Folláth Mihályné: Magyar-cseh kapcsolatok a Bata-cégnél és Martfűn (Marfű, 1963) / 0036-1963

- 31 ­megtakarított pénze, adóssága, ért'kel* Még eddigi működése, iskolai Végzettsége, nyelvtudása is csak ezután számíthatott érdeklődésre* %éezségi állapotával kacoolatban legalább 10 kérdésre kellett felelnie a jelentkezőnek! /Az óvatos Eata, ki százezreket*takarított meg* biztosítási családokkal, óva* kodott a legkisebb betegségtől is felveendő munkás esetében*/ volt -e operálva, melyik kórházban, milyen súlyos betegsége­ken esett át? A felveendő jelleméről is táj 'kozódnl óhajtott Bata, megkérdezvén! milyen embernek tartja iMigát? Myugodtnak? Szórakozott -e? Kihagy -e emlékezete? Az alapos kérdezést a csa­ládi körülmények utón tudakozódó kérdések zárták be» átyja ól -e, egészséges -e? Közös h ztartásban élnek-e szülei? Hol ne­velték? S végül az ajánlásokra szánt rovat jellemz en zárta le a kérdések özönét* A felvételi létszám négy-ötszfrösét kitevő számú kérdőivet adtak ki, hogy bőséges legyen a választék* Volt is bőven je­lentkező* Itt is, mint hajdan Zllnben, a fiatal, erős paraszt­fiuk, parasztlányok részesültek előnyben* Rajtuk kivül elsősor­ban cipész-szakmában járatosakat vettek fel, ezek száma azon­ban nem volt nagy* Hogy ne teljesen legyenek járatlanok az uj munkaerők a gyári munkában, önrészüket az érsekújvári gyár­ban 3 hónapos kiképzésben réezesitettéks láz uj magyar, cseh, szlovák munkáskapcsolatok létrejövéséhez szolg íltatd&Éfe alapot* Bata próbálta láartfUn is meghonosítani a Zlinben megszokott módszereket* itt is volt pincebörtön, a műhelyvezetőknek túl­ságos hatalmuk volt, de az igazi *Bata szellem"! spiclirend­saer, egymásra is fóltékpnység Itt sohasem al kult ki* A Ba­ta üzemekbőit Zllnből, Érsekújvárról Jött, többnyire cseh tech­nikai vezetők türelemmel oktatgatták az uj munkásokat* Csak 1942* jullus 20-án 20 szakoktatónak egy évig Magyarországon tartózkodás ára kér engedélyt a CIKTA Igazgatósága* Köztük van llaering mérnök, Vasatkó József, Hytra Ferdinánd, Chalopnik An­tonin, Vaczok Antonin* 3 es ideiglenes tartózkodási engedély­kérés többször megismétlődött* Néhány cseh teehnlkus egész a kötelező kiürítésig, 1944. október 6-ig maradt, ós igen nép­szerűnek ismerték* üagának a gyárnak a megmentése, kirablásának, felgyujtá­sának legalább időleges feltartóztatása iá magyar, csehszlo­vák gyári dolgozók közös, szép e yüttműködésének eredménye volt*

Next

/
Oldalképek
Tartalom