Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
Egészségügyünk betegségei A szülőotthonról 1991. FEBRUÁR_____________________TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP_______________________________________9 Ha a szülőotthon ügye Tiszaföldváron szóba kerül, még mindig föllobbannak az indulatok. Jó néhány év eltelte után is sokan melengetik az intézmény visszaszerzésének reményét, és nem véleüen, hogy az SZDSZ választási programjában is kitűzte ezt a célt. A megszűnésről sokféle mendemonda született. Ezért vettem örömmel a lehetőséget, hogy összefoglalhatom az intézmény indulásának és megszűntének történetét. 1964-ben a Szolnok és Kunszentmárton közötti terület a szülészeti ellátás "fehér foltja" volt. Nehézkesen szervezett és alacsony hatásfokú terhesgondozás, ebből eredően nagyaarányú szülés körüli szövődmény, magas újszülött halálozás, a mentőszállítás hosszú útvonalából következő számos intézeten kívüli szülés, feltűnően sok bűnös vetélés, ebből jónéhány vérmérgezéses halálozás, s minderre a szomorú korona: egy fiatal anya elvérzéses halála ebben az évben. 1964 őszén a megye egészségügyi vezetése megkeresett engem, és megbízást adott egy új szülőotthon megszervezésére. Az egyezségünk lényegét tömören így fogalmazhatnánk: Mi adjuk az erkölcsi támogatást, esetleg némi anyagit, Te hozod a fantáziát, azután lesz valahogy. 1965. január 15-én nyűt meg az "új" szülőotthon. A régi, 1935-től működő szülőházat folyamatosan szívós munkával kezdtük bővíteni. Az építés hat évig szinte megállás nélkül folyt, fölszereltük műszerekkel és új, fiatal szakembergárdát hoztunk ide. Az intézményt a lakosság megszerette, ennek volt köszönhető, hogy 1971-re 80 százalékos társadalmi munkával létrehozhattuk az igazán új szülőotthont. Ahhoz, hogy a később történteket megérthessük, szükséges elemezni, hogy a szülőotthon hogyan illeszkedett akkor a korabeli magyar szülészeti ellátás színvonalához. Felelősséggel mondhatom: igen jól. A műszerezettségünk lehetővé tette, hogy hasműtét kivételével minden szülészeti beavatkozást elvégezhessünk. Mindenünk megvolt a korszerű újszülött és koraszülött ellátáshoz: inkubátor, újraélesztési felszerelés, az intenzív megfigyelés személyi és tárgyi feltételeit is beleértve. A szülőotthon ún. hotelszolgálata pedig messze jobb volt, mint az országos átlag. Kis kórtermek, tágas és kényelmes fürdő, barátságos ebédlő, ehhez híresen jó konyha és állandó látogatási lehetőség. Akunszentmártoni szülőotthon felszámolása után átvettük a Tiszazug ellátását is, de vonzáskörünk jóval messzebb terjedt. Csak zárójelbe: érdemes lenne egyszer felmérni, hogy hány szolnoki tizen- és huszonéves lakosnak írták be a személyi igazolványába, hogy született Tiszaföldváron. Nem érdektelen néhány gondolatot szentelni a szülőotthon sajátos helyzetének a megyei kórház szakmai oldaláról. Néhány év alatt tulajdonképpen referencia intézménnyé váltunk: egymásnak adták a kilincset a különböző ázsiai és afrikai fejlődő országok szakmai küldöttségeik, akik egy ilyen nagyságrendű intézmény munkájára és szervezési szisztémájára voltak kíváncsiak. Államttitkárokat és minisztereket láttunk vendégül és jólesően vettük az elismeréseket. Ugyanakkor viszont, mivel az intézmény végig következetesen szembeszállt az egészségügyi vezetés merev parancsuralmi gyakorlatával, el kellett szenvednünk a "rosszfiú" minősítés minden erkölcsi és anyagi következményét. Körülöttünk a pártállam talpnyalói számolatlanul tűzték mellükre az érdemrendeket, a szülőotthonból senki sem részesült sem kitüntetésben, sem anyagi elismerésben, sőt a jogszerű és törvényes béremeléseket is nehéz harcokban kellett megszereznünk. Működésünk ideje alatt több mint ötezer gyermek született itt. A szakmai mutatóink végig jobbak voltak, mint az országos átlag, de talán éppen ez volt a baj: túlságosan éles tükröt tartottunk a nagy intézmények elé. Kétségtelen, elég furcsa jelenség volt, hogy a párt és az állam hatalmasainak, sőt a megyei kórház orvosainak hozzátartozói is Tiszaföldváron szültek, de sajnos ezzel nem piros, hanem fekete pontokat gyűjtöttünk. A hetvenes évek végén az ország szülészeti ellátása gyors ütemben korszerűsödött Az intézmények szervezésében - mint egyéb területeken is - uralkodóvá vált a centralizáció, a nagy, korszerű eszközökkel felszerelt egységek létrehozása. A kórházi osztályok szakmai, ellátási színvonala látványosan elhúzott a kis intézmények szakmai lehetősége mellett. A családias emberközeli ellátás már nem tudott versenyezni a nagy intézmények instrumentális fölényével. A hazai orvosi műszeripar a kis intézmények szerény és olcsóbb műszerigényeire nem volt érzékeny, a megnyugtató ellátási színvonal biztosítása anyagilag lehetetlenné vált, és bármilyen fájdalmas is volt tudomásul venni: a vonzáskörzetünk szülőnői lemérhető kockázati hátrányba kerültek a kórházi ellátással szemben. Napirendre került az országban a szülőotthonok megszüntetése, s ez a program igen gyorsan, kb. egy év alatt le is zajlott. Szolnok megyében különböző objektív és szubjektív okok miatt ez a folyamat lelassult ugyan, de szerencsétlenségünkre éppen ebben az időben az intézményünk megoldhatatlan feladat elé került: a ragyogóan képzett szülésznői gárda családot alapított és egyszerre ment el szülési szabadságra. Szorult helyzetünkben a megyei osztályhoz fordultunk segítségért, de talán éppen a fentiekben elmondottak miatt segítséget nem kaptunk. Kénytelenek voltunk csikorgó foggal tudomásul venni, hogy az illetékesek sajnálkozva, széttárt karral megszüntetik a szülőotthont. Ez tehát a valóság, nem több és nem kevesebb. Ami azújrakezdéstilleti: az álmot, azegészségügy jelenlegi szervezési keretében nem tartom reálisnak. Először is egy ilyen intézmény a jelenlegi önkormányzati törvénybe "nem fér bele". A személyi feltételek újrateremtése, az anyák teljes biztonságát szolgáló felszerelések beszerzése, a vérpótlási lehetőség megteremtése, az újszülött és koraszülött ellátás hallatlanul költséges műszerezése, a helyi önkormányzat által nem lenne finanszírozható, a megyei önkormányzat pedig miért tenné? S végül a legnehezebb: egy új szülőotthon felépítése tíz-tizenötszörösébe kerülne, mint annak idején. Úgy gondolom, hogy a településnek szüksége lenne egyfajta fekvőbeteg intézményre, de ez nem szülőotthon lenne. A gondolat kibontását szívesen elkezdeném a lap következő számaiban, és nagyon hasznos lenne, ha a megvitatásához sokan csatlakoznának. Dr. Király Ferenc *** A földvári szülőotthon bölcsőjénél és sírjánál is ott voltam, ezért engedtessék meg egykét adalék, gondolat dr. Király Ferenc írásához. A szülóotthon/ok/ adminisztratív jellegű felszámolása egyértelműen hibás döntés volt- sajnos, nem az egyetlen a maga idején. A helyzetet, amely ezt a döntést "indokolta", mesterségesen, egy ugyancsak hibás koncepciójegyében tette az akkori eü. politika. Az az ál-érv, miszerint az anyagi erőket, a technikai lehetőségeket megyei centrumokba érdemes és kell koncentrálni a mind korszerűbb ellátás érdekében, egyszerűen hamis beállítás, mai szóval: csúsztatás. Egy olyan keresztmetszetű, feladatkörű intézmény, mint a megszüntetett földvári szülőotthon, egy "egészséges" eü. intézményi rendszerben hasznos, értelmes létesítmény lehetett volna. Nyilvánvalóan nem lett volna feladata azonos egy megyei kórházi centrummal, nem lehetett cél (és szükségtelen is lett volna), hogy egy vagy több "mini klinikát" izzadjon ki magából az egészségügyi ágazat, csupán nagyságrendbeli különbözéssel egy nagyvárositól. Ha megfelelő (szülőotthon- kórház - klinika) fokozati rendszerben gondolkodtak volna, a szülőotthon ma is eredményesen működhetne, még akkor is, ha valami "véletlen" folytán nem a művi vetélések jelentették volna tevékenysége zömét. Ezt egyébként jól példázza, hogy más megyékben ma is hasznosan működnek valami oknál fogva megmenekült szülőotthonok. Kényelmes megoldás volt a megyei egészségügyi vezetés számára, hogy a halaszthatatlan földvári gondokat - pincébe szakadt tüdőgondozó, 5. sz. körzet telepítése - egycsapásra megoldotta a "felszabadult" szülőotthon. A mai (egyáltalán nem rózsás) földvári egészségügyi problémaegyüttesben - érzésem szerint - egyáltalán nem valamiféle fekvőbeteg-intézmény létrehozása lenne a kézenfekvő. A község alapellátási és rutinszerű járóbeteg-ellátási hiányokban szenved. Közérthetőbben: helyben települő, az alapellátást szolgáló és kiegészítő egységekre, azaz laborra, fiziotherápiás kezelőre, gyermekkörzetek kialakítására, járóbeteg szakrendelésekre és központosított ügyeled rendszerre volna szükség. Mellesleg, ezek fokozataikban is megvalósíthatóbbnak tűnnek számomra, még súlyos anyagi feltételeik mellett is, mint egy bármely hasznú és hasznos fekvőbeteg létesítmény. Dr. V.E.
