Tiszaföldvári Hírlap, 1994 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1994-07-01 / 7. szám
TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 3 A Polgármester úr levele: "Kedves Jutka! Ha a te szóhasználatoddal élnék, akkor azt mondanám, hogy a Bizottsági határozat "nagyon elszomorít". Engem azonban nem elszomorít, inkább derűt kelt bennem, hogy az ismert előzmények után;- Cseuz László feltett kérdései- Tóth Lászlóné és Ferenczi György bizottsági tagok hozzászólásai hogyan adhattak alapot a határozat pontjai megfogalmazásához. A feladatod, illetve a Bizottság feladata ugyanis a Baross krt-i iskola-ügyre ki sem terjedt, hiszen a válaszomat a Képviselőtestület elfogadta. Neked kizárólag a Horn Gyula hozzám írt levelével kapcsolatban Cseuz László kérdésére adott válaszom, a válaszom megítélése, vagy kiegészítésére kellett volna szorítkoznod. A kérdés egyszerű volt, a válaszom is, melyet a lapunk 1994. május 20-i számában közzé is tettem: Etikus volt-e az "ávós" Horn Gyula hozzám írt levelének a megjelentetése, vagy sem? Számotokra az volt a kiindulási alap. /Sportoló koromban /az NB l-ben/ a feladott labdát, a kapott ziccerhelyzeteket szigorúan kihasználtam./ Most elnéző és kíméletes leszek. A tények, tények. Horn Gyulához 1993. nyár végén fordultam levélben három kérdéssel. A kampányról még szó sem volt. De a gondolkodók számára a politikai erőviszonyok már világosak voltak és ez tájékoztatásra kötelezett. Ugyan mi lehet etikátlan a kérdéseimre kapott Horn Gyula kedves és részletes kormányzati programot tartalmazó levelének a közzétételében. Szó szerint , kommentár nélkül. 1993. december 15-én. A kérdés pedig politikai vakságot tükrözve 10 nappal a választások előtt, 1994. április 28-án hangzott el. Kedves Jutka! Erre kellett volna válaszolnod. Két lehetőség között választhattál: a/ Vagy megfogalmazod la bizottsággal/, mi és miért volt etikátlan és ezt fel is vállalod még a nyilvánosság előtt is. Ы Vagy azt mondod la bizottsággal/, nem történt etikai vétség. Egyetértek Tóth Lászlóné véleményével: " ez a lap tájékoztató jellegű és nem politikai lap." De ha ő ezt velem ellentétesen politikai lapnak látja, amit nem hiszek, ezt az állítását kellett volna megfogalmazni. De egyetértek Ferenczi György véleményével is. Kivéve, ha Horn levelét vagy bármely megjelent írást az általam tájékoztatásnak ítélt kategóriából kiemelve, a "befolyásoló célzatúnak ítél." Ebben az esetben is a védekezésem alapját képező pontos megfogalmazást kérek. 1 .kérdésre Egy harmadik évfolyamában rendszeresen megjelenő lap - amibe Te is többször, de csaknem minden képviselő írása már megjelent - sajnálatomra nem elég - legitimitását megkérdőjelezni enyhén szólva is nevetséges. 1992-ben jelent meg először, az önkormányzat tájékoztatási kötelezettségének - mint hiánypótló egyedüli lap - eleget téve. A megjelentetését 1992. november 2-i testületi ülésünkön jelentettem be /jkv. szerint/, ismertettem a lap célkitűzését, kértem a képviselők közreműködő támogatását. A lap megjelentetésével, szerkesztésével kapcsolatos észrevétel nem hangzott el. A Képviselőtestület 15 igen szavazattal tudomásul vette. A költégeiről is szólhatok. Kigyűjtettem 1993. évi kiadási és bevételi számlák összegét. A kiadásból a bevételt levonva 62.411,- Ft, havonta átlagosan 5.200,- Ft költség jelentkezett. Ez kötelezően tájékoztatásra fordított összeg pl. a Megyei lap egyetlen szerény hjrdetési díjának felel meg. Az általában 12 oldalas lap szerkesztése, fotóval való ellátása, írása a saját költségemre, további jelentős összegbe került. Minden kiadó, szerkesztő törekszik a bevétel növelésére, a lap színesebbé, eladhatóvá tételével. Ezt tettem én is. /Legalább is igyekeztem./ 2. kérdésre A felelős szerkesztő ebben az esetben megegyezik a felelős kiadóval. Persze emelhető ellene kifogás, igen hatásos indoklás volna pl. bármilyen írás megjelentetésének elutasítása. De ilyen nem fordult elő. 3. kérdésre Az etikai normák előírás nélkül is megegyeznek bármely napi, heti vagy havi lappal szemben támasztott követelménynyel. A megsértését, ha volt ilyen, meg kellett volna fogalmazni, talán még bizonyítani is. Végezetül a bizottság végső véleményének kialakításához engedd meg, hogy javaslatot tegyek. Tisztelettel kérlek, kíméld meg a Képviselőtestületet ettől a nevetségesség határát súroló ál ügytől. Fogadd el, fogadtasd el a Bizottságoddal és a Képviselőtestülettel is, hogy nem történt etikai vétség, sem szabálytalanság, de még csak hatásköri túlépés sem. Ha javaslatomat nem tudod elfogadni, akkor kérlek pontosan fogalmazd meg a kifogásaidat, a bizottság elmarasztaló kifogásait, hogy amit nem szeretnék, de kényszerűségből meg kell tennem, jogorvoslatért fordulhassak akár a MUOSZ-hoz, akár a TÖOSZ- hoz és persze a nyilvánossághoz. Egyébként köszönettel veszem fáradozásodat. Elképzelhetőnek tartottam volna a bizottsági ülésre a meghívásomat. Ha cinikus lennék, akár népszerűsítésnek is nevezhetném ezt az ügyet, amire persze nem tartok igényt." Tiszaföldvár, 1994. június 8. Tisztelettel, kézcsókkal: Marosfalvi Ernő polgármester De válaszolok a "Határozat" kérdéseire is.- folytatás a következő oldalon -