Tiszaföldvári Hírlap, 1994 (2. évfolyam, 2-12. szám)

1994-03-01 / 3. szám

TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 7 Kulturális életünk halvány létezése közben öröm, ha tartal­mas eseményekről számolhatunk be. A könyvtárban három egymást követő program is sok érdeklődőt vonzott. A nyílt nap célja a találkozás a könyvet szerető emberekkel, remélve azt, hogy közülük egyre többen lesznek rendszeres olvasói a könyvtárnak. Igaz, egyelőre még zömében gyerekek jönnek el ilyenkor, de a könyvtárosok nem osztják meg az érdeklődőket korosztály szerint. A két másik programra viszont a gyerekek jelentkezését várták, akik szép számban küldték be pályázataikat. Mindkét pályázat témája a könyvtár, az olvasás volt. A rajzpályázatra több mint 70 munka érkezett, az irodalmi pályázatra 13 pálya­mű. Rövid köszöntő és értékelés után a könyvtár vezetője osztotta ki a díjakat. A gyerekek a beszélgetés során nagyon őszintén és kedvesen mondták el gondolataikat, érzéseiket, amikről a rajzok és az Írások vallanak. Ők még valóban tisztán, hátsó gondolatok nélkül élik meg a valóságot. Figuráik nyíltak és vidámak, nincs bennük semmi titok. A legtöbb rajzról nem hiányzik anyu és apu sem, annál inkább a kiállításról. Kissé elgondolkodtató az, hogy saját gyermekeink első próbálkozásait, sikereit ennyire nincs időnk együtt megélni velük. Pedig ha ennyire nem szól róluk az életünk, akkor valahol nincs egészen rendben minden és mire erre rájövünk, addig felnő a gyerek, s ha akkor netán számonkéri, mi azt sem tudjuk, miről beszél. Sőt, talán még meg is sértődünk, hiszen meg vagyunk győződve róla, hogy egész életünkben csak értük rohantunk, törtük magunkat. Ja, hogy közben éppen rájuk nem jutott időnk...?!-peta-0J3t D-От-Л. Ь. Й . iCo-bb-uM, ttWiR ■AU?clLciM*> A-tcCa A rajzpályázat eredménye: 1-2 osztály:I. Danku Tímea 2.a. II. Lakatos Magdolna 2.b. III. Kollár Gyöngyi 2л. Különdíj:Demján Zsuzsa l.o. 3-4. osztály:I. Bácsmegi Tímea 4.a. II. Jenei Dóra 3.a. III. Berta János 4.a. Különdíj:Magyar Csaba 4.b.Vámos Zoltán 3.b. 7. osztály, különdíj: Bánszki Melinda Az irodalmi pályázat eredménye: I. Jenei Dóra З.о. II. Szollár Szabolcs 4.o. III. Barta Éva 3.0. Különdíj:Veres Viktória 4.o. Magyar Marianna 3.0. PROGRAMESŐ A KÖNYVTÁRBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom