Tiszaföldvári Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 1-12. rész)

1990-01-01 / 1. szám

TISZAFÖLDVÁRI TISZAFÖLDVÁR POLGÁRAINAK LAPJA I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1990.JANUÁR ARA:9,50 FT. HÍRLAP Gazdagabbak lettünk Pár évvel ezelőtt autóbusznyian kimen­tünk Csíksomlyóra a búcsúba. Egy nap s egy éjszaka volt csak, amit imádságban együtt töltöttünk a kegytemplomban székelyekkel, csángókkal. De elég volt ahhoz, hogy attól kezdve komolyabban, s hangosabban ostro­moljuk az eget a székely himnusszal: Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Plébániánkon két éve vendégül láthattunk néhány erdélyi fiatalt. Örökre előttem van, ahogy ették a süteményt, és ahogy áhítattal becsomagolták, s rejtették csomagjaik mé­lyére a Kékestetőn vásárolt piros-fehér-zöld emlékkövecskét. Most októberben voltam kint náluk utol­jára. De milyen más volt akkor még az a határátkelés. Félve, rettegve kellett ki­csempészni néhány könyvet, gyógyszert. Most pedig... December 22-én délben tudtuk meg, hogy végre megmozdult a föld Romániában is. Szabad a határ. Az első század végén az idős János apostol úja egyik levelében: "Aki bir­tokolja a világ javait és látja, hogy testvére szükséget szenved, de mégis elzárja előle szívét; hogyan él abban Isten szeretete?" Tervünk megvalósításához mindeneke­lőtt teherautóra s gépkocsivezetőre volt szükség. Andróczky György azonnal felkí­nálta IFÁ-ját s önmagát. Ez volt az első lépés. De még aznap délután a tsz-központ­­ban vállalták 2000 szórólap stencilezését. 23-án már sokan olvashatták, s hallhatták a hírt. Merthogy a rendőrség hangosbemondó szócsövet adott, hogy azzal járjuk Martfű, Mezóhék utcáit.: minden karácsonyi isten­tiszteleten, szentmisén leadható a pénz vagy egyéb adomány, romániai testvéreink meg­segítésére. Ezen a karácsonyon különösen sokan, mintegy 1200-an jöttek el a szentmisékre. Minden mise végén nemcsak a magyar, a székely himnuszt is elimádkoztuk, eléne­keltük. Kifelé menet pedig ki-ki elhelyez­hette adományát a ministránsok tálcáján. Több mint 90 ezer forint jött össze. Refor­mátus testvéreink még tízezerrel megtoldot­­ták ezt az összeget. 26-án délután már vásárolhattunk. Több mint 50 ezerért élelmiszert: lisztet, cukrot, zsírt, margarint, lekvárt, nápolyit s egyebe­ket, másik 50 ezerért pedig gyógyszereket raktunk fel a teherautóra. Közben persze jöttek az egyéni küldemények is. Közel 50 csomag. Disznótoros, szaloncukor, tisztasá­gi felszerelések, mesekönyvek, villanykör­ték, ruhanemű stb. Már szinte megtelt a kocsi, amikor még befutott hat zsák vörös­hagyma. így lett teljes a rakomány. . 27-én reggel 5-kor szólalt meg kis temp­lomunk három harangja, hogy örömmel ki­áltsa: indulunk! S ami ezután jött, azért va­gyunk igazán irigylésre méltók, akik átad­tuk a küldeményt. A határon, mintha nem is Románia határa lett volna, mosolygó, s két ujjúkkal V-betűt, a győzelem jelét mu­tató katonák, határőrök mindkét oldalon. Éppen csak, hogy belenéztek útleveleink­be, s már intettek, mehetünk tovább ./ folytatás a 2. oldalon ./ V

Next

/
Oldalképek
Tartalom