Dr. Varga Lajos: Tiszaföldvár község társadalmi szerkezetének, társadalomfejlődésének bemutatása (Tiszaföldvár) / 0432-1983
gyárat vásárolt,azt tovább fejlesztette,mely ma is nagy haszonnal működik.Tették ezt okossággal,körültekintéssel,óvatossággal,országos hírű eredményeket érve el aá^ száz éves évfordulóra, 1937-re! Pedig hadikölcsönben elveszett 200 ezer koronája,ugyanannyi a devalvációban. Az egyházak is élvezték megszakitás nélkül az Alap segitségét pénzben,tégláb^ffában,iskolai növendékek 3zámára juttatott adományokban és sok más egyéb téren is.A község-,az egyházak és iskolák történetét nem lehet megírni úgy,hogy az Alapra minduntalan ne hivatkoznának.Az Alapot 1884-ben "sajátunknak" mondták a presbiterek a ref.presbiteri gyülésen.Az Alapnak állandó ügyintéző irodája volt központi épületében.A felszabadulás után az Alap minden vagyonával a község tulajdonába és kezelése alá került.így továbbra is a község társadalmát szolgálja. 4Az 1848/49-i szabadságharc alatt a község területén hadműveletek nem folytak,a szomszéd községben,Cibakházán/7 Km./igen.Mégis 25 ezer katona forgott pöldváron.A lelkész 25-30 katonatisztnek főzetett naponta. - Cibakháza ágyukkal lövetett,jelenti Vári Szabó Sámuel az esperesnek/Egyházmegyei levéltár,671/1949.sz./- Kossuth Lajos a szabadságharc idején,1849-ben egy hétig tartózkodott Földváron,március 3-tól 9-ig.Itt tervezték a szolnoki csatát Damjanich, Klapka,Yécsey tábornokokkal .Ma is áll az épület,ahol Kossuth lakott s a tanácskozások folytak,márványtáblával megjelölve.A lakosság harcok nélkül is nagy zaklatottságnak volt kitéve. Megmelitem azt a leül önös, érdekesnek is tartható tényt,hogy Földvár községben 1861-ben készitettek először községi költségvetést 2.787 forint szükséglettel.Az egyháznak három évben sem tett ki ennyit költségvetési szükséglete. A község lakossága,polgárai között nem kis szánni köznemesek voltak,testületbe tömörülve,hadnagyuk a 3zázad közepén Dobrossy Sándor volt.