Borza Márta: A tiszaföldvári Lenin Tsz gazdaságföldrajzi viszonyai (1961-62) (Tiszaföldvár, 1962) / 0035-1963

- 3 ­állatállománya. A libák tojásait össze,syüjtöUék ás kikeltették. Úgyhogy a nyár elején •ár 150 libája volt a termelőszövetkezetnek. Julius közepén 17 darab kacsát, vá­sároltak. Gyakran jöttek a megyétől, járástál Megnézni az állatállományt. Egyazar azt javasolták, hogy próbáljanak pulykát is tartani. Ekkor a termelőszövetkezet Bedáék­t<51 vett 8 darab pulykát. így szaporodott a baromfiállomány, úgyhogy ezek gondozásához már kát dolgozóra •olt szükség. Eddig a baromfitalap vezetője Derkota Lajos elv+árs volt. Junius elaján egy idősebb asszonyt is beesztot'ak mellé segi+őnek. 1953-ban korszerű baromfi ólat épitefek, Csehszlovákiából 2000 darab leghorn csiriát kariak* Bz a baromfi állomány 1958. márciusáig megmaradt. Az 1951-52. évi nyári mezőgazdasági munkák nagyon vontatottan hnladtak. Ezért a iienvédelmi Minisztérium segitáéget adott, a terményük betakaritásahoz. Ekkor már 920 kat. holdon gazdálkodott a termelőszövetkezet 98-as taglétszámmal* da sajnos közülUk nagyon kevés dolgozott kint a földekon. Pl. a kui-oricát nem a tagság kapálta, hanem harmadában adták ki, a azért ebben az évben 221 760.- Ft-ot kellett kifizetni a kukoricaharmadosoknak. Az istállók sem voltak jól falszarelve n hideg tél ellen, azért abban az évben sok állat elhullott. Vagy a nagy hideg vitta el szegényeket vagy az éhség. 1953. év nyarán szépen gyararodett az áliatállem«ny,de ahogyan eljött a hideg tél, az élele* elfogyott: az állatek nagyon leromlottak. Az 1953. év telén pl. a baroirfik szári tett akácfa levelet, és darabonként 2 ikg. ecaut kaptak. A termelőszövetkezet 1953. ávi állatállománya: ló 31 darab sertés 338 " juh. 160 " méhcsalád 10 kaptár szarvasmarha. 33 darab baromfi 488 bi valy..................... 2 összesen: 1060 darab, ha a kaptárokat egynek vesszük. A termelőszövetkezet, pénzbeli vagyona ekkor 1 500 000.- forint körül volt. 1952-ben az egy munkaegységbe jutó forintérték még 8,69 forint volt, addig 1953-ban már 19,59 forint volt. Az 1953. év nyarán már sokjai simábban ment a munka a termelőszövetkezetben. A tagságnak már háromnegyed része részt vett a munkában.- - - 1953. év nyarán egy este azonban az egész termelőszövetkezeti tagság hallgatta rádión kagy Imre beszédét, minek hatására másnap felbomlott a rend. A termelőszövetkezet pártesepertja erős agi­tációs munkával tudta csak némileg megakadályozni a termelőszövetkezet, felbomlását. ­2 5 cs-lád lépett ki a tarmelŐszövetkezetbői, köztük párttagek is. Sek család azenban hűségesen kitartott, mint pl. Beda Sándor és Bohus Pál családja. Az 1954. évben a termelőszövetkezet földterülete 989 kat. hold volt, amin 81-es taglétszámmal gazdálkodtak. A 81 tagból 40 párttag volt. Állatállományuk ekkor a következő: g-rt< $ 354 4era k juh 275 ló 32 " baromfi 1520 " szarvasmarha............. 64 n méhcsalád 35 kaptár bivaly 2 áarab Összesen: 2282 darab, ha egynek veszünk egy kaptárt. Az őszi betakarításhoz sok segi^éfet knpett a termelőszövetkezet a helybeli gimnázium ifjúságától és a martfűi "isza cipőgyártól. Ebben az évben a termelőszövet­kezet vagyona 2 millió forint felett volt. Már egyszer 1951-ben volt egy tagositás, amikor is a földeket a mező­túri ut mellé csoportosították. De azért még mindig volt olyan földterület, ami a köz­ponttól 15-20 km-re feküdt. Szért ebben az évben ujabb tagositás történt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom