Békéssy Sándorné, özv.: Visszaemlékezés… (1971) / 135-1971
« L é SOLj (35 -71. Édes kis Vidámság őrs! Kis lányok, kéréstekre én is megígértem, hogy Nagyszénásról beszélni vagy Írni fogok nektek. Azért fogok ilyen nehezen hozzá, mert nem tudokrendesen, helyesírási hiba nélkül imi. De szolgáljon mentségemül, hogy 75 évvel ezelőtt jártam iskolába. Születtem 1886-ban, de nem Nagyszénáson, mert akkor még Nagyszénás sem volt, csak Kurtics. Két egész és két fél kis utca volt, innen az orosházi úttól a temetőig. Lakott a szomszédunkban egy öreg néni, aki körülbelül 1820 körül született Kerek Kurticson. Ott volt ez a Kurtics a mihálytelki földeken, egy nagy kerek, körbe épített majorság. Lakóházak, gazdasági épületek, és középen nagy térség volt legelőnek hagyva a jószág részére. Azt pontosan nem tudom, melyik évben, még a Károlyi Mihály gróf édesapja építtette ezt a néhány utcát a zsellérjei részére. amióta én emlékszem, még nem volt a faluban csak egy bolt, az ás nagyon kicsi. Három lépcsőn mentünk le, ha benyitottunk. Különben minden ház gaztetős volt, - nád vagy szar - és mind nagyon alacsony, két-három lépcsőn kellett lelépni a házakba. Az ablakok is kicsik voltak, csak szimplák, egyesek, és azok is tele voltak muskátlival. Én nem tudom, hogy hogy láttak olyan sötét szobában! Pedig akkor sokkal többet varrtak a nők, úgyszólván minden ruhájukat maguk varrták, kézzel. De nemcsak varrták: szőték, fonták is. Es mindent abban a sötótban! A ház egy szobából állt, középen egy nagy nyitott konyha és egy kamra. Minden ajtón fakilincs, amit a gazda maga faragott. A zár úgy volt, hogy volt az ajtón egy lyuk, azon bedugtak egy erős, görbe drótot, és azzal kiemelték a fakilincset. Volt egy nóta is arról a fakilincsről: Hogyha nékem száz forintom volna A kilincsem szinaranyból volna. De mivel hogy nincsen, Fából van a kilincsem, Madzag a huzóíja. !
