Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)
1990-01-01 / 1. szám
8 TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 1990. JANUÁR Mit hozott a posta? Kedves Olvasó! Köszönjük jókívánságaikat, megerősítésüket, hogy próbálkozásunk találkozott az Önök igényeivel. A hozzánk érkezett levelekből láthatjuk igazán, milyen nagy szüksége van a földvári embernek egy olyan fórumra, ahol mindenki elmondhatja véleményét, kiöntheti szívét. Biztosak vagyunk benne, hogy mindenkit a jószándék vezérelt. Ezek a levelek cáfolják azt a megyében Tiszaföldvárról kialakult véleményt, miszerint a földvári ember magánakvaló és apolitikus, csak a kerítésén belül aktív. Mondjuk meg őszintén, a körülmények kényszerítették, hogy befelé forduljon. Az utóbbi néhány évtizedben meg sem tehette, hogy következmények nélkül véleményt nyilvánítson. Amikor újra megengedték, már nem kért belőle. (Lásda falés a borsó esetét!) De él még a tenniakarás, s az önök levelei is bizonyítják, hogy a léleknyomorító évek után a nép kitartó és szorgalmas. Az embereknek egyre mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk, hogy találjanak is valamit, a földvári ember mégis az elsőfelhívásra adakozott, hogy minél előbb segélyszállítmány indulhasson Romániába. Önzetlen adakozása mély együttérzésről tanúskodik. H - r egy tiszafoldváripatrióta aláírással érkezett ievél (név, pontos cím a szerkesztőségben). Olvasónkat a változtatás igénye, a falu sorsa feletti aggódás, a szülőföld iránti szeretet késztette, hogy megossza velünk a benne sok év óta felgyülemlett gondolatokat. Véleményét, javaslatait részletesebben lapunk következő számában adjuk közre. Várjuk továbbra is leveleiket, írásaikat, amiket - hely szűkében - szerkesztve tudunk közreadni. Molnár Iné Mi legyen a virághegyi olvasókör sorsa? Ez a cím illett volna ahhoz a cikkhez, amit a decemberben megjelent Tiszaföldvári Hírlapban közöltek. Mivel a moziüzem 1989. V. 1-én bezárta a helyiséget, az üresen és árván várja a további intézkedést. A cikkből az derül ki, hogy a vállalat 200 ezer forintot követel a lemondási jogáért. Most felvetődik a kérdés, hogy kitől vette 6 meg a jogot és kinek fizetett. A dokumentumok szerint ez az épület a virághegyi népé volt. Köztudott, hogy ez az épület 1932-ben épült fel a virághegyi nép adakozásából, társadalmi munkával. Ezek után hogyan lehetséges az, hogy már a felépülés előtt két évvel az állam tulajdona volt? Ugyanis azt mondták a tanácsnál, hogy 1930 óta állami tulajdon. Jegyzőkönyv szerint 1956-ban vették állami kezelésbe, eddig az ideig a virághegyi nép tartotta fenn. Az államosítás után is közösen használták a moziüzemi vállalattal, amely haszonbért fizetett a körnek, 70 forintot havonta. 1956-ban a járási tanács azt javasolta, hogy a vállalattal bontsák fel a régi szerződést és kössenek új megállapodást. Ez meg is történt, megegyeztek abban, hogy a tagság akkor csinál rendezvényt, amikor akar. A haszonbérben is megegyeztek. Tehát ezekből kiderül az igazság, hogy a Mokép milyen alapon követel visszatérítést a tanácstól. Különben ők tudják, hogy abban az időben hogyan egyeztek meg. Mindenesetre mi, a virághegyi nép, azt követeljük, hogy az épületet abban az állapotban kapjuk vissza, ahogy elvették. Kellemes és boldog új esztendő kívánok az összes szőlőbeli lakosnak. S-o Részletek egy hosszabb, tartalmas levélből A napokban a szomszédom jóvoltából a kezembe került az első Tiszafoldvári Hírlap, melynek igen megörültem. Ilyen 70 éven felülieknek, mint én, az otthona a hazája. Szeretünk minél többet hallani róla. « ...Igazán szép, hogy a háborúban elveszettekről emlékművet akarnak állítani, hiszen a második világháború hőseit meg sem tudtuk siratni. Férjemről és testvéremről soha semmit nem tudtunk meg, csak eltűntek...igaz, még nyugdíjam sincs, de hozzájárulok az emlékmű költségéhez. T. Szerkesztőség! A gyümölcs, szőlő felvirágoztatása és méginkább az értékesítés lenne itt a szőlőben a nagy probléma. 74 éves létemre se nyugdíjam, semmi, de nem akarok senki nyakára szorulni! A beépíthető területekre sorba befészkelődtek a hobbikertesek, a szőlőket egyszer tán bekapálták, most ki se látszik a dudvától. Valamikor a községháziak végigmentek, és ha egy hemyófészket láttak, megbüntettek. Most meg már utca sem lesz. A járdán nem lehet elmenni..., sóderrel, homokkal, kővel tele. Tanácstagot nem is láttunk, nem is tudjuk ki, pedig ha járna erre, szétnézhetne. A tsz is hozzájárulhatna az utak rendbehozásához. Kérem az újságot, tiltakozzanak, hogy ne kelljen Szolnokra vegyszerhasználat megtanulására járni. 40-50 éve permetezünk. Én pl. egyszer sem égettem le a fáinkat. Aki gyakorolja a szerek használatát, jobban tudja, mint aki 4000 Ft-ért el akarja magyarázni. Minden szeren rajta van az utasítás, aki tud olvasni, megértheti. Inkább időben igyekeznének ellátni bennünket! Évek óta nem is hallottam mérgezésről, inkább száraz, tetves fákat látni. Jó lenne, ha a növénykárosítók előrejelzését megírnák az újságban, és hirdetések is lennének! Javaslataim, ha meghallgatják, előre is köszönöm. Tisztelettel: Kecse Jánosné Ókincsem I. u. 56. Az OTP és én December végén minket is elkapott a láz: fizessük vissza a kedvezményes pedagógus-lakásépítési kölcsönünket. Rokonság, szülők, segítsetek! Megvan a pénz! Irány az OTP! Első pofon: a pénz nem elég, mert rosszul számoltunk. Nézeteltérés. Kinek van igaza? Telefon, majd személyes utazás Szolnokra. Második pofon: a szolnoki OTP véleménye az ittenieket nem érdekli, vagy elfogadjuk az itt megállapított tartozást, vagy mehetünk... Irány újra Szolnok. Ott befizethettük. Elmélkedés: kinek van igaza? Nekem az én szemszögemből biztosan: Szolnokon néhány tízezerrel kevesebbet fizettem. Kinek van igaza? A tiszafoldvári vagy a szolnoki OTP-nek? Az egyiknek biztosan. De valahogy megegyezhetnének! És ha lehet, ne az én káromra! Vajon másokkal is ilyen módon bántak? Hamarosan kiderül. A szolnokiaktól egyet biztosan megtanulhatnak az itteniek, a nagy forgalom ellenére is: emberséget, olyan hozzáállást, amelyből az ember érezheti, ha az OTP-be bemegy, hogy rajta segíteni akarnak. Ha az ügyfél még oly buta és együgyű is, türelmet érdemel, mert az OTP arra hivatott, hogy a lakosság szolgálatára álljon, mert abból él! (Név és cím a szerkesztőségben)
