Dr. Tóth Dezső: Arnales Reformatae Ecclesiae Tiszakürtiensis (1949) / 0053-1964

212­valamint egy ház után eső nyári 3 téli nádnyilást is kaptak , külő n kerek összegbe, lerogitett nád járandó ságon tul, tehát a javadalom készséges növelése azt bizonyitja, hogy az elöljárókon nem múlott a közoktatás szintjének biztosítása. Siker azonban 1816-ban Szerző elhalálozott s ugyanak' or Pikó is eltávozott , az ismót egyidőben meg­ürülő kát állás- betöltése újból nagy gondot okozott a vezetői-nek, ki­vált az oly sokszor csalódott f élete végső szakaszába jutott lel­készek. Makai ezutal már ráhagyta az elöljárókra a könnyebb megoldást: szokásuk szerint a mindig gyengébb javaéalomnaúk biró ugi vagy sasi tani tát elcsalni Körtre , mert akkor az elkölt 'Jztetésével nincs sok bajuk. Tervük ezúttal , méltán csodálható módon, fényesen si­került is. Lánytanitónak Büttösi Istvánt sikerült megnyerniök Ugrói , aki nemcsak, vetekedett népszerűség dolgában Szerző Jánossal hanem közel félszázados pályafutása alatt , később, mint rektorunk, azután községünkben s Inokán községi jegyző, a legderekasabbak közül való volt, a Makai pálcája végén , majd a C3ete-korszakban, mindenkor a békességet munkáló , tisztes, mérsékelt magatartásával. Nem ugy azonban az uj rektor. Pap György , az egykorú peregrinusoknak ismét egyik jellegzetes alakja. A turkevei illetőségi atyafi, aki Icü­lönben a debreceni kollégium középiskolai fokozatát elvégezte, egy évtizeddel előbb Sason is szolgált s többszöri fegyelmi eljárások közben , már másodízben szorult állástalanságra szülővárosában, mikor Kürtre kerölt rektornak. Javíthatatlan iszákossága miatt egyik botrányt a másik után okozta itteni ötévi tartózkodása alatt , míg ­len az elöljárók 1821-ben röeid fdő'uton elcsapták és helyében legott BQttősit léptették elő. Ugyanakkor azonban lányiskkolánkk szintje egy évtizedre- Böttösi rektoróskodásának egészi idejében -, három igazi k garabonciás kezén végleg elhanyatlott. Büttösi utódának a lánytanitéságban u yanis 1821 Gergelynapjára , Madarasról , egy ottani előkelő 03alád sarját hozták el a kürtiek , Pőlyik Jánost. Talán az esperes ajánlotta az elöljáróknak, aki akkor a madaras! lelkész volt. Jóhiszeműen is ajánlhatott , mert Pólyiknál magasabb képesítésű tanitó nem is került eladdig hozzánk f amennyiben a deb­receni kollégium főiskolai evfolyaminak felét 13 elvégzte , azután nem kisebb helyeken, mint Karcagon s Kunhegyesen préceptoroskodott. Az ugyan gyanfcih ébresztett volna, hogy a 30 év körüli fiatal ember megmaradt a tanítói pályán s épen röviddel előbb állástalanságába is került , előre azonban senki sem tudhatta, hogy épen véle gyűlik meg a legtöbb baja a kürti atyafiaknak. Minthogy az egykorú szabá­lyok szerint nőtlen ember lánytanitónként nem szolgálhatott, Pólyiknkk ez sem okozott gondot , hanem itt tartőkodása után pár hónapra házasságot kötött egyik derék jobbágy-családunk lányával és igy ő azelső, aki a kürti tisztviselők közül helyből nősült, ami az egy­korú rendi szemlélet előtt különben inkább leereszkedést jelentett egy honor'cior részéről , tehát Pólyikre előnyös Ítéletet a gyors házasságból s intén nem lehetett levonni. Poga fehérjének kimutatá­sában mem is sokáig váratot magira lánytani tónk, mert már az 1822 nov. 29-ikí esperesi visitátión az elöljárók igen nyomatékos han­gon, súlyos vádakat adnak be ellen az esperesnek, aki nyomban meg is inti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom