Teleki Julianna: Gabona- és jégvermek Tiszaföldváron (Tiszaföldvár, 1966) / 0120-1971

- 2 mindenkitől, akivel a vermekről beszélgettem. - - - A vermeket minden család maga készitette el, nem voltak külön veremásók, legalább is a megkérdezettek ezt mondták. A legelső vermek a "Tóparton", a "Tabánban", vagy "Tobánban", a mai Kossuth Lajos uti Ált. Iskola területén és környákén épültek, ele nagyon sok verem keresztmetszetét lehet látni a téglagyár agyagbényójában is, de ezek valószinüleg még a honfoglalás előtt épülhettek, mert nagyon régi, rosszul kiégetett, vastag, prirxitiven diszitett cserépedény darabokat lehet találni meílettü'c, vagy bennük. Legalább is nagy részük nagyon régi lehet. /:Ezekről a téglagyári vermekről sok fénykípet kászitetiek a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Líuzeum dolgozói, egy kézirat is foglalkozik ezekkel, ugy hogy a téglagyári vermekről részletesen nem irok. Annyit még megemlitek, hogy a vermek égett földanyaggal, csontokkal kitöltöttek, még ma is élesen válik el a töltőanyag az eredeti, megbolygatatlan "sárgaföldtől". Az itt leguruló leleteket időnként össze szoktuk gyűjteni a földrajzi szakkör tagjaival és bevisszük a muzeumba.:/ A Tópart, Tobán /Tabán/ ás a Kossuth Lajos ut jó része erősen kötött talajú, de nem is a talaj a fontos, ami tehát a felszinen van, hanem ami alatta van: a népiesen "sárgaföld"-nek, tudományosan "alföldilösz"-nek nevezett anyag. Ez az anyag rendkivül tömött, hajlamos a meredek falban való megállásra, főleg akkor, ha benne apró kemény, meszes göbecseket, u.n. "löszbabá"-kat, találunk. Éhbe az anyagba mélyitik a vermet tulajdonkeppen és nem a talajba, a talajt át kell függőlegesen ásni, hogy lejussanak a tömött, kötött sárgaföldhöz. A verem kászitáse nagyon nehéz volt, mivel a felső nyilás a felszin alatti térfogathoz képest nagyon kicsiny volt. Rövid nyelű ásóval, lapáttal, csákánnyal lehetett csak dolgozni, a kitermelt sárgaföldet pedig vödrökkel húzták fel. A vödör felhúzásához általában nem használtak csigát, de néhányan azt is emiitették. Amikor készen voltak a verem kiásásával, formálásával, utána alaposan kidöngölték a verem alját, amely vizszintes volt, egyesek szerint a verem ol alát is, majd utána szalmával kiégették. Ez hihető, mert téglaágetéshez is használtak szalmát még 1945 után is, sőt több termelőszövetkezet épített magának Szolnok megyében is szalmatüzelésü téglaégető kemencét/Földrajzi szakköri előadáson hallottam./. - - - A jól összepréselt szalmának igen magas volt a hőfoka, alaposan ki is égethette tehát a buzásvermet is. /:Viszont nem emlékezem arra, hogym a téglagyár agyagbányájában láttam volna ilyen kiégetett veremfeneket.:/. Elmondták, hogy az égetés arra is jó volt, hogy a vermet jól kifüstölték ás ezzel megakadályozták a rágcsálók, különféle rovarok behatolását. - - - égetés után a verem aljára, amely pontosan vizszintes volt, szalmát raktak, az egész verem belsejét gyékénnyel, vagy gyékényszőnyeggel boritották be körül ás utána öntötték be a gabonát. Megtölteni könnyű volt a vermet, mert a felszinen a nyilás mellett megbontották a zsákot és beleöntötták a verembe a gabonát. A felszinre hozni már nehezebb volt. Azt mondják, hogy talán ezért is használták rövid ideig a vermet, mert ahogyan növekedett a gabonatermelés /tehát,,amikor 1367 után az agrárkapitalista jellegű árutermelésre térünk át/, ugy vált szükségessé a célszerűbb gabonatároló objektum meghonositása. így azután a könnyebben kezelhető hombár váltotta fel a gabónásvermeket. A hombárt valamelyik kamrában, üres szobában is fel lehetett állitani, vagy a ház mellé épiteni. Megkérdeztem, hogy Tiszaföldváron volt-e kemence alakú buzatartó. Ilyet képen láttam valamelyik földrajzkönyvben/talán Tiszaigaron volt?/. A megkérdezettek szerint ilyen nem volt Tiszaföldváron. A vermek befedése különböző módon történt. Volt, ahol a tetejére is csak gyékényt tettek, arra pedig földet. Lásutt fát, szárat, szalmát és