Józsa László: Tiszaföldvár története (Tiszaföldvár, 1954) / 0254-1972

tárra száll, s onnan 1579-ben Wesenyi özvegyének férje, egy másik egri katona: Horváth János szerzi meg,Később a szalai Barkóczy, Pete, Vámosi, Cserépy, Pelényi, Hamvai, Forgách grófi ivadékok osztoznak rajta, valószi— nü azonban, hogy a szolnoki török katonák a birtokosai. Itt megjegyzendő, hogy Bél Mátyás szerint a törököknek ezen a helyen kettős árokkal keritett váruk volt. /6/ 1614-ben Bargus Borbála egyik örököse ezt irja, hogy a távoleső a pusztán álló földvári birtokaitól akár éhen is halhatna, mire looo Ft-ért báró Bosnyák Tamás füleki várkapitánynak adja el a maga részét. A tizenötéves háború után újra épült, mert 1635-ben 7,5; 1647-ben 6 portát számolhatott, amelyek viszonylag igen tekintélyes porta-számoknak mondhatók. Mikor azonban a török II. Rákóczy György ellen Lippára vonult, ugy elpusztult, hogy 1659-ben portáinak száma felére csökkent. 1675-ben 2,75; 1686-ban pedig egy portája maradt. A névtelen birtokosok kezén ebek harmincadjára kerül a helység, amely 1662-től nem győz a végvárak zsarolására is panaszkodni. Számtalan földesura között Recsky György is szerepel, akitől a kuruc világ beköszöntével l67o-ben 8 telkes jobbágyot, illetve telket konfiskál el a kincstár. 1679-ben a Recsky-részen az aszódi harmincados 1679-ben, 7 jobbágyot ir össze, kiknek 9 fia, 12 ökre, lo lova, 36 tehene, 28 sertése, 4 juha s 7 telek szántója, rétje volt, de cenzusban összesen 14 frt-nál többet nem fizethettek. 1692-ben Vitéz Ádám birtokrésze is a kincstárra száll, s onnan Háncsok György nyeri el, de a régi birtokosok közül a szalai Barkóczyak, Forgáchok s mások is számot tartanak ajövedelemre, miközben a falu végleg elpusztul. /V A falu birtokosai éppenugy, mint a török megszállók, kiméletlenül kiszipolyozták ezt a kevés számú jobbágyot, akik a pusztulások után újra igyekeztek letelepedni.