Dr. Tóth Dezső: Arnales Reformatae Ecclesiae Tiszakürtiensis (1949) / 0053-1964

-157­Az orgonák beszerzésének késedelné jórészt nem is rmilt e^Bbcn a XIX. sz. elejétől ,rrint az anyagiak hiánya. így nálunk is csak 1846-ban került rá sor, ami azonban elég dicsőséget jelent a kürtiek s Csete Sáinelbániel javára , mert eg házmegyénkben alighanem ez volt az első orgona-beszerzés és legfényesebb kebelbeli egyházunkat, Turt , egy évtizeddel megelőzte. Csete talán neveltetésének helyéről , a haladottabb Tissa-Duna közéről hozta magával az orgona- állítás gondolatát, a hivek pedig gyorsan ráállottak arra. Hét egyháztag nyomben össze is adott 33.45frt. a szent célra , az elöljárók pedig tuk minden egykorú közéleti háberuskcdáson , készek nyilatkozni több évre el­osztva , költségvetésileg fedezni a költségek többi részét , úgyhogy 1896 junius 24-én mármeg is kötötték az egyezséget, Bokro Károly ceglédi mesterrel. Egy hat változatú , használt orgonát vásároltak Bokortól 35Cfrt-ért melybe azonban a klavitura , fuvóhely , segy pedáll teljesen újonnan készült. Az orgona kegyes szSttü egyháztagok dijt lan fuvarjával , 1846 augusztus 1-én érkezett Kürtre s a legkö­kezelebbi vasárnapon , augusztus 9-én szólalt meg először Sipos Mihály kántortanitönk keze alatt, miután egy körösi deáktól nagy hirtelen az orgonázóselesésével megismerkedett Sipoa • Természetesen, különben is használt orgona, a szaksze­rűen csak fellettébb fogyatékosan képzett kéntorok koza alatt sürü javításokra szorult. Végre az 1888-iki templomépitkezeés alkalm'val azei orgona megújítása isc szőnyegre került. Előbb ugyan ezúttal is nagyobb javításra gondoltak , demert a régi templom lebontásával a régi orgonát is ki kellett mozdítani a helyéből, újra való összeállítása helyett könnyen megérlelődhetett asy egészen uj orgona építésének torvo is. E célból a Bakos-céggel kötöttek egyezséget 1888 julius 1-én mely szerint egy nyolc változatú uj or­gonát készítették el részletfizetésre , költségvetésileg fedezen­dő, 680 frt-ért ,akként, hogy a 416-ből 216 sipot / 119 cin s 88faiip / a régiből behasznált az uj orgonába a szál itó. Mivel a Bakos-cég Ugy találta,hogy a régi orgonának Seglédre elszállítása közben a behasznáíandó régi sipok közül több megrongálódott s emiatt a vállalti összegen felül, k'lönböző követelésekkel állott elő, sok huta -vóna után az uj orgona augusztus 26-án végre leérkezett. Jó Károly szentesi kántor, mint felkért szákértő az orgona összhangolá­sát nem találta ugyank kifogástalannak, szeptember 16-án mégis átvette azt az egyház s azóta szolgálta is Isten dicsőségét. 1917 decemberében a hadügyi, kormányzat sípjait lefoglalta 3 1918 tava­szán 29 sipot 16.5 kg« 3ulyban el is vittek a háború szolgá­latára , de senki sem gondolta, hogy még nagybbb gyalázat is érheti az orgonát. A néma-ágra kényszerült orgona helyreállítására iaír 1919-ben Enyedi Károly 200 koronás adományával alapot létesített, sőt azt. 1920 őszén meg is növelte még 1000 koronával . mégis a pénz elértéktelenedése s a lelkesédéé hiánya , c rupán 1924-ben tette lehetővé ,hogy az egyház közpénztára terhére a harangok pót­lásával e;r időben, a 11 budapesti Fittler -cég kijavíthassa s annyira aemenayire üzem-képes állapotban a helyezze az orgonát .

Next

/
Oldalképek
Tartalom