Tiszaföldvári Hírlap, 1994 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1994-05-01 / 5. szám
HSZAFÖLDVÁR] HÍRLAP 5 Pünkösd- a Szentlélek kitöltése avagy a megígért Vigasztaló elküldése Miért volt erre szükség? Mert Jézus tanítványait a Nagypéntek eseményei miatt félelem szállta meg. A reménytelenséggel kapcsolódó félelem kétségbeejtő helyzetet idézett elő. A zárt ajtók mögött már éppen arra készültek, hogy megpróbálják elfelejteni életük legutóbbi éveit, és visszatérnek a régi kerékvágásba. Aztán a feltámadott Úr megjelenései örömöt, fényt és reményt hoztak. De ez az újabb állapot sem lehetett tartós, hisz a Biblia arról tudósít, hogy Jézus feltámadása után 40 nappal felvitetett közülük a mennybe. Ezentúl tehát csak arra az ígéretre nézhettek és várhattak, amit Jézus tett nekik, hogy Vigasztalót fog hozzájuk küldeni. Ez a várakozás nyert beteljesedést Pünkösdkor. Hatása pedig minden várakozáson felüli volt: az addig félő tanítványok nagy bátorsággal szólnak Isten hatalmas dolgairól. Valóra válthatták a próféciát, miszerint a feltámadott Úr tanúivá kell lenniük a föld végső határáig. Jézus Krisztus mai követőinek is ugyanez a feladat adatik, hogy vállaljuk a tanuktól átvett örömhír továbbadását, Isten Szentlelkének vigasztaló bátorításával. Nagyné Katona Katalin református lelkésznő Tisztelt Horn úr! Útiélmény beszámolót ígértem a főszerkesztőnek - mire átgondoltam - levél lett belőle. Esztergomban jártunk 7-én, mintegy 70-en innen, ebből az egyházközségből. Esztergomban, mert odahívtak főpásztoraink: Mindszenty és Paskai. Az invitáló plakáton ez állt: "Felelőssé teszek minden keresztényt az ország sorsáért." /Mindszenty/ Az 1975-ben idegenföldbe, a máriazelli templomban eltemetett s 1991-ben hazahozott főpap hívott egybe bennünket. Esztergomba, oda, ahol Szent István született. Esztergomba, ahonnan csak a 2.honalapító IV.Béla tette a királyi trónt Budára. Sokan - elegen-e? - imádkoztunk, s énekeltük gyönyörű Himnuszunkat s a Szózatot bent a hatalmas bazilikában s a kintszorultak odakint. A szentmise véget ért s megindult a zarándoklat a kriptába. Négyes-ötös sorokban hömpölygött a magyar a "vértanú", a "szent" sírjához, a fekete márványtábla mögött nyugvó hercegprímáshoz. Az elsők között akik leértek, volt egy pap - ősz hajjal, egyszerűen, feketében kezében virágcsokorral. Senki nem kérte fel őt, mégis miután elhelyezte kis csokrát a sírnál, nem mozdult el onnan, csak kissé félre állt, s énekelni, imádkozni kezdett, különböző szándékokra. A másod ik szótagnál együtt imádkozott, énekelt már vele mindenki, aki épp odaért a sír közelébe. Imádkoztatta őket a halottakért, a szentéletü főpap szentté avatásáért, az országért, Antall József lelkiüdvéért, s csak ő emlékszik talán még ki mindenkiért, mi mindenért. De mindenki emlékszik aki ott volt, hogy egyszer csak így szólt:- Imádkozzunk Horn Gyula felgyógyulásáért és megtéréséért!! És senki nem szabotált, mondta az ősz hajúval a Mi Atyánkot, az Üdvözlégyet, énekelte az Ah,hol vagy magyarok-at. Talán még szégyellte is magát egyikmásik, hogy eddig nem imádkozott a miskolci kórházban abroncsok közé kifeszített betegért. Mert valahol itt kezdődik - kezdődne - a kereszténység. Imádkozni az ellenfélért sőt ellenségért is, ahogy Jézus tette: "Bocsásd meg nekik mert nem tudják mit cselekednek!" s imádkozni a lehetetlennek tűnőért, a Pál-fordulásért is, mert ugyan csak a Biblia mondja: "Istennél semmi sem lehetetlen." Elnézem a képernyőn;megvékonyodott arcát, mozdulatlanságra ítélt de gondolkodni is tudó-merő fejét. Sik Sándor piarista irodalmár István király című müve jut eszembe. A haldokló szentkirály Istenre bízza a koronát; "Királyt koronázok, nem mára, nem hol - napra, mindörökre. Ez az ország, ez a nép a tied, Isten!" Igen, ez az ország, gyönyörű hazánk, - Esztergomtól Vácig hajóból csodáltuk a Duna-kanyart hazafelé- az Övé lett mindörökre. Hívhatták a koronást valaha Péternek, Sámuelnek, Lászlónak vagy Bélának, az ország az Övé volt. Hívhatják manapság Jánosnak, Józsefnek, Péternek vagy Gyulának, az ország az Övé. S az időben és térben hömpölygő magyarnak nincs más dolga, mint imádkozni és dolgozni. A koronásért és a koronással - legyen az bárki is, - annak az ősz papnak a hitével. Tamási József plébános
