Szabó László – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza I. 1. (1974)

Szolnok megye vázlatos története a IX.-XVIII. században /Selmeczi László/

gyerendszer felbomlása. A 14, századra kialakult a jogilag is egységes jobbágyság,amelyet egységesen megállapított szolgáltatások /terményadó, pénzadó és munkajáradék/ terheltek. A korábban nem egységes nemességből /király, várispán, várjobbágy, tárnok, királyi hirvivő, stb./ kialakult az egységes nemesség. A nemességen belül a köznemesség a feudális arisztokratákkal szembeni küzdelme termékeként a felbom lőtt királyi vármegyerendszer helyébe létrehozta a nemesi vármegyét önálló birás kodással. E megyei organizációnak megfelelően kialakult az alispán és a 4 szolga 15 biró hivatala, s a 14. század elején mér önálló kiadmányaik is megjelentek. A mezővárosok tovább fejlődtek. A mezővárosi fejlődésnek két variánsa figyelhető meg Külső-Szolnok megyében. Ez a fejlődés továbbra is jellemző a megyeszékhelyre. A sókereskedelem miatt a város fontos szerepet játszik. Ritka kivételtől eltekintve egyházi, ill. magánföldesura nincs is. Luxemburgi Zsigmond külön oklevélben biztos itja a város fejlődése érdekében a Szolnokra beköltözni akarók szabad költözkö16 dési jogát. A másik variánst Kenderes fejlődése jellemzi. Ebben-az esetben a mezővárosi fejlődésnek az az alapja, hogy a települést a nemesi nemzetség közösen birtokolja, s ez a jogállapot annak fejlődéséhez jobb feltételeket biztosit, mintha 17 a település lakói egy magénföldesurral állanának szemben. Külső-Szolnok megye fejlődésétől a feudalizmuson belül némiképpen másként alakult a kunok és a jászok története. A be "telepitetti; kunok bár ismerték kezdetleges fokon a földművelést, mégis ha valamelyes állatállománnyal rendelkeztek, többnyire megmaradtak pásztornak. Azonban a földterület ilyen életmód mellett nem volt elég a családok eltartására. A korábbi pásztorkodó életmód fenntartása az életmódhoz viszonyitott tulnéposedést jelentett és gazdasági feszültséget okozott. Ezt a gazdasági feszültséget a földmüvelésre való tömeges éttéréssel lehetett volna feloldani. Erre azonban nem került sor, egyrészt a művelhető földterület viszonylag csekélyebb mértéke, másrészt bizonyos életmódbeli hagyományok /évszázados nomadizálás, a földművelést a sz.olgák végezték/ miatt. Egy ideig némi kiutat jelentett zsákmányoló hadjáratok vezetése. A beköltözött hét kun nemzetség élén egy "törzsfő" állott. A nemzetségek élén a nemzetségfő, a foej vagy bíj. A nemzetség tagjainak zöme békében kisebb jószágállomány nyal és néhány szolgával rendelkezett. Háborúban ezekből tevődött össze a kun hadé rő. A kun nemzetségek jelentős szolgaréteget is magukban foglaltak, s a szolgák között a más népektől raboltak mellett nem volt kis száma a vagyonukat vesztett kunoknak sem. A kunok 128o-ban szembefordultak a magyar királlyal /Kun László/, aki azonban súlyos csapást mért rájuk. Ennek következtében magyar foglyaikat el kellett engedjék és többé nem nyilt módjuk zsákmányolásra sem. A kunok nagy része hamarosan elszegényedett. Ezt azonban nem követte automatikusan az életmód megváltozása és igy a kunok életmódja a 14. században sem változott alapvetően. Az egyház állandóan sürgette meg keresztelésüket, hogy egyházi tizedet /dézsma/ fizető földművesekhez jusson. A kunok általában nem is idegenkedtek a keresztvíztől, többször is intézményesen megkeresz telkedtek, de dézsmát nem voltak hajlandók fizetni és a kereszténység felvétele nem gyakorolt életmódjukra semmiféle hatást. Még a 14. század közepén is csak hozzávető- 32 -