Békéssy Sándorné, özv.: Visszaemlékezés… (1971) / 135-1971

- 19 -Hát még a toros káposzta! Azt is főztek minden disznóvágáson. Az úgy készült, hogy megfőzték a finom malacpaprikást félig, akkor beletettek jól kicsavarva annyi káposztát, hogy körülbelül a±axyi legyen mint a hús. Akkor még főzték addig, mig zsirjára nem főtt. Ha mar elég puha volt a hús is, акког kiszedtek belőle a már elkészített és jól felmelegitett két decis dunsztos üvegekbe, és jól lekötötték. A kaprában hideg helyen husvé&ig elállt. Ezt hivták toi-os káposztásak. £n inkább úgy mondanám, hogy a konzerv őse.

Aztán jött a vacsora. Arra már sok vendéget, szomszédot, rokont meghívtak. Kéz :5.ott tyuklevessel. Mikor bevitték a levest, rigmusoltak, hogy

Behoztam a kakast egész taréjéval

hogy ne szerelmeskedjen a szémszéd tyúkjával.

Vagy, mikor a szármát, vagyis a töltöttkáposztát hozták, azt mondták: "Megfiadzott a hizó, behoztuk a kismalacokat, fogyasszák egészséggel!" Volt olyan ember, $iki éppen a munkából jött, aki megevett hatot-hetet is. Ezután jött az igazi kóstoló, a hurka, kolbász. Azt már úgy hozták be eredetileg, ahogy megsült a tepsiben. De az aztán reggelig ott maradt az asztalon. Акког következtek a tészták, fánk ás hajastészta volt minden disznótorban. Es a sok jó bor! Egész hordóval is hoztuk Tiszakürtről.

A kolbászt f.Ír -vták a nagy nyitott kéménybe. Sokszor annyi volt, hogy a kéményseprő alig fért bele. Mert akkor még Debgjt a kéményseprő a kéménybe. Volt egy nagy hosszú létrája, azt mindig vitte a hátán, gyalog. Akkor a kéményseprő mind gyalog járt. Későbo a kéményeket elrekesztették deszkafallal, akkor már nem kellett létrát cipelni. A konyha kisebb lett azzal a kamillái. Azt a helyet hivták kalmilnak, ami azelőtt kémény volt, Aztán már a konyhát is kimeszelték hófehérre, mint a bzooát. Különben minden ^.ehérre meszelt volt. a falu messzire fehérlett. Volt is egy dal:

Mi feherlic ott a sikon, távolban?

Talán bizony édesanyám kunyhója?

Igaz, hogy olyan kicsik voltak, a házak, mintha kujiyhű lett volna. A konyhák előtt, az ajtónál mindenütt volt rakva vályoguól egy kis padka, azon mindig ült vagy egy nagyapa, vagy egy nagyanya, az volt az ő helyük.

Az utcán járda sehol nem volt. A nagy utcán, a déli oldalon egy szól palló, későbo négyes téglajárda, de a túloldalra csizmával is alig tudtuhk átmenni. /Igaz, hogy lég most is vannak ilyen utcák./

Tüzeset is elég sokszor fordult elő. Az a sok gaztefiő könnyen ki