Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-01 / 7. szám
4 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1991. JÚLIUS Egészségügyünk betegségei Tiszaföldvári gyökerekkel... Mint pályakezdő, friss diplomás, nagy reményekkel érkeztem vissza Tiszaföldvárra. Azt hittem, a nemes feladat, amit vállaltam, megoldása kibontakozik előttem, kamatoztathatom tudásomat a csecsemőgondozás, kisgyermeknevelés területén. Bevallom, amit találtam, arra nem számítottam! A szakmában elfogadott, hogy a védőnő az egyetlen, aki csak és kizárólag egészséges emberekkel (emberpalántákkal) foglalkozik, valódi preventív (megelőző) munkát végez. Azaz, csak végezne, ha meglennének a megfelelő személyi és tárgyi feltételek, nem szólva a szakmai és anyagi elismerésről. A terhes kismamák és a csecsemőjüket gondozó anyukák tudják azt, milyen, mikor hosszú perceket kell összezsúfoltan a fullasztó hőségben várakozni a tanácsadásra. Mert a váró kicsi, ülőhely és pólyázóasztal csak annak jut, aki időben érkezik. Fűtőalkalmatosságunk, az olajkályha, csak ontja magából a meleget, a hőfokot szabályozni nem lehet. A gázfűtés előnyeit csak saját otthonunkból ismerjük. Megtörtént ugyan a gáz bevezetése, de - ismeretlen okokból - az senkinek nem jutott eszébe, hogy netán a fűtés is megindulhatna ezáltal. Sajnos, nemcsak a fűtés, de a világítás terén is gondjaink vannak az egészségházban, mert attól, hogy egy 100 wattos izzó lóg a plafonról egy bórával "álcázva”, még nem nevezhetjük jól megvilágítottnak a vizsgálóasztalt. Bár, aki bejutott, az a kimerültségtől és a fáradtságtól és a váróban elszenvedett hőgutától már ezt észre se veszi. Ugyanis a kapun babakocsit vagy kerékpárt betolni külön művészet. Nemcsak "szűk" a bejárat, de egy tankcsapdának is beillene. Az az ominózus gázvezeték-lefektetés sajnos tönkretette az amúgy is semmit sem érő járdát. Ha esik az eső, akkor bevehetetlen erődként áll az épület vizesárokkal körülvéve. Kétségkívül hasznos az esővíz, összegyűjtve bizonyos területeken jól fel is lehet használni, de ez már nem a mi dolgunk lenne (no de akkor kié?). Azt sem tudom, hogy a gyermekorvosi rendelő miért a falu egyik végén van? Itt említeném meg, már kb. 20 éve is itt volt, amikor még én hordtam a hátulgombolós kisinget. Kérdem én: amit 100 éve rosszul csinálnak, azon nem kellene már valakinek változtatni? Például gyermekorvosi körzeteket alakítani, ahol talán az orvosok az iskolákban és óvodákban is szívesen végeznének szűrő- vagy egyéb vizsgálatokat. Jó lenne, ha már valaki szívügyének tekintené a felnövekvő nemzedék "egészséges" egészségügyi ellátását. Még az eü. szakmában dolgozó néhány kolléga (?) is azt hiszi, hogy a védőnő egész nap csak kerékpározik, pedig neki önállóan kell dönteni bizonyos dolgokban, egyéni felelőssége tudatában végez minőségi munkát. Arról nem is beszélve, hogy főiskolai végzettséggel rendelkezik, amely, mint tudjuk, magasabb színvonalat takar, mint az érettségi. (A szakmunkásbizonyítványról ne is beszéljünk!) Már csak ezért sem lenne számára közömbös az anyagi elismerés. Talán második otthonának érezné munkahelyét, ha az egy cseppet is otthonos lenne. De csak zsúfolt, sötét és kicsi, már lassan mindent elborít a használaton kívüli és a jelenleg is használt törzslapok tömege, amely ugyan semmire sem használható, mert az óvodában egészen más formanyomtatványt használnak, de azért jó, ha van. Lassan elsivárosodik az ember, lapos és poros lesz a tudománya. Perspektíva, az most nincs a pályakezdőknek, de akkor sosem lesz? Hát kérem, ilyen körülmények között gondozzuk, így óvjuk és védjük a felnövekvő nemzedéket? Azt hisszük, egészségesek vagyunk, pedig dehogy! A testilelki, szociális jólét, a dinamikus egyensúly a szervezetünk és környezetünk között már rég felbomlott. Most kellene tennünk és tennünk is kell! Ez mindannyiunk érdeke. Serfőző Izabella védőnő Olvasom és elolvasom S.I. fiatal védőnő írását, és valahogy rosszul érzem tőle magamat, pedig őt születése óta ismerem és kedvelem, és panaszai olvastán nem érzek lelkiismeretfurdalást, bűntudatom sincs. Miért akkor ez a rossz érzés, hiszen az írásban, az egy-két tárgyi tévedés mellett, többnyire valósággal tények sorolódnak?! Viszolygásom oka az egész írás hangulata, "kicsengése". Jön egy fiatal, pályakezdő, energikus kislány, tele'vitágmegváltó tervekkel, azaz inkáb képzetekkel, mintmindig, mióta egyáltalán vannak Tlatalok.pály akezdők-ésmegváltani való világ7~EdaTg nincs is bajTA baj akkor derül ki, amikor ez a feltehetően jól felkészített fiatal mégsem felkészült. No, nem szakmailag, másképp! Mi lehet az oka annak, hogy egy frissen végzett védőnő, aki ráadásul, még csak nem is nagyvárosban gyerekeskedett, azt hiheti, hogy munkáját valamilyen állandó, védett, ideális, sterilen rendezett, a sikerélményeket menetrendszerűen garantáló környezetben fogja végezni, ahol megszerzett ismereteit, mint aranytallérokat a tarisznyából naponta és elfogyhatatlanul, jó szívvel és szándékkal szórhatja mosolygós és hálás környezetében. Ha belegondolok, ha ezt hiszi (hitte), még az sem olyan különös, hiszen a fiatalság mindig is így indít. De amikor törvényszerűen érik a kisebb-nagyobb kiábrándulások, miért reagál így, ahogy látjuk írásából. Hiszen, nem az írásban sorolt dolgok adják össze egészségügyünk nagy és súlyos fogyatékosságait. Az itt sorolt kályha-, férőhely-járda- és villanykörte-ügyek, szó nélkül, kevéske szervezéssel, öntevékeny utánjárással, kevés tó'őő/eímunkával elvégezhetők. Ez bizony a mi dolgunk, kedves S.I., mint ahogy az is volt 10-20-30 évvel ezelőtt is, amikor előfordult, hogy a védőnő sikálta a tanácsadó padlóját, az orvos a váróját meszelte, mert éppen nem akadt rá "hivatottabb". Távol álljon tőlem, hogy ezt tartom a kívánatosnak, megoldásnak, de nem találtam semmi olyat S.I. írásában, ahol arra célozna, hogy újító, javító, kezdeményező tettét, akcióját valaki megakadályozta, elutasította, lesöpörte volna. Az, hogy mi mindenre volna szüksége ennek a községnek, és hogy milyen hiányos az eü.-ben dolgozók anyagi megbecsülése általában, bizony hosszú mondatokban lehetne sorolni (nem is kívánjuk elhallgatni). Mindez viszont nem lehet ürügy arra, hogy a minőségi munkát kizárólag főiskolai végzettséghez kössük, eléggé el nem ítélhetően helyezve pl. a szakmunkásbizonyítvány fölé. Nem rózsás a helyzete ma egy pályakezdő fiatalnak (nemcsak az eü.-ben, nemcsak a fiatalnak...), de egyetlen huszonéves diplomás sem tekintheti magát "kilátás nélkülinek". Nem hiszek benne, hogy egy ugyancsak huszonéves "elsivárosodhatna" egykét év alatt, nem is beszélve az "ellaposodni" képes tudományokról. Én bízom benne, mi több, hiszem, hogy S.I. "dinamikus egyensúlya" sem ingott meg, hiszen erre neki és az általa gondozottaknak egyaránt nagy szükségük van. Legyen dühös, elégedetlen a (fiatal)ember, de elégedetlensége még nagyobb tennivágyást, energiát kell hogy gerjesszen. Biztos vagyok benne, hogy S.I. is erre a következtetésre jut. Dr. Végh Endre, az egészségügyi rovat szerkesztője
