T. Bereczky Ibolya: Hódmezővásárhelyi szőrös párnavég a tiszaföldvári múzeumban (Tiszaföldvár, 1985) / 0453-1985

virág eredetű motívumai az alapanyagot sohasem töltik be teljesen, s elmaradhatatlanok a főkompozíciót határoló sötét keretvonalak. Kis

s Lajos közlésére alapozva úgy vé-Cíe, hogy a szőrös párnavégek északról, a Nagykunság felől kerÜLtek el Hódmezővásárhelyre.^ Hangsúlyoznunk kell azonban - az átvétel lehetőségét sem tagadva - Hódmezővásárhelyen a helyi fejlődés tényét is; ezt igazolják a fennmaradt motívum-elnevezések, s az, hogy a vásárhelyi templom festett fakazettái is szolgáltak a szőrhímzések min tájául. gé

l Edit több öszszefoglaló munkájában foglalkozott az alföldi szabadrajzú és szálánvarrott hímzések témakörével, technikájukat, minta?szerkeszté ket elemezve a régi stílusu hímzések önálló lokális csoportjaként tartja számon a tiszántúlinak nevezett hímzéseket, a kunsági, hódmezővásárhelyi, orosházi és makói párnavégeket. g.:;noti

k Márta teljessegre törekvő gyűjtemen nyét adta a Dél-Alföld 197o-ig ismert szőrhímzéseinek. Hogy a gyűjtés napjainkban sem reménytelen, két 1983ban megjelent tanulmány is igazolja: nent*- Lajos három rne8 zőberényi hímzést ismertetett az Ethnographia hasábjain, gé

l Edit - Hofo

r Tamás ugyané sz ámban megjelent írásából pedig megtudtuk, hogy az elmúlt években Szentesről is kerültek szőrhímzések múzeumi gyűjteménybe. A szerzők elemrése körébe vont újabb darabok feltétlenül hozzásegítenek bennünket a tiszántúli hímzéstartományon belüli földrajzi határok megvonásához, sőt, idővel talán az egyes motívumok terjedésére, a hímzések történeti változásaira is fény de-