Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP TISZAFÖLDVÁR POLGÁRAINK LAPJA Ш. ÉVFOLYAM!. SZÁM 1991. JANUÁR ÁRA: 13.50 FT. Az állampolgár dilemmái, avagy: átugorhatjuk-e az 1991-es esztendőt? Rögtön, elöljáróban le kell szögeznem: az 1991-es esztendő átugrásának ötlete tőlünk származik, a Rádiókabaré csak másodiknak - elorozva a tippet(?)- népszerűsítette ezt a vágyálmot. Bizonyíték erre az előző, decemberi számunkban megjelent "BUÉK 1992" jókívánság. Méltányolva az önkormányzat súlyos és valós dilemmáit (dilemma: kétség, gond, megoldásra váró kérdés, feladat), az állampolgár dilemmáiról is szó kell, szó kellett, hogy essék. Ezeket a dilemmákat, ha feloldani nem is, de könnyíteni lehetne, ha közmegegyezéssel törölnénk az 1991 -es évet, minden viharfelhőjével, fenyegetésével, ár- és egyéb robbanásaival, kínjával-keservével együtt. Az "átugrás" nem megy. Ez mese, tréfa, vicc csak és az is marad, ha "ép bőrrel" akarunk átjutni a ’91., ’92. stb. éveken, ezt csak együtt az akadályokon átmászva, küszködve tehetjük meg. A majd tizenegymillió állampolgár ahány, annyi egyéniség, és mindenik a gondok garmadáját cipeli a hátán. A sok púpból elsősorban a közös, nagy púpok számítanak, ezért vállalkozunk rá, hogy felbecsüljük, hogyan viselkedhet a különböző alkatú, jellemű, helyzetű, vagyonú, foglalkozású stb. magyar ezek leküzdésében. Mit tesz az állampolgár, ha lusta? Majdnem semmit. Többnyire csöndben várja, hogy majd tesz helyette valaki más. Ha nem is várja a sült galambot (köztudottan nem repked mostanában), de begubózva szemlélődik, munkát imitál (a jobbik esetben), közönyösen, vagy megsértődve várja sorsa jobbra fordulását Mit tehet az állampolgár, ha tennivágyó? Vállalkozik. Mindenre, amiből pénz jöhet. A kérdés az, honnan, milyen javak előállításából jön ez a pénz. Itt az első nagy bökkenő: nincs hathatós, komoly késztetés a közhasznú vállalkozásra. Nincsenek differenciáló, valódi értéktermelést serkentő és az ellenkezőjét szorító ösztönzési (adó, hitel, kamat, piac stb.) rendszerek. Az értékzavar és a bizonytalanság immár általános. A gyors gazdagodást ígérő, látványos és üres konjunktúrák aratnak; alig akad több évre tervezett, méltányos nyereségű, garantált tisztességű kereskedés, termelés. A vállalkozás egyik legjellemzőbb követelménye lett, hogy percek alatt ki lehessen belőle ugrani baj nélkül. Van viszont méregdrága ponyvairodalom - roskadoznak a könyvesboltok és pultok, van ingyenes (olcsó?) betegellátás helyett kézrátétel és parafenomén, agytorna és öngyógyítás, vannak ufók és nyilvánosházak, van látszattőzsde (kb. 6-7 forgatható részvényfajtával), vannak magániskolák zsenijelölteknek, autó-(fekete)piac és lakásbörze milliomosoknak, és így tovább... Mit tesz tehát az átlag állampolgár? Elvállal minden megbízatást, minden munkát (jól teszi!), mert túl akarja élni a nehéz időket. Külön kérdés lehet, hogy amit tesz, jó vagy rossz. Ez pedig nagyon nem mindegy: megkockáztatom, nem érvényes klasszikus költőnk híres bordala, "ront vagy javít, de nem henyél..." Aki itt tovább ront, vagy hagy rontani, romlani, inkább henyéljen, olcsóbb lesz eltartani. Mit tehet az állampolgár, ha szegény? Igyekszik, mint eddig is, hajt tovább, megpróbál nem munkanélkülivé és hajléktalanná válni. Vesz olykor egy-egy lottót, totót, bongót, amerikai sorsjegyet, OTP sorsjegyet, egyéb bolondítókat, mert, ha nem, a sorsjegyhalmok betemetik, hogy levegőt is alig "vehet" magának. Egyébként is, ki a szegény? A magát szakadásig hajtó középkorú? Az albérletes fiatal, vagy a kölcsönkamatot nyögő szülő? A nagycsaládos? A létminimumnyugdíjas? Vagy talán a már könyvhöz sem hozzájutó tanár? Netán a kétszer nyolc órát dolgozó munkás és paraszt? A szegénynél mindig van szegényebb, de igazán szegény az marad, aki már a munkájában és jövőjében való (vak)hitét is elveszíti. Ezért a szegény igyekszik, teszi, amit tud, és bír. Teszi ezt több-kevesebb reménnyel, pedig ha valaki kihúzza a szekeret az árokból, 6 lesz az. Még akkor is, ha nem gazdagszik tőle. Mit tehet az állampolgár, ha anyagilag jól áll (gazdag?)? Még jobban akar állni - ez csak természetes. Magában véve ez nem is baj, ha eltekintünk az előbb emlegetett pénzszerzési divatoktól és lehetőségektől. Más részük vagyonát menti (őrzi) ingatlanban, valutában, minden tartós értéknek tekintett tárgyban - ismét túlélési célokkal. Még csak fel sem róható ez neki igazán, hiszen a krisztusi példázat: oszd szét minden vagyonodat a szegények között... - nem időszerű és nem is tűnik túlzottan eredményesnek. Vezető gazdasági-pénzügyi szakemberek bizonyították: az aránytalanul (szemérmetlenül) magas nyugdíjak szétosztása pár forintos emelést jelentene nyugdíjasonként. ( Folytatás a 2. oldalon) V
