Kocsis Emília: Milyen szociális intézmény kell nekünk? (Tiszaföldvár, 1993) / 0611-1995

- 14 ÁFÉSz gazdasági erejét is aláásta, de legalább is fejlesztésre képtelenné tette. Nemcsak a helyi munkalehetőség volt kevés, hanem a fejlesztési források is gyéren csorogtak. A 60-as években jelentős lakossági erőfeszítéssel megvalósult a község villamosítása és kiépült az elemi járdahálózat (a legtöbb utcában az egyik oldalon van betonjárda). A 70-es években a lakosság részvételével Vízmű Társulat alakult és létrejött az egész települést ellátó vezetékes vízhálózat. A 80-as évek végén kezdődött meg a csatornázás és a gázvezeték építés, amelynek bővítését az új önkormányzat is fontosnak tartja. A településfejlesztés legfontosabb feladata ma a szilárd burkolatú, pormentes úthálózat bővítése, a belső csapadékvíz elvezetése és a telefonhálózat bővítése. A közművek gyorsabb fejlesztését az is akadályozta, hogy Tiszaföldvár hatalmas belterülettel rendelkező település. Összehasonlításként: a több mint 30.000 lakosú Jászberény belterülete: 1175 ha, még az alig 12.000 lakosú Tiszaföldváré: 1182 ha. A lakosság jelentős részvétele nélkül még ennyire sem haladt volna a közművesítés, pedig számára ott volt még a lakásteremtés terhe is. A község 4358 lakásának 97 %a személyi tulajdonú lakás, amely magánerős beruházásban épült OTP hitellel. A lakások 63-64 %-a a II. világháború óta készült|egyharmaduk az utóbb 20 évben. A lakások közel 90 %-a vezetékes, vagy palackos gázzal ellátott, 66 %-uk vízvezetékes, fürdőszobás, de csak 5 %-át kötötték be a központ csatornahálózatba, a többihez egyedi emésztő tartozik. A lakások egynegyede központi fűtéses és összkomfortos, több mint egyharmada komfortnélküli és 4,8 %-a szükséglakás.