Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-10-01 / 10. szám
6 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1991. OKTÓBER Halottak hónapja November; halottak hónapja. Mindnyájan kimegyünk a temetőbe, rendbehozzuk hozzátartozóink sírjait, virágot teszünk a fejfa mellé, gyertyát gyújtunk és megállunk csendben egy pár percre. Hogy kire, kikre gondolunk, egyértelmű. Rájuk, akik már nincsenek közöttünk. De hogy mire gondolunk, már nem egyértelmű. Sok ember csak a temetők kapuján olvassa - ha fel van írva - e szót: Föltámadunk! Ezért láttára lelkében nem a föltámadás hitének ujjongó öröme és biztos reménye ébred, hanem az elmúlás borongó hangulata. Még a templomban is kevesen mondják a Hiszek egy...-ben tudatosan: „Várom a test feltámadását és az eljövendő örök életet”. Kedveseik koporsójánál már egészen elfelejtik ezt sokan. A temetés egyre inkább búcsúzás - búcsúztató - lesz, s nem a test beszentelése s imádkozás a lélek üdvösségéért. Szent Pál így tanít bennünket: „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el” (1. Tessz. 4,13). Ugyanilyen vigasztaló, amit a korintusiaknak ír: „Tudjuk ugyanis, hogyha földi sátorunk összeomlik, Istentől kapunk lakást, örök otthont a mennyben, amit nem emberkéz épített” (2 Kor 5,1). Kedveseink koporsójánál, sírhantjánál, hamvaikat eltakaró tábláik előtt ismételgessük: „Várom a testnek feltámadását...” ahogy a Hiszekegy mondja. Mi nemcsak a lélek örök létét valljuk, azt hirdették a régi pogányok is, mi testünk feltámadásáról teszünk reménykedve hitvallást! A halál csak alvás, elszenderülés, amelyből a feltámadáskor felébred testünk; újra dobog értünk az anyai szív, megelevenednek a kedves arcok, meleg lesz a kihűlt atyai kéz. A föld olyan, mint egy hatalmas temető, porladó vagy már elporladt csontokkal. Felvetődhet bennünk a kérdés; .Emberfia, életre kelnek még ezek a csontok?” (Ez 37,3). Az Úristen közli velünk s az Egyház tanítja; Igen! Nem csupán szóval, de szemléltetéssel is tanít bennünket az Isten erre a nagy valóságra. Már az Ószövetség idején, amikor még álmodni sem mertek ilyenről az emberek, Illés és Elizeus próféta támaszt fel halottat. így kezd szűnni a megváltás előtti sötétség. Jézus pedig fokozatosan készíti elő ezt a hitet bennünk az Újszövetségben elbeszélt három halott feltámasztásával. Az éppen elhunyt Jairus leányának feltámasztásánál a lányka szülein kívül csak a három kiválasztott apostol van jelen. A naimi ifjút már sokan kísérik a temetőbe, amikor szemük láttára feltámasztja őt. A negyednapja eltemetett Lázárt nagy tömeg előtt kelti életre. Saját feltámadása pedig már minden embert érint. Sokkal nagyobb jelentőségű ugyanis mint az előzőek. Amíg ugyanis azok a földi életbe tértek vissza, hogy annak végén ismét meghaljanak, 6 a halhatatlanságba támadt fel húsvét hajnalán. „Tudjuk, hogy Krisztus föltámadt a halálból, többé már nem hal meg, a halál többé nem lesz úrrá rajta” (Róm 6,9). Jézus föltámadása pedig a mi föltámadásunknak záloga is. Az a hatalom, amely Krisztust életre támasztotta, mindazokat életre hívja majd, akik vele egyek, titokzatos testének, az Egyháznak boldog egységében. (1 Kor 15,22). Testünk feltámadásának zálogául az Oltáriszentséget adja az Úr Jézus. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s föltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,54). A közelmúltban ünnepelt, 3. században élt antióchiai Szent Ignác ezért nevezi az Oltáriszentséget „a halhatatlanság orvosságának”. S míg az Oltáriszentség feltámadásunk záloga, a Szentlélek, annak biztosítéka. Szent Pál Krisztus feltámadását a Szentlélekre vezeti vissza, s a mi feltámadásunkat is a Szendéteknek tulajdonítja; „Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki föltámasztotta Jézust a halálból, 6 aki Krisztus Jézust föltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által” (Róm 8,11). Nem az volt a nagy csoda, hogy Jézus előhívta Lázárt a sírból, hanem az, amikor .mindnyájan meghallják a sírban az Isten Fia szavát és előjönnek”. Ezért temetjük annyi gonddal halottainkat a temetőben, s ezért keressük fel testük nyughelyét, mondván: Adj, Uram örök nyugodalmat nekik, s az örök világosság fényeskedjék nekik a boldog feltámadáskor. Tamási József „Hit által, ingyen, kegyelemből...” Halványan világította meg a gyertya fénye a kolostor celláját, de elég világosságot adott ahhoz, hogy tusakodó imádság, vívódások, böjtölés és sanyargatás után felragyogjon Luther Márton, a fiatal szerzetes előtt az élet megoldása a Szenírás lapjairól: ,Az igaz ember pedig hitből fog élni” (Róma 1:17). Nem az önsanyargatás a vezeklés vagy pénzen való megvásárolt bűnbocsánat, hanem a Krisztus értünk történt áldozatának hit által történő elfogadása ad örök életet. Ennek az igazságnak a megtalálása indította el a reformációt. A halottak napja, a Mindenszentek, a temetői kegyelet mellett ne halványuljon el a reformáció fénye. Adózzunk 1517. október 31. emlékének. Reformálni = visszaalakítani. Nem új vallás vagy felekezet született, hanem az időközben emberi tévelységek útjára tért egyházat akarták a Szentírás alapjaira helyezni. A wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezett 95 tételt Luther a Szentírás alapján állította össze. Futótűzként terjedt el, s bejárta Európát, követőkre talált a pápai kiátkozás ellenére. Luther, Kálvin, Zwingli és mások azon munkálkodtak, hogy „egyedül a Szenírás legyen életünk zsinórmértéke”. Nemcsak az istentiszteletben, örökélet kérdésében, hanem hétköznapi életünkben is eligazító szó, törvény, melyet kifejeznek Hitvallásaink: Heidelbergi Káté és II. Helvét Hitvallás. Ezek nemcsak a hitigazságok bibliai megalapozását adták a tévelygőkkel szemben, hanem utat mutattak, és a küzdelemhez szükséges erőt is közvetítették, s azóta is helytállóak. „Sola gratia - sola fide" = Egyedül kegyelemből hit által igazulhat meg a bűnesetben megromlott, Isten és a felebarát gyűlölésére hajlamos ember”. Nem az önnevelés, nem a kényszer, erőszak, vagy önmegváltás, vagy magas kulturáltság s anyagi jólét gondtalansága ad gyökeres változást, hanem a Krisztus kegyelme, mely minden bűn elleni harcnak az ereje. „Sola Srciptura" = egyedül a Szentírás az eligazító, mely közli velünk Isten szeretetét, kegyelmét, törvényét, melyhez magunkat tartani kell. Ezért születnek meg mindenütt a bibliafordítások, és jönnek létre az iskolák, hogy mindenki anyanyelvén hallhassa, olvashassa Isten igéjét. Kegyelettel kell adóznunk Károly Gáspár gönci lelkipásztornak, aki a magyar nyelvre fordította. „A fordítás alázat, fordítni annyit tesz, mint meghajolni” - mondja róla Reményik Sándor. „... a kemény fordítónak, tán verejtéke, s tán vére is hull, de türelmén és alázatán által az örök Isten beszél magyarul.” „Az érdes szittya nyelv megcsendítette Isten szép szavát.” S rajta növekedtek naggyá írók, költők. Arany, Ady, Kölcsey, József Attila, Tóth Árpád, Tompa, Vörösmarty stb. Ma előkerül mint kulturális érték. De ha csak az marad, kevés. Eligazító élő szóvá kell válnia, mint abban a korban, a ma harcaiban, a jelen küzdelmeiben is. A magyar reformáció első hősei ferences rendiek voltak: Sztárai Mihály, Szkhárosi Horvát András, Dévai Bíró Mátyás. Lénglelkű hirdetői a reformációnak az ország három részre szakadása idején. Sztárai hat év alatt 120 magyar és horvát gyülekezetét szervezett a Dráva mentén, ahol ma fegyver szól. 6 gyönyörű énekével is előcsalogatta a mocsarakba, erdőkbe menekülőket, hogy erőt adjon az Ige által. Szegedi Kis István a Duna-Tisza köze, s így tiszaföldvári ref. eklézsia alapítója is 1590-ben. Szolnoki török bég fogságában raboskodik, s rabsága is magvetés. Méliusz Juhász Péter Debrecen reformátora, Szenczi Molnár Albert zsoltárfordító, éneklésünk megalapozója. De soká tarthatna a felsorolás, és folytathatnánk a vallás védelmezőivel: Bocskai, Bethlen, Rákóczi. 1590-től reformált egyház népének emlékezni kell a jelen küzdelmeiben is, mert örök értékek, s a tiszta forrás tárul fel, mely nemcsak a vérzivataros múltnak, hanem a nehéz, a kiutat kereső jelennek is útmutatás. Emlékezésünk úgy teljes, ha gályarab prédikátoraink neve is itt áll: Patai Márton, Tiszaföldvár, Kökényesi Pál, Nagyrév, Kecskeméti István, Tiszakürt. Évszázadok egyházi és világi üldözései ellenére is áll az ekklézsia, életet, erőt kínál benne az, aki fundálta a Szentlélek Úr Isten, a ma emberének is. Tiszaföldváron október 31-én 9 órakor az Ószőlői, 10 órakor a Belterületi templomainkban tartunk istentiszteletet, melyre hívunk minden kedves testvérünket. Hajdú Lajos lelkipásztor
