Tüdős Sarolta: Tessedik Sámuel közgazdasági törekvései (1935) / 0099-1966

Tessedik Sámuel közgazdasági törekvései . A török korszak két évszázadának pusztitó jellegét Magyarország népességi és gazdasági viszonyaira gyakorolt hatásában ismerhetjük fel. Mikor 1720-ban először számlálták meg az ország lakosságát, Magyarország és Erdély lakossága mindössze 2,570.000 főt tett ki, oly számot , mely a Mátyás korabeli 4 millió lakosnak messze alatta maradt. A pusztulás természetesen a török hódoltságnak kitett területeken a legnagyobb. A legnépesebb vármegyék a nyugati határokon feküsznek. Innen keletnek és délnek tartva, mindinkább apad a lakosság , hogy a Tiszánál és az Aldunánál ma alig elképzelhető alacsony számra süllyedjen. Arad vm-ben az 1720-as népszámlálás szerint 5.000, Csanádban 2.500, az akkor visszafoglalt Temesközben, 3 vármegye helyén, 30.000 lakost találtak. A szatmári béke megkötése után tehát a magyarságnak elsősorban az ország betelepitéséről kellett gondoskodnia, hiszen a neo^uistica commissio munkájából, Kollonics és mások terveiből világos volt, hogy ha ezt ő maga el nem végzi, akkor ellenséges tényezők fogják azt végrehajtani. A telepitőmunkát főleg a nagybirtokos osztály és az állam végezte. A betelepitettek között voltak nagy számmal németek, tótok, szerbek és oláhok. Ezen idegen telepitéssel párhuzamosan ment végbe a magyar jobbágyok költözése egy-egy lakatlan területre. Ez a folyamét állami segitseggel történt, hanem magánföldesurak földjén, ezek beleegyezésével. A földesúr mindenünnen jobbágyokat gyűjtött össze, kik a földeket megmiveljék és falvakat alapitsanak. Erre a telepítési módra classicus példa a Br. Harruckern és örökösei által betelepitett Békés megye. Harruckern tótokat hozatott a felvidékről s ezekkel alapittatta 1720-ban Csabát a 1722-ben Szarvas városát. Később a tót telepesek annyira elszaporodtak, hogy kirajzásaikkal megalapíthatták a szomszédos tót gyarmatokat is.