Tiszaföldvári Hírlap, 1992 (4. évfolyam, 1-7. szám)
1992-01-01 / 1. szám
1992. JANUÁR TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 9 A kezdetről, a nagy felfedezésekről Mi tősgyökeres alföldi emberek, akik születésünktől fogva a horizonton láthatjuk felkelni, illetve lenyugodni a Napot, idegenkedünk attól a látványtól, ami a hegyes-dombos vidéken tárul elénk. Ha olykor eljutunk ilyen helyre,ideig-óráig gyönyörködünk a tájban, de ezzel általában ki is merül kíváncsiságunk. Pedig még különösebb fáradságot sem igényelne, hogy csak a felszínen lévő kisebb-nagyobb eltérésékre odafigyeljünk, legyen az egy illatos kis virág a hegyoldalban vagy egy erdei vad lábnyoma. Ezek és hasonló dolgok megfigyelése még az amatőr turistának is ad némi felvilágosítást a pusztákés a hegyek élővilágának különbségéről. Vannak, akik ezt Tiszaföldvárról profi módon és hozzáértőn teszik. Nemcsak a felszínen, de az alatt is, és nemcsak az élő, de az élettelen természetet is alapos vizsgálatnak vetik alá. Ok gimnáziumunk odorvári kutatói. Róluk és munkájukról kérdeztem Varga Csaba gimnáziumi tanárt, aki egyben a barlangkutatók vezetője.- Miképpen találtak az iskola természetjárói erre a helyre?- Volt egy csoport az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, amit Németh Gyula kolléga vezetett akkoriban, melynek én is tagja voltam, még mint diák. Bejártuk a Bükköt északdéli irányban, és akkor jutottunk el ide, Bükkzsérctől észak keletre az Odorvár hegyére, ami igen kegyetlen emelkedő után tárult a szemünk elé. Mi aMór-vögyből mentünk fel, és mivel vándortábor voltunk, ezért a nyakunkban volt az összes motyó hátizsákban. Ugyanakkor a dr. Varga Lajos gimnáziumi tanár által vezetett földrajz szakköri csoport kelet-nyugati irányban járta végig a Bükköt, és ők is érintették ezt az útvonalat. A két csoportvezető már az itthoni élménybeszámolók után arra az elhatározásra jutott, hogy Odorvár és környéke megfelelne néhány évre egy állótábornak. Ideális hely lenne, víz van a közelben egy kisebb csoport számára, és sátrakat is lehet állítani. Mindkettőjüknek az volt a szemlélete - amit mi is örököltünk -, hogy településhez ne legyen közel, mivel ez sok zavaró momentumot jelentene. Körülbelül hat kilométerre van a legközelebbi település, Bükkzsérc, ahová a mai napig is lejárunk az élelmet beszerezni. Úgyhogy az elhatározást tett követte és az elkövetkező években is szervezték a táborokat. Kezdetben ez úgy történt, hogy előre szóltak az ottani református lelkésznek, Szécsényi Gyula bátyámnak, aki a várható érkezésünk időpontjára fogadott egy lovaskocsit. Ezt jól megpakolták szalmával, s amikor mi a Mezőkövesd felől közeledő buszról leszálltunk, felraktuk holmijainkat a szekérre. Utána elindultunk az erdei úton a kocsit követve a táborhelyre, és a lerakodás befejeztével megkezdődött a táborverés. Az első időkben katonai sátraink voltak, melyekből az eső nemegyszer kiöntött bennünket. Később, ahogy gyarapodtunk, előkerültek kis kétszemélyes saját, és az akkori megyei tanács támogatása jóvoltából beszerzett jurtasátrak is. Pár év elteltével úgy jutottunk fel, hogy intézetünk teherautóját itthon megpakoltuk és a gyerekek is ezen mentek föl. Az autó jó ideig a táborhelyen raktári funkciót töltött be, majd erre a célra az oldalait és ponyváját használtuk. Néhány éve a Munkásőrség megszűntével, annak vagyonából kaptunk két katonai sátrat, amik azóta a raktársátraink.- Ez volt tehát a felfedezés, pontosabban egy alkalmas táborhely föllelésének története. Az volt-e a táborozok szándéka, hogy majd itt valamikor barlangot fedeznek föl, vagy ez csak jött „magától”?- Nem, dehogy! A barlang terveink között szerepelt, de először arról szólnék, mit csináltak fönt a gyerekek. A kollégáknak, Németh Gyulának és dr. Varga Lajosnak az volt az elgondolása -és ezt szintén szeretnénk tovább vinni -, hogy a gyerekek ne napozással vagy fürdőzéssel töltsék az időt, hasznos foglalatosságot, tevékenységet kellett biztosítani. Először is adva volt egy, az alfölditől teljesen eltérő táj. Ennek más a növényzete, az állatvilága, egyáltalán a környezet, és minden más. Olyan területeket kellett választani, ahol középiskolás szinten úgymond „tudományos” munkát folytathatnak a gyerekek. Az egyik terület a biológia, aminekkeretébenazottani növényeket lehetett meghatározni. Erre olyanok vállalkoztak, akik komolyan érdeklődtek e tudományág iránt. Itt említeném meg Pintér Márta volt diákot, jelenleg Kovácsné Pintér Mártát, aki odorosként kötelezte el magát a biológia mellett. Vagy mondhatom JanemikEmesét, Kremm Ritát, akik szintén a felszínen dolgoztak, biológiai vizsgálatokat végeztek. Volt aki az erdőterülettel foglalkozott, míg Bárány Kati például a gyógynövények gyűjtésével foglalatoskodott, illetve azok hasznosításával. A felszínen van még meteorológiai megfigyelő csoport, aztán olyanok, akik bejártak a faluba. Herbály Jancsi summás dalokat gyűjtött, más a kenderfeldolgozás titkait puhatolta, vagy a fellelhető építészeti emlékeket kutatta. Sokat segített Szlankó István, szintén ős-Hajnóczys, aki számtalan felvételen örökítette meg kutatásaink eredményeit, a tábori élet eseményeit. A felszín alatti kutatások is kezdettől fogva folytak a már elég régóta ismert odorvári cseppköves- vagy odorvári hasadék-barlangban. Ez egy viszonylag kis barlang, olyan 230-250 méter hosszú, amit 5-6 éves munkával sikerült úgy 30-40 méterrel megnövelni.- Honnan lehetett tudni a barlang létezéséről?-NémethGyula,lévén mezőkövesdi, diákkorában hallott erről, amit sikerült is megtalálni. A barlang egyik termében leltünk egy Keller, Vida feliratú táblát 1934-es adattal, feltehetőleg ők voltak ennek első kutatói. A Vida nevezetű, már idős személyt meg is találtuk, de mivel elég sok barlangban járt, nem emlékezett pontosan ennek a dátumára. Mindenesetre mi próbáltuk tovább kutatni, azonban az egész hasadékrendszer mellett kialakult járatok összessége, ezért igen nehezen volt kutatható. A másik dolog, hogy előttünk is többen járhat„A nap tüze, látod, a fürge diákot a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. Csengve, nevetve kibuggyan a kedve s egy ős evőét a fénybe kiált.” (Áprily Lajos) tak a barlangban, aminek meg is lett a következménye, mely intő példa a mi gyerekeinknek, így néz ki egy olyan barlang, amelyet vandál turisták látogatnak, ugyanis cseppkő a helyén nem volt, mindet letörték. Csak nagyon eldugott helyen találtunk ép cseppkőképződményeket. Szóval így folytak a kutatások, és az esti tábortűznél megbeszéltük a napi eseményeket, mindenki beszámolt a végzett munkáról. Meghatároztuk a másnapi teendőket és arról ábrándoztunk, hogy majd felfedezünk egy szép nagy barlangot. Minden ilyen barlangos területen a nép ajkán különböző mesék szárnyalnak. Többek között itt is hallottuk, hogy itt és itt betettek egy kacsát és az Egerben jött ki. Mondanom sem kell, ez az egész „kacsának” bizonyult. Aztán mesélték arra járó favágók, erdészek, gombagyűjtő emberek, hogy ők emlékeznek, amikor nagy hideg volt, akkor valahol egy gödörbe lógatták a lábukat. Ebből a gödörből meleg levegő jött ki, ami még hihető is lenne, de ezt a helyet azóta sem mutatta meg senki.- Mégis hogyan lehet egy addig nem járt barlang bejáratát fellelni?- Egy új barlang keresése, főleg olyané, amely nem aktív, tehát a karsztvíz fölött van, az úgy történik, hogy a különböző üregeket, lyukakat kell megbontani. Jó, ha van az embernél valamilyen füstölő eszköz, ami odatartva a réshez, jelzi a huzatot, ez pedig azt jelenti, hogy ott lesz valami. 1971-ben történt, hogy a tábor vége előtt három nappal haza kellett utaznom, így az éppen akkor folyó kutatást a régi barlangban abba kellett hagyni, mert egy félmázsás követ kellett volna a fejünk fölül kioperálni. Ezt természetesen a gyerekek egyedül nem csinálhatták. Azok a gyerekek nem olyanok voltak - Hegedűs Gyula, Adám Andris, Pödör Laci, Gál István -, akik három napot tétlenül tudtak volna ülni. Ehelyett elindultak és Gyula bácsi feljegyzései alapján a hegy déli oldalán kezdtek keresgélni. Az egyik üregnél a gyertyájuk huzatot jelzett. Rohammunkával sikerült a bejáratot úgy megnagyobbítani , hogy a legvékonyabb gyerek, Ádám Andris beférjen. Amikor oda bement, meghallotta társai hangját a másik oldalon és egy fadarabbal új bejáratot csinált. Ezen mindegyik lement és egy lépcsős szakaszon lejutottak a később Niagarának elnevezett részhez, ahol óriási hibát követtek el, ugyanis leejtették az egyik karbidlámpát, ami .főbenjáró bűn’. Utána kellett menni, tehát lementek a Niagarán és eljutottak egy nagy terembe, majd boldogan mesélték idefenn, hogy új barlangot találtak. (Folytatjuk)- Nemes -
