Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)

1990-11-01 / 11. szám

1990. NOVEMBER TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 11 Nyílt levél dr.Varga Lajos úrnak Tisztelt Tanár Úr! Tiszaföldvár azon polgárainak egyike vagyok, aki évtizedeken át nagy tisztelője volt Önnek. Jó hírű, felkészült tanárként ismeri önt az egész község. Nekem személy szerint ugyan nem volt szerencsém idákjának lenni, de családomból többen is a helyi gimnáziumban érettségiztek, és az ön munkájáról mindig elismerően szól­tak. Hogy miért is írok most nyílt leve­let? A Tiszaföldvári Hírlap legutóbbi számában méltatta október 23-a jelen­tőségét. Az íráson meglátszik, hogy messze elkalandozott tanult és évtize­deken át gyakorolt szakmájától és olyan vizekre evezett, ahol nincs jár­tassága - legalábbis az írás tanúsága szerint. Bár sok igazságot leír, de mondandója hemzseg a mélységes gyűlölettől, esetenként kifejezett anti­szemita nézetek is kiolvashatóak sora­iból. Nézzük csak sorra konkrétan:- Ön elfelejti, vagy nem tudja, hogy а П. világháborúban a magyar uralko­dó osztály nem az oroszok meghívásá­ra küldte a Donhoz a magyar hadsere­get. Elfelejti, hogy 1945-ben mégis­csak a szovjet hadsereg mentette meg az országot a fasizmus további pusztí­tásától - akár megszállóként, akár fel­szabadítóként.- A Rákosi-Gerő-Révai klikk nem­zetnyomorító politikáját mélységesen el kell ítélni, ez talán még kevés is, de Ön erőltetetten hangsúlyozza ezek zsidó származását, ezzel azt sugallva, mintha egy felekezet, vagy népcsoport lenne felelős azok gaztetteiért. Egyéb­ként csak emlékeztetni szeretném ar­Kedves Bohus úr! Köszönöm levelét, amelyben az el­múlt 42 esztendőről másként véleke­dik. Joga van hozzá, s én köszönöm a véleményét. Röviden: 1./ A mélységes gyűlöletben igaza van. Ezen nem is tudok változtatni, ha nem is "hemzseg" cikkem tőle. A cikkben letagadhatatlan tények van­nak. 2.1 А П. világháború egyik célja volt a bolsevizmus betörésének meg­akadályozása és a magántulajdon vé­delme. 37 Mindkét megszálló hatalom pusztította az országot. 4. / Cikkemben még árnyalatban sem tartom progresszívnek az Ön által felsorolt "jó magyar vezetőket". Nem találom a cikkben, hogy "imádott" Horthy-korszakról írtam volna vagy céloztam volna rá. 5. / Nézze! 1945 előtt minden vala­mire való paraszt a földszerzés meg­szállottja volt. Most többnyire nincs saját föld, a rangos házba ölik a pénzt. ra, hogy volt már ennek az országnak jó magyar vezetője. Csak a jelesebbek közül: Horthy, Gömbös, Sztójai, Im­­rédi, Szállási. Tudjuk, hová juttatták az országot.- Nézzük csak a parasztságot. Nem vitatom, hogy sok embert erőszakkal, törvénytelenül kényszerítettek szö­vetkezetbe. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy pl. itt Tiszaföldváron a termelőszövetkezet jelentett igazi fel­­emelkedést több ezer szegényparaszt­nak. A község fejlődésében, anyagi támogatásában (kultúra, infrastruktú­ra, sport stb.) meghatározó szerepe volt és van a termelőszövetkezetnek. Remélem, előrehaladott kora elle­nére örvend még olyan egészségi álla­potnak, hogy széjjel tud nézni telepü­lésünkön, és látja a szebbnél szebb házakat, melyeket azok utódai építe­nek, akik az "imádott" Horthy-kor­­szakban cselédházakban nyolcad-, ti­­zedmagukkal éltek egyetlen dohos he­lyiségben.- Nézzük az oktatást! Ki akadályoz­ta meg Önöket abban, hogy legalább írni, olvasni, számolni tisztességesen megtanítsák az általános iskolát el­végzett embereket. Tanár úr! A félművelt emberek több generációja az Önök kezei közül került ki! Végezetül még annyit, hogy egy méltán jelessé vált ünnep kapcsán nem törvényszerű mindent tagadni, ami volt. Egy nemzetnek csak akkor van jövője, ha tiszteli a múlt értékeit és azt alapnak használja a további építkezéshez. Jó egészséget kívánva Önnek, tisz­telettel: Bohus Pál Tiszaföldvár 6. /Nem én mondom: a Kádár-rend­szer issmerle be az 1960-as években, hogy végzetes kontraszelekció van a magyar közéletben. Selejt és tehetség­telen a legjobb iskolában is van, de az elmúlt 42 év alatt az oklató-nevelő­­munkába való oktalan beavatkozások csak hangsúlyozottabban termelték a selejtet. 7. / Ami a községfejlődési illeti, 1945 előtt a termelőszövetkezet támo­gató szerepét pl. Tiszaföldvárott a Pol­gári Társulati Alap, az Ipartestület, alapítványok stb. végezték. Sajnos, megszabta a szerkesztőség a terjedelmet. Ha megíija a címét, igyekszem részletesebben is válaszol­ni. Levelét őszintén köszönöm. Szíves üdvözlettel: Dr.Varga Lajos nyug.gimn. tanár •** A szerkesztőség valóban terjedelmi korlátokat volt kénytelen szabni (saját magának isi), és ezzel a nyilvános le­vélváltást ebben a témában lezártnak tekinti. "Miért legyek én tisztességes ? Kiterítenek úgyis! Miért NE legyek tisztességes ? Kiterítenek úgyis." > (József A.) Elhatároztam, hogy többet nem írok Önöknek, mert már én vagyok a "morgó rovat" egyik törzsvendége, de az élet nap mint nap hozza elém a témát, amelynek most a fő témája a lopás. Előző lapjuk hasábjain jelent meg a kámforrá vált paradicsom esete, erről jut eszembe mindez. Általában nem a nagybani lopások­ra gondolok, amelyek ha kitudódnak, esetleg nagy port vernek fel, mint bű­nügyek. Hanem a mindennapi lopá­sokra, amit az emberek életrevalóság­nak, talpraesettségnek neveznek. Míg a becsületesen élni próbáló embert bárgyú alaknak titulálják. A kispénzű ember találékonnyá, ügyessé vagy ügyeskedővé válik (?), mert úgy­mond, másképpen nem tudna megél­ni. Visznek az emberek mindent, ami mozdítható, még azt is, amire éppen nincsen szüksége, hátha jó lesz vala­mire alapon. Éjszaka a mezőőr csendesen gurul járművén, lámpája kikapcsolva. Meg­áll és figyel, vár. Egy idő után, miután semmi gyanúsat nem észlel, továbbin­dul. Erre várnak csak az élelmesek, nyugodtan szedik tovább a hagymát, kukoricát, paradicsomot. A biciklilo­pások már szinte a mindennapi éle­tünk velejárói. A temetőből elvitt és újra eladott virágok esetei már baná­lisnak tűnnek a sírkőrombolások mel­lett. A KGST-piaci pénztárca-lopások a pletykánál gyorsabban terjednek. Nem tudom, csak remélem, hogy vannak még olyan becsületes embe­rek, akik elvből sem hagyják magukat az árral sodortatni, és a lehetőségek által sem "csábulnak” el. Ha másért nem, a József Attila-i "Miért ne..." alapján. De többről van itt szó. Ä saját életemből hadd említsek példát. Amíg tinédzser koromban es­ténként vertem a dobon a rockot egy zenekarban és napközben az írógépet az irodában, nem jelenteti problémát, hogy ugyanazt tegyem, amit a felnőt­tek. Én is vittem haza papírt, tollat és egyebeket. Mindenki ezt tette, ez volt számomra a természetes. Amikor pár évvel később rájöttem, hogy van Isten (mert aki egy kicsit is gondolkodik ezeken a dolgokon is, az már a terem­tett világból rájöhet erre, hiszen nem véletlen, hogy éppen a nagy tudósok, pl. Einstein, Heisenberg, Newton, Szentgyörgyi Albert is istenhívők vol­tak), azóta minden átértékelődött az életemben. Az 6 szemével megítélve másképpen látom az ügyeskedés kér­dését is. Tudniillik Isten számon tartja és a maga idejében számon is kéri pl. a lopást is, legyen az kicsi vagy nagy. Ennek tudatában lehet csak az ember igazán bcsületes, nála nincsen kis bűn és nagy bűn közti különbség. De a betörések és értékek lopása mellett önzőén lophatjuk egymás idejét, sze­­retetét és nem adunk cserébe semmit. "Visszatérve a kisember életére, hadd említsem magunkat, hogy tu­dunk megélni lopás, csalás, ügyeske­dés nélkül. Nem lopunk -kihasználjuk a betakarítási veszteséget -, böngé­szünk. A drága hús helyett megtanul­tam gyakorta szóját beiktatni az étren­dünkbe. Nem vásárolok bulikban. Ba­ráti körben a gyermekholmi körbejár. Az egyedüli luxus, amit megenge­dünk magunknak, az az, hogy itthon vagyok és nevelem négy gyermek­emet, abban a reményben, hogy az ő felnőtté válásuk becsületesebb lesz. Hadd fejezzem be ezzel a bibliai idé­zettel: "Jobb a kevés igazsággal, mint a gazdag jövedelem hamissággal." (Példabeszédek 16, 8.) "Jobb a paraj­nak étele, hol szeretet van, mint a hiz­lalt ökör, hol van gyűlölség." (Példa­beszédek 15, 17.) Tisztelettel: Bagi Judit Egy engedményes vásárlás története 1990. október 05., péntek. Azzal a szándékkal mentem be a tiiszaföldvári Ruházati Boltba, hogy két kiskorú gyermekemnek télikabátot vegyek. Találtam is mind a kettőnek elfogad­ható áron. Ráadásul egyformát, amit mindig is szerettek volna. Nem is volt semmi probléma, az eladónő udvarias volt, rá is beszélt, hogy jó lesz az, nagyon jól fogok járni vele. Leblok­kolták, a blokkot a kosárba tettem, mert a kabátokat ők viszik a csomago­­lóba. A pénztárhoz értem, amikor az eladónő utánam jött, kikapta a kosár­ból a blokkot és közölte velem, hogy az egyik kartársnő csak meggondolta magát, és mégiscsak kell neki a na­gyobbik kabát, úgyhogy én szépen ad­jam vissza. De nem kellett visszaad­nom, mert a kezében szorongatta a blokkot, vissza sem tudtam volna tőle venni. Nagyon meglepődtem a dol­gon, hiszen ez a kabát is ott lógott a többi eladó holmi között. Ha nem el­adó, miért van kitéve? Mutogatott he­lyette dzsekit, de ha nekem télikabát kell, miért vegyek dzsekit? Mondta, hogy a kicsit azért hozzam el nyugod­tan, de bánatomban azt is olt hagytam. Gondoltam, majd megveszi azt is az egyik kartársnő. Már régen biztos kezekben volt a blokk (az eladónál), amikor az egyik kartársnő jó hangosan, hogy biztosan meghalljam, mondta: "Csináljátok már vissza!" Rendesen visszacsinál­ták, úgy éreztem magam, mint aki lo­pott és most visszavették tőle. Meg­alázva kifizettem, amit még vásárol­tam és távoztam. Azt hiszem, nagyon hosszú időre ez volt (ez lett volna!) az utolsó vásárlásom ebben az üzletben. Ha valamire szükségem lesz, majd át­megyek a szomszéd áruházba. Ne haragudjanak, kedves "kartársnők", ez velem többé nem fog előfordulni, ezt megígérem. Név és cím a szerkesztőségben

Next

/
Oldalképek
Tartalom