Tiszaföldvári Hírlap, 1994 (2. évfolyam, 2-12. szám)

1994-05-01 / 5. szám

HSZAFÖLDVÁR] HÍRLAP 5 Pünkösd- a Szentlélek kitöltése avagy a megígért Vigasz­taló elküldése Miért volt erre szükség? Mert Jézus tanítványait a Nagypéntek eseményei miatt félelem szállta meg. A reménytelenséggel kapcsolódó félelem kétségbe­ejtő helyzetet idézett elő. A zárt ajtók mögött már éppen arra készültek, hogy megpróbálják elfelejte­ni életük legutóbbi éveit, és visszatérnek a régi ke­rékvágásba. Aztán a feltámadott Úr megjelenései örömöt, fényt és reményt hoztak. De ez az újabb állapot sem lehetett tartós, hisz a Biblia arról tudósít, hogy Jézus feltámadása után 40 nappal felvitetett közülük a mennybe. Ezentúl tehát csak arra az ígé­retre nézhettek és várhattak, amit Jézus tett nekik, hogy Vigasztalót fog hozzájuk küldeni. Ez a várakozás nyert beteljesedést Pünkösdkor. Hatása pedig minden várakozáson felüli volt: az addig félő tanítványok nagy bátorsággal szólnak Isten hatalmas dolgairól. Valóra válthatták a pró­féciát, miszerint a feltámadott Úr tanúivá kell len­niük a föld végső határáig. Jézus Krisztus mai követőinek is ugyanez a feladat adatik, hogy vállaljuk a tanuktól átvett örömhír továbbadását, Isten Szentlelkének vigasztaló báto­rításával. Nagyné Katona Katalin református lelkésznő Tisztelt Horn úr! Útiélmény beszámolót ígértem a főszerkesztőnek - mire átgondoltam - levél lett belőle. Esztergomban jártunk 7-én, mintegy 70-en innen, eb­ből az egyházközségből. Esztergomban, mert odahív­tak főpásztoraink: Mindszenty és Paskai. Az invitáló plakáton ez állt: "Felelőssé teszek minden keresztényt az ország sorsáért." /Mindszenty/ Az 1975-ben idegen­földbe, a máriazelli templomban eltemetett s 1991-ben hazahozott főpap hívott egybe bennünket. Esztergom­ba, oda, ahol Szent István született. Esztergomba, a­­honnan csak a 2.honalapító IV.Béla tette a királyi trónt Budára. Sokan - elegen-e? - imádkoztunk, s énekeltük gyö­nyörű Himnuszunkat s a Szózatot bent a hatalmas bazilikában s a kintszorultak odakint. A szentmise véget ért s megindult a zarándoklat a kriptába. Né­gyes-ötös sorokban hömpölygött a magyar a "vér­tanú", a "szent" sírjához, a fekete márványtábla mö­gött nyugvó hercegprímáshoz. Az elsők között akik leértek, volt egy pap - ősz hajjal, egyszerűen, feke­tében kezében virágcsokorral. Senki nem kérte fel őt, mégis miután elhelyezte kis csokrát a sírnál, nem mozdult el onnan, csak kissé félre állt, s énekelni, imádkozni kezdett, különböző szándékokra. A másod ik szótagnál együtt imádkozott, énekelt már vele mindenki, aki épp odaért a sír közelébe. Imád­­koztatta őket a halottakért, a szentéletü főpap szent­té avatásáért, az országért, Antall József lelkiüdvé­ért, s csak ő emlékszik talán még ki mindenkiért, mi mindenért. De mindenki emlékszik aki ott volt, hogy egyszer csak így szólt:- Imádkozzunk Horn Gyula felgyógyulásáért és meg­téréséért!! És senki nem szabotált, mondta az ősz hajúval a Mi Atyánkot, az Üdvözlégyet, énekelte az Ah,hol vagy magyarok-at. Talán még szégyellte is magát egyik­másik, hogy eddig nem imádkozott a miskolci kór­házban abroncsok közé kifeszített betegért. Mert va­lahol itt kezdődik - kezdődne - a kereszténység. Imádkozni az ellenfélért sőt ellenségért is, ahogy Jé­zus tette: "Bocsásd meg nekik mert nem tudják mit cselekednek!" s imádkozni a lehetetlennek tűnőért, a Pál-fordulásért is, mert ugyan csak a Biblia mond­ja: "Istennél semmi sem lehetetlen." Elnézem a képernyőn;megvékonyodott arcát, moz­dulatlanságra ítélt de gondolkodni is tudó-merő fejét. Sik Sándor piarista irodalmár István király című mü­ve jut eszembe. A haldokló szentkirály Istenre bízza a koronát; "Királyt koronázok, nem mára, nem hol - napra, mindörökre. Ez az ország, ez a nép a tied, Is­ten!" Igen, ez az ország, gyönyörű hazánk, - Esztergom­tól Vácig hajóból csodáltuk a Duna-kanyart hazafelé- az Övé lett mindörökre. Hívhatták a koronást valaha Péternek, Sámuelnek, Lászlónak vagy Bélának, az ország az Övé volt. Hív­hatják manapság Jánosnak, Józsefnek, Péternek vagy Gyulának, az ország az Övé. S az időben és térben hömpölygő magyarnak nincs más dolga, mint imádkozni és dolgozni. A koronásért és a koronással - legyen az bárki is, - annak az ősz papnak a hitével. Tamási József plébános

Next

/
Oldalképek
Tartalom