Füvessy Anikó - Szilágyi Miklós szerk.: Természettudományi tanulmányok (Tiszafüredi Tanulmányok 1. Szolnok, 1985)

Dr. Borsy Zoltán - Dr. Szabó József: Tiszafüred természeti viszonyai

Tisza újholocén árteréből. Keleti határa a Kócsújfalun keresztül húzható ÉD -i irányú vonal mentén jelölhető ki. A pleisztocén végi hordalékkúp az alábbi három egységre tagolható : a) A nyugati rész a Vadas-fertő vonaláig terjed. Tengerszint feletti magassága, néhány kisebb foltot nem számítva, mindenütt több 90 m-nél, legmagasabb pontja pedig 100,9 m. A felszíni formák vizsgálata sorári megállapítható, hogy a terület formáinak kialakításában a szélnek volt döntő jelentősége. Ezen a részen mélyebb fekvésű, vizenyős lapos felszín nem fordul elő, és pleisztocén végi elhagyott folyómeder maradványt is csak kevés helyen láthatunk. Az eolikus formák szempontjából azonban még ez a viszonylag kis terület sem egységes. Tiszafüred Ny-i, DNy-i részén későglaciális korú, meglehetősen zárt futóhomok felszín terül el, amelynek változatos a felszíne. Ezen a részen kisebb méretű szélbarázdák váltakoznak garmadákkal és maradékgerincekkel. Kelet felé más kép fogad bennünket. Nemcsak az a feltűnő, hogy a buckák jó részét löszös köpeny fedi, hanem az is, hogy a formák méretei is megváltoznak. Az ÉÉNy—DDK-i homokvonulatok távolabb kerülnek egymástól és közéjük gyengén tagolt felszínek ékelődnek. A hoszszanti buckavonulatok főképpen ellipszis alaprajzú hosszanti garmadák záródásából alakultak ki. Nem parti dünék tehát, mint ahogyan azt korábban gondolták. A buckák belső rétegzettségének vizsgálata egyértelműen bizonyítja, hogy az ÉÉNy—DDK-i csapású hosszan elnyúló vonulatokat ugyanilyen irányú szelek alakították ki. A parti dünékre jellemző belső rétegzettségnek ezekben a buckákban nyomát sem lehet látni. Az említett hosszanti vonulatok mellett hosszan elnyúló, csekély mélységű deflációs laposokat is megfigyelhetünk. Ezeket 2,5—5 m magas parabolaszerű homokformák veszik körül (3. ábra). b) A Vadas-fertőtől K-re, a pleisztocén végi hordalékkúp sajátos felszíni viszonyai miatt a szél eolikus felszínformáló tevékenysége már kisebb jelentőségű volt, mint nyugatabbra. A Patkós csárdától DDK-nek futó hortobágyi műútig elterülő területnek több mint 50 %-át a hordalékkúp nagyobb lapos felszínei, feldarabolódott régi folyómedrek, és deflációs mélyedések foglalják el. A nagy lapos felszíneket finomszemű ártéri üledék borítja, így ezeket nem támadhatta a szél. A hosszanti homokhátak általában garmadák záródásából alakultak ki. Helyenként viszont az