtől, sorscsapástól meg nem rettenve, elveihez ragaszkodva, az ártatlan áldozat méltóságával. ömiLT^ÉVEs я лЯузуйсгту qM*lÁziwM
