Pusztai Gabriella szerk.: Jeles kunszentmártoniak (Tiszazugi Füzetek 9. Kunszentmárton, 2006)

Hegedűs Krisztián Tóth Katalin (1898-1983) ápolónő Tóth Gáspár földműves és Sári Anna házasságából hat leánygyermek született. A legkisebb gyermekük, Katalin 1898. február 19-én látta meg a napvilágot Kunszentmártonban. A hat elemi elvégzése után elkezdte a gazdasági ismétlőiskolát, de az első világháború kitörése miatt nem tudta befejezni. 1914-ben jelentkezett a városban felállított hadikórházba önkéntes ápolónőnek. Itt hamarosan sikeres ápolónői vizsgát tett. Az ott végzett tevékenységéért többedmagával együtt a Vöröskereszt hadiékítményes ezüst díszérmét kapta. A hadikórházban eltöltött két év után, 1916ban felvételét kérte a Vöröskereszt Egylet Ápolónői Intézetébe. Bár bizonyítványát csak 1918 decemberében állították ki, már 1917-ben a frontra vezényelték a 38-as honvéd hadosztály 512-es tábori kórházához mint hivatásos vöröskeresztes ápolónőt. 1917-1918-ban a galíciai fronton végigélte a háború minden borzalmát. Tarnopol, Stanislau, Stryj és Lemberg körzetében végzett munkájáról felettesei mindig elismeréssel szóltak. 1917-ben a Vöröskereszt hadiékítményes bronz díszérmével is kitüntették. A háború után 1918 novemberétől a budapesti Vöröskereszt Kórházban, 1919 júniusától a budapesti Sebészeti Klinikán, 1919 decemberétől a miskolci Erzsébet Kórházban, 1920 márciusától a budapesti Belgyógyászati Klinikán, 1921 szeptemberétől a debreceni Sebészeti Klinikán, 1924 márciusától a budapesti Belgyógyászati Klinikán dolgozott. 1927-ben édesanyja halála után hazatért Kunszentmártonba, hogy betegeskedő édesapját segítse a család és a gazdaság irányításában. A család gyámolítása mellett a szentesi kórházban vállalt éjszakai ügyeletet. Édesapja 1942-ben bekövetkezett halála után vöröskeresztes ápolónőként ismét Budapesten vállalt állást, a 11. sz. honvéd helyőrségi kórházban. 1945 januárjában visszatért Kunszentmártonba, ahol az itt felállított hadikórház vezető ápolónője volt. 1946-tól 1952-ig folyamatos álláskeresés mellett házi ápolást vállalt. 1952ben a szentesi kórházban kapott állást, ahol nyugdíjazásáig, 1963-ig dolgozott. Nyugdíjas éveit szülővárosában töltötte testvérei ápolásával. 1978-ra egészségi állapota annyira megromlott, hogy Erzsébet nővérével együtt az újszászi szociális otthonba kérték felvételüket. Életpályájának elismeréséül (1914-től 1963-ig dolgozott az egészségügyi pályán) 1981ben megkapta a Nemzetközi Vöröskereszt által adományozott Florence Nightingale emlékérmet. 1983-ban halt meg. Sírja a kunszentmártoni Felső temetőben található. Forrás SZABÓ István 1981. Egy földmunkás család hagyatéka I. Szolnok. 60-78. o.