Barna Mária - Pusztai Gabriella szerk.: Öltözködési műhelytitkok (Tiszazugi Füzetek 7. Kunszentmárton, 2003)

Pusztai Gabriella: Hét évtized a kaptafa mellett. Szűcs Imre cipészmester műhelye

kaplis), a férfi száras cipő („ünneplőre az öreg parasztbácsiknak"). Az 1950-es évektől jó üzletnek számított a csizma készítése, mert jóval drágábban lehetett eladni, mint a cipőt. Hogyan készült a cipő ? A mester megmérte a lábát a megrendelőnek. (A cipészcenti nem volt azonos a rendes centivel, hanem kisebb, mint egy normál centiméter: egy francia öltés hossza egyenlő egy cipész centiméterrel.) Ezután a mester elkészítette a szabásmintát, a méret alapján. Következett a szabás. A cipő fejét a bőr legjavából kellett szabni. A bőr gyenge részét „slamp"-nak hívták s nem szabhatták be. A szabás után jött a „serfelés" művelete, az alkatrészek (nyelv, szár stb.) széleinek a kifaragása (szél levékonyítása, kivéve a talpra kerülő részen) éles késsel, hogy az behajtható legyen. A kifaragott részt gumi cementtel bekenték, és a minta után hajszálpontosan behajtották az alkatrészek széleit, „bebukkolták". Következett az összeállítás, összeragasztás s a közbélelés (vászonnal), ha vékony volt az anyag. Ezután az alkatrészek összetűzésére került sor, majd a felsőrész bebélelésére és megtűzésére. A fejet a szélek letisztázása után tűzték fel. Ezután a mester beringlizte a felsőrészt és ezzel elkészült. Meg kell említeni, hogy a fejbőr és a bélés közé oldalerősítő bőrt („ibejstim") is tettek. Sok múlott a szerszámok, egyéb munkaeszközök minőségén. A mester a legjobbnak a balkaros „Singer" vagy lapos „Minerva" cipészgépeket ítélte. A legmegfelelőbb cipészcérna a „Güttermann" selyem volt. Ekkor jutott el a mester az ún. alja megmunkálásához. A hozzávaló anyagokat „czugihernek" nevezték. Legelőször a kaptafát kellett méretnek megfelelően előkészíteni. Ha a kaptafa mérete kisebb volt, mint a láb mérete, kipótolták. Bőrből készült kaptafa kipótlókat ismertek, a nevük: „alszni, halb alszni, tyúkszembőr, húsbőr, anslóg". Ha eddig eljutottak a munkafolyamatban, a cipész ránézte a fölsőrészt a kaptafára, hogy jó-e, nyolc-tíz szeggel felerősítette, „felíberelte". Következett a „riktolás" a Cipőmodellek 1941-ből (Cipődivatlap)