Pusztai Gabriella szerk.: Jeles kunszentmártoniak (Tiszazugi Füzetek 9. Kunszentmárton, 2006)

Szarka János (1923-1989) cipészmester Szarka János 1923 -ban született. A család Gyomaendrődről települt át Kunszentmártonba. Édesapja id. Szarka János cipész volt. A hat gyermek közül ketten választották a cipész szakmát. A hat elemi elvégzése után tanonciskolába iratkozott, és édesapja mellé került inasnak. A szakma megszerzése után is ebben a műhelyben dolgozott. Nagyon kötó'dött a zenéhez, ezért beállt a Levente-zenekarba, ahol klarinéton játszott. Nagyobb ünnepeken így járták az utcákat, zenés ébresztőket fújva Kunszentmárton lakosságának. 1942-ben Kolozsvárra kellett bevonulnia a 26. gyalogezredbe. Végigjárta a Felvidéket Grazig, ahonnan bujdokolva térhettek csak haza. Pár napig fogságban is volt katonatársaival együtt, s hosszabb időre a Balatonnál húzták meg magukat. 1944 tavaszán szerelték le. Hazatérve folytatta a cipészmesterséget. Szakmai tudásából és szeretetéből, rajzkészségéből adódóan nemcsak megtervezte, hanem megrendelésre el is készítette a cipőket. Kiterjedt vevőkörrel rendelkezett. 1946-ban megnősült. Feleségével Ficsór Máriával, egy fiúgyermeket neveltek. 1947-ben lépett be a Szolnok és Környéke Bőripari Ktsz-be, ahol 1983-as nyugdíjba vonulásáig dolgozott részlegvezetőként és üzemvezetőként. Az 1960-as években elvégezte az általános iskola 7-8. osztályát, hogy mestervizsgát tehessen. Martfűn cipőfelsőrész készítést tanult. A szövetkezetben munkatársai és kuncsaftjai is nagyon szerették humora miatt. Fiatal korában futballozott a KTE-ben, később a szövetkezet csapatába igazolt át. Az aktív sportolás után játékvezetői tanfolyamot végzett, és 20 évig futballbíróként járta a megyét. Nyugdíjasként kiváltotta a kisiparos igazolványt, és otthon rendezte be műhelyét. Régi kuncsaftjai ide is követték, akik úgy ellátták megrendeléssel, hogy még ünnepnapokon is dolgozott. Pontos, megbízható, lelkiismeretes munkájával a „cipészek Paganini"-jévé vált Kunszentmártonban. 66 éves korában, 1989-ben halt meg. Műhelyének egy részét özvegye a Helytörténeti Múzeumnak adta át, melyet állandó kiállítás keretében láthatnak az érdeklődők. Forrás özv. Szarka Jánosné szíves adatközlése