Busi Gyula: Tiszaföldvár fejlődése (1970-1974) (1977) / 348-1977

23 Ezek közül néhányat:- Fokozottabb figyelmet kell fordítani a szocialista módon gondolkodó, cselekvő ember nevelésére.- Az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell adni a munkásmüvelödés ügyének.- A gazdasági egységek összevonásával előállott helyzehez kell igazí­tani a közművelődési munkát.- A megkezdett utón tovább haladva továbbra is törekedni kell az ifjú­ság kulturális szintjének emelésére.- A közművelődési munka valamennyi területén növelni kell a nők arányát.- Javítani kell a szocialista eszmeiségü müvek propagálását.- Gondoskodni kell a káderpolitikai elvek maradéktalan érvényesítéséről, a közművelődés területén dolgozók továbbképzéséről.- Az eddigieknél hatékonyabban kell résztvenniük a közművelődési munkában gazdasági egységeink, intézményeink vezetőinek stb. Javasoljuk, hogy az intézkedési tervben megfogalmazott tennivalók mara­déktalan végrehajtásán fáradozaunk mindannyian. A községi pártbizottság irányitó, szervező, ellenőrző tevékenysége: Kedves Elvtársak ! A községben folyó pártmunka eredményesebb irányításának fel­tételei a X. kongresszus, a Politikai Bizottság 1972. március 21-i, valamint a vezető pártszervek határozatai, állásfoglalásai nyomán tovább javultak. . A párt politikájának jelentősége, a párt szerepe az elmúlt négy évben a szocializmus magasabb szinten való építésének időszakában még jelentősebbé vált. Ez természetes és szükségszerű is, hiszen a szocialis­ta gazdaság teljessé tétele, az emberek tudatának továbbformálása, a szocialista erkölcs még teljesebb érvényesülése, a kulturális forradalom irányítása, mindenek előtt a pártra hárul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom