Varga Lajos levele Takács Zsuzsához
Szóval, ezek az emlékek kavarigtak bennem, Zsuzsa, és mi tagadás-sirtam. Mentem az utcán és könnyes lett a szemem. El érzékenyültem, mert a fiatalságunkra emlékeztem, el érzékenyültem, mert a hányatott sorsú Balogh Tanár Ur levele megannyi asszociációra késztetett, elérzékenyültem, mert néhány év óta olyan sok információval gazdagodtunk, amelyek azelőtt tabuk voltak: Nagy Imre, Angyal István, Snagov, Iito és Hruscsov paktuma Brioni szigetén, statáriális biróságok, börtön és bitó, 301-es parcella,és végül- elérzékenyültem, mert magyar állampolgárként nem tehettem mást. Temészetesen, akiket nem végeztek ki, azok-éltek. Vagy börtönben, vagy börtönön kivül/ az egyre vidámabb barakkban/. Tanultunk, érettségiztünk, egyetemre jártunk, családot alapítottunk, tettük a dolgunkat.Bizonyára sokszor kényszerültünk hitvány kis kompromisszumokra, sőt, meglehet , nem is tudtuk igazán, hogy megalkuszunk, kiegyezünk a sorsunkkal- ezt tartottuk természetesnek.Nem váltunk fekete bárányokká. Hadd idézzem azonban Konrád Györgyöt 1989 áprilisából:" A többség azt hitte, hogy fekete báránynak lenni rosszabb. Ez vitatható hiedelem.Az ellenállóknak nagy esélye van a megöletésre, de ha nem ölik meg őket, akkor a többieknél aránylag szabadabb emberekként élik az életüket,és jobban esik a szemükbe nézni." Hát ennyit akartam .Írni, Zsuzsa. Szeretettel üdvözöl, és a többiek nevében is köszöni fáradozásodat osztálytársad: Varga Lajos dr. Szentes, 1992. junius 27.
