Mucsi János: A magyar pikkelypáfrány Odorváron (1979) / 0455-1985

- 8 A pikkelypáfrányok legtöbbje széltől védett repedésben él, ezért a szél hatásai kevésbé érintik, mint a többi növényt. A hatalmas sziklák hasadékaiban csak kis mennyiségű talaj fér el. A kevés talajnak és a kiméretü magyar pikkelypáfránynak nagy szüksége van a sziklák jótékony szélárnyékoló segitségére, hiszen a gyakori erős széllökések könnyedén elpusztitanák a védtelen egyedeket . A vizsgálati időszakban mértük a szél irányát és erősségét is. Ezekben a mérésekben lehet a legkevesebb összefüggést, rendszerességet felfedezni. A leggyakrabban délies szél fuj, de többször előfordult, hogy egy mérés alatt is megváltoxott a szélirány. A szél erőssége is rendkivül sürün változott. A levegő odorvári mozgására jellemző a széllökések gyakorisága. A déli területek kevésbé védettek, mint az északi. Ez az átlagos szélességek közötti különbségekből is kitűnik. A déli mintaterületek átlagos szélerőssége 4o-41 m/perc között változott, mig az északié kevesebb, mint a fele: 16,5 m/perc. Talán még jobban jellemzi az északi terület védettségét, ha összehasonlítjuk a maximális szélerősségeket. Mig az északi maximum 36 m/perc /tehát alacsonyabb mint a déli átlag/ addig délen 167 m/perces szélerősséget is mértünk. Ezen adatok tükrében már érthető, hogy az északi mintaterület pikkelypáfrányai miért merészkednek ki a kevésbé védett repedésekbe, és miért találhattam olyan pikkelypáf rány*fc , /igaz, hogy csak egyet/, amely nem hasadékban, hanem egy kiugró mohanyelven kapaszkodott meg, és fejlődött szép példánnyá. Biotikus tényezők A természetben a növények nagy része más termőhelyi viszonyok között él, mint amelyek a cserép - és tisztakulturákban végzett kisérletek során, optimálisnak mutatkoztak. A növényfaj ugyanis a számára optimális talajviszonyok között a növénytársulásban olyan erős versennyel találkozik, hogy fiziológiai minimum vagy maximum irányában kiszorul.