Kocsis Emília: Milyen szociális intézmény kell nekünk? (Tiszaföldvár, 1993) / 0611-1995

- 7 A későbbiekben ez, a község tulajdonát képező gabona tőke szaporodott. Egyrészt a kamatokból, másrészt a tehetősebbek adományaiból és hagyományaiból. Az 1867. évi új alapszabály már nem csak a segélyezést tartotta a Takarékmagtár feladatának, hanem "...nevelési és vallási czélokat tehetsége szerint előmozdítani..." és "...célszerű forgatás és lelkiösméretes kezelés által a lehető leggyorsabban gyarapítani..." (Szabó Gy. 1938). Ennek megfelelően az 1840-es években bérbe vették a Podmaniczkyak birtokának egy részét, majd a községi téglaégetőt. Bérelnek továbbá mészárszéket és egy vendéglőt is. Később a téglagyárat megvásárolják és modernizálják. Az Alapot saját, választott testülete irányítja, amely nem csak a gazdálkodás szempontjait követi, hanem részt vállal a település szociális, egészségügyi, kultúrális igényeinek kielégítésében. A Polgári Társulati Alap négy elemi iskolát is épít a századforduló táján a község különböző pontjain. Ezeket az iskolákat 1910-ben államosítják. Ugyancsak a századfordulón (1897-ben) építik meg a tisztasági közfürdőt, több kilométer kőutat majd a két világháború között a szülőotthont. Bár az Alap vagyona két ízben (az első világháború idején és a 20-as évek elején) az infláció miatt jelentősen csökkent, a II. világháború végéig sajátos és fontos vállalkozása volt a községnek. A háború utáni államosítások szétzilálják és tönkreteszik a Polgári Társulati Alapot, mint gazdálkodó szervezetet és a kollektív szükségletek eme érzékeny műszerét. Vajon eltünt-e teljesen ez a kollektív élmény és tapasztalat? Kapcsolódhat-e a jelen szociálpolitikai gondolkodása a Polgári Társulati Alap példájához? Képes lesz-e valóban feléleszteni holtából ezt a szétvert civil szerveződést az 1989-ben alakult Tiszaföldvári Polgárok Társulata, mint egyesület?