Szabó László – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza I. 1. (1974)
Szolnok megye vázlatos története a XVIII.-XIX. században /Szabó István/
életét a török korszakban a bármikor bekövetkezhető pusztítástól való rettegés, a gyors menekülésre való állandó készenlét gondolata terelte sajátos irányba,megadva az ideiglenes jellegét a gazdálkodásnak és településnek egyaránt. Különösen az I683. évi török-tatár átvonulás, az 1687-88. évi felszabadító háború, 17o4 17o8 között pedig Rabutln labanc generális és a császár zsoldjában garázdálkodó délvidéki rácok kegyetlenkedései voltak pusztitó hatásúak. 1688-ban csak Déváványa, Tiszakürt és Süly, 1711-ben Tiszafüred, Tiszaszöllős, Tiszaszentimre, Tiszaderzs, Tiszaroff, Tiszakürt, Kőtelek, Mezőtúr és Dévaványa adózik, /utóbbi ma Békáö megye területéhez tartozik/ és Szolnok, ' ^ A három összetevő rész jellemzéséből együttesen az derül ki, hogy e korábbi kulturtáj elnéptelenedése rendkivüli arányú volt, A török hódoltság előtt, de még annak első időszakában is gazdag községhálózat túlnyomó része elpusztult, a fal vak elnéptelenedtek, határuk elpusztásodott. A szatmári békével megszűnt harcok idejére - amint láttuk - csak néhány lakott hely maradt fenn, azok is igen gyér lakossággal. ^ községi monográfiák leírásai részletes képet nyújtanak erről, Ezek között is fontos a Nagykunság és Külső-Szolnok-i terület jellemzése szempontjából az úgynevezett kunszentmártoni "megszálló levél", amely az 1719-ben Jászapátiból Radics István kisbiró vezetésével Kunszentmértonban letelepedett emberek uj haza, keresésére Induló utjának részletező leírását adja. A megszálló levélben foglaltaknak megyénk települési viszonyai tekintetében különleges jelentőséget ad' az, hogy a 93 éves volt Jászapáti kisbiró : Radics István kunszentmártoni lakos visszaemlékezését tartalmazza, s hogy nevezett hatodmagával résztvevője, sőt vezetője volt annak a vállalkozásnak, amelynek célja és törekvése a Jászapátiban a túlzott terhek miatt elégedetlen és azokat elviselni képtelen lakosok részére uj, alkalmas hazát keresni. Mig aztán három év múlva, 1719-ben sikerült is az akkor pusztán álló Kunszentmártónban megtelepülniük és megvetni e ma is virágzó, újból betelepült község alapjait. A megszálló levélben foglaltak szerint először a sülyi pusztát keresték fel, de nem találták alkalmasnak a letelepedésre. Majd Roffon azt a tanácsot kapták, hogy a közeli tiszabői pusztát megszánhatják. Ezt alkalmasnak is találva mar a földeken karókat is vertek* miközben egy " éltes Öreg Embere " azt javallottá : " ne földes Uraság fölgyire, hanem Kun földre siessenek Ir , Csorbára. így Csorbára mentek, mely megtetszett nekik " és Karókat a Földben vertek ", de " Viz nem léte miatt ... Kintelenek voltak azon Pusztát is ott hagyni " és tovább menni a túri Szállások között Mesterszállási Puszta felé, aholia bizonyos "Méhész Ember" felvilá gositotta őket, hogy bár " a pusztának szépen folyó vize van, a szomszédok ugy elcsipkedték, hogy csak félpusztának mondható és az is lapos, székes gödrös." így a jenéi pusztára mentek, a " Feir Barátok " földjére, ahol magoknak a ház helye ket kimérték és " a ház hely szerint Szőlő földeket is osztottak ". Majd elmentek Alattyánra, aholis a tiszttartóval már meg is egyeztek, de mikor a contractus Írásakor kiderült, hogy az nem örökösen, hanem csak három esztendeig szól, Radics István igy felelt : " Hacsak három Esztendeig adod, tarcs magadnak, Édes Tiszt tartó Ur." Ezzel " elindultak és ... ismét vissza mentek magok lakta fölgyökbe, Apátira." Ezután a sikertelen ut után három esztendő telt el, mignem egy alkalom- 46 -
