Dr. Tóth Dezső: Arnales Reformatae Ecclesiae Tiszakürtiensis (1949) / 0053-1964

-147­lündezek aök üggyel-bajjal pótoltattak ugyan 1929 -ben , amikor a templom kűső-bolsfi meszelése első ifcben Megtörtént , ám az uj templomhoz mélté környezet megalkotása , 74 méter hosszú ékes külse­jű vaskerítésével és a ceglédi Uögváry-cég által történt műkert tllepitésével csak 1937-ben történt meg. amikor 24 egyháttag 2800­pengős adománya e célra jórészt pótolni látszott a templomépítés alkalmával tanáfcitott szükkeblüséget. De még sokkal nagyobb próbál­tatás következett el templomunkra a második világháború m idején. Már a légoltalmi szolgálatok teljesítésére 1941 óta a toronyban tartózkodó ifjak sok rendetlenséget támasztottak ott, miközben még perselyrablásra is sor került, 1944 évi október 18 mintegy két héten át pedig tüzérségi tűz alatt állott, a templom. Eközben az ok­tóber 11-lki légitámadástól még épségben mar dt összes ablak üvegek összetörtek és bár a toronynak Isten csodájára nem esett baja ,két orosz légi oknak eltalálta a templom falu felőli falát , melyek közül az egyik az ablakon át a templom boltivei alatt robban fel, úgyhogy nemcsak az ablakfákat , de a bblső falazatot is, a a pa­dokkai s kövezet el fékörivben összeroncsolta, a másik pedig kivül ha yott óriási sebet. Közben az előretolt román tüzérségi megfigye­lők a toronyba vették be magairat s a toronyablakok mozdítható zsaluinak feltüzelésével a templomajtók feltörésével az orgona összerombolásával tették emlékezetessé m hősi elszántságukat "« természetesen!^legelőször , még özv. Balla I&hályné által 1935-ben a torony számára adoiajjtáyozott nemzeté s gyászszázlót semmisítve meg. Noha 1945 tavaszán a tenniomot s a templomkertet szol­gálatkész lányaink siettek kitakarítani, a nyomasztó körülmények folytán közel másfélévig az ablaktalan templomban vadmadarak tanyáz tak miglen 1946 áprilisában a hivek 26 hektó borra rugó , házanként a presbiterek által gyűjtött adomjjtópa lehetővé tette elégséges mennyi­ségű ablaküveg beszerzését és Stuhe György asztalos által történt beűvegezést. Igy 1946 május 12-én újból megkezdődhetett ott az isten­tisztelet. A roncsolt falklk s mennyezet , valamint a puskalövésektől agyon lyuggalt bádog tetőzet kijavítására s belső meszelés elvég­zésére azon* an csak 1943 őszén kerűlhetet sor, ismét a hivek 40 hektőre menő boradományáből , az üresen ásító toronyablakok megu iitása pe ig Kotvics Imre presbiter önzetlen áldo­zatából 1949 tavaszán történt meg. Mig a villanyvilágítás beve­zetése 1948 augusztus 1-én készült elállami eredetű 2000 forintos segéllyel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom